Online temető, virtuális mécsesek – Az internet segít a gyászban?

Meghalt valaki, mérhetetlen űrt hagyva maga után. A gyászoló eddig soha meg nem élt érzésekkel küzd, fájdalom, düh, kétségbeesés és tehetetlenség gyűri maga alá, néha azt sem tudja, normális-e az, amit átél. Kapaszkodókra, segítségre lenne szüksége. A családtagok, barátok tétovák, zavarban vannak, nem tudják, hogyan beszéljenek a veszteségről, hogy ártanak vagy éppen használnak azzal, amit mondanak, tesznek. Aki tehát segíthetne, inkább elmenekül, így többszörös veszteséggel kell megküzdenie a gyászolónak. Régen mindenkinek megvolt a szerepe a közösségben, éltek a rítusok, kapaszkodókat adtak, a gyászolónak voltak kötelességei és kiváltságai, és továbbra is megvolt a helye, a kapcsolatrendszere. Ma ehelyett marad a magány és az az érzés, hogy ő zavarja a körülötte élőket szomorúságával, kárt okoz munkaképtelenségével. Mert ma már sokszor nem nézi el sem a környezet, sem a munkahely, hogy néhány hétnél tovább szomorkodjunk veszteségeink miatt. Pedig a gyász tombol odabenn.

Együtt elviselhető

 Egy édesanya elvesztette a lányát – meséli Singer Magdolna gyásztanácsadó, mentálhigiénés szakember. – Egy végsőkig elkeseredett pillanatában az ablak elé állt, mert úgy érezte, véget kell vetnie a szenvedésének… aztán a legközelebbi emléke, hogy ül a gép előtt, és levelet ír nekem. Máig nem tudja, hogy jutott el a számítógépig, hogy talált meg engem. Ma már mindennel az internethez fordulunk, miért éppen ilyen krízishelyzetben ne ott keresnénk vigaszt? Amikor valaki gyászol, nagyon sok segítséget kaphat akár abból, hogy egy cikkből vagy egy fórumról megtudja: nemcsak ő éli át ezeket a furcsa érzéseket, hogy teljesen normális, ami történik vele. Számtalan veszteség érhet mindenkit életében. Azon senki nem lepődik meg, hogy a válófélben lévők vagy a honvággyal küzdők látogatnak fórumokat, csetelnek, segítenek egymásnak, vagy „csak” meghallgatják egymást. Egy haláleset miatt bekövetkezett veszteség esetében miért is ne tehetné ugyanezt a bánattól sújtott itt maradó? A gyászportálok mégis sokakat meghökkentenek. Pedig, mivel a mi kultúránkban már sem idő, sem segítség nincs a gyászoláshoz, sokan éppen az interneten megtalált sorstársaktól vagy szakemberektől kapják meg azt a megértést és együttérzést, amire szükségük van.

Portálok és emlékhelyek

 Egyelőre külföldön népszerűbbek a gyásszal kapcsolatos honlapok, többfélét is találunk belőlük, mint magyar nyelven. Nálunk a közösségi gyászportálok és közös emlékhelyek honosodtak meg, saját emlékhonlapja kevés elhunytnak van. A portálokon a gyász folyamatáról szóló írásokat találunk, profi segítők elérhetőségét, van, ahol levelezni is lehet a tanácsadóval. Önsegítő csoportok bemutatását, címét is megtaláljuk. Indulnak fórumok, ahol mindenki szabadon megoszthatja érzéseit anélkül, hogy úgy érezné, terheli a „hallgatóit”. Itt lehetőség van ismerkedésre, privát levelezésre, mélyebb kapcsolatok kialakítására, amelyek valódi támaszt is jelenthetnek a mindennapi életben. Fontos része a gyászportáloknak az emlékfal, emlékhely vagy virtuális temető. Itt képet tehetnek fel az elhunytról, leírhatják történetét, virtuális gyertyát is gyújthatnak, virtuális emlékeket helyezhetnek el, megemlékezhetnek évfordulókról. Léteznek olyan honlapok, amelyek csak emlékhelyet tartalmaznak, ez gyakorlatilag azonos szerepet tölt be a valódi temetővel.

Legyen egyszer vége!

– Ahogy minden másnak, a virtuális gyásznak is lehetnek szélsőségei – mondja Singer Magdolna. – Létezik olyan portál, ahol fizetni kell minden egyes mécses meggyújtásáért, és komoly verseny van, kiért hány mécsest gyújtottak. Van olyan édesanya, aki több százezer forintot költött már virtuális mécsesre, hogy az első helyre kerüljön. Feltételezem, hogy az ő gyásza már az úgynevezett komplikált gyász kategóriájába tartozik, és elakadt veszteségének a feldolgozásában. Ha valaki csak egyszer-egyszer látogat el mécsest gyújtani, emlékezni, „rendben tartani” a virtuális sírhelyet (van olyan portál, ahol látványosan begazosodik az elhanyagolt sírhely!), akkor valószínű, hogy képes egészségesen feldolgozni a veszteséget. Ám ha valaki annyi időt, energiát, pénzt áldoz rá, hogy az már akadályozza a mindennapi életében, akkor biztosan szakember segítségére van szükség. 

Régen íratlan szabályok adtak választ arra, kit hogyan, mennyi ideig kell gyászolni. Külön meghatározták, hány hónapig illik gyászban járni kisbaba, gyerek vagy házastárs elvesztésekor. Ha előbb levette a gyászruhát valaki, vagy ha túl sokáig maradt rajta, számon tartották, megszólták. Mert a gyász előnyökkel is járt, a fiatal özvegy szerepe például akár vonzó is lehetett. De a falu szája előbb-utóbb ráébresztette a gyászolót, hogy tovább kell lépnie, az élet folytatódik, és neki is tennie kell a dolgát. A virtuális emlékhelyek esetében ez a szabályozórendszer kevésbé érvényesül, bár a fórumokon keresztül itt is hatással vannak egymásra a gyászolók.

Minden gyász hasonló

 Aki benne van, annak mindig az adott nap túlélése lebeg a szeme előtt, hiába mondják mások: később jobb lesz. Pedig a szakemberek jól tudják, nagyon pontosan leírható az a folyamat, amit a gyászoló lépésről lépésre végigjár. Először nem hiszi el, hogy meghalt, akit szeretett. Amikor már ép ésszel nem tagadható a tény, szinte lebénul. Mintha a dolgok nem vele történnének, ürességet érez. Ebből az állapotból az ügyintézés billenti ki, amely visszarántja őt a valóságba. Most ébred rá igazán, hogy egyedül maradt, hogy mindent neki kell kézben tartani: indulatos lesz, dühös, ingerlékeny, s ez a környezetet zavarba ejti.

A temetés utáni hetek a legnehezebbek. Ekkor szabadulnak fel az eddig visszafojtott érzések, a szomorúság, a tehetetlenség, a kilátástalanság. Felerősödik a harag, ami a halál feltételezett okozójára (egészségügyi dolgozók, Isten, saját maga) irányul. Nyomasztani kezdi a bűntudat, nemcsak a halállal kapcsolatban, hanem az előző időszakban „elmaradt” dolgok miatt is. A gyászoló gondolkodása, magatartása is megváltozik. Aki eddig távol állt az ezotériától, most mágikus jeleket talál különböző eseményekben, és változatlanul tartja az elhunyt szobáját, szekrényét, íróasztalát. Szórakozottá, figyelmetlenné válik, kerüli a társaságot. Álmatlanság gyötri, torokszorítást érez. Ez az állapot akár hónapokig is eltarthat, majd egyre inkább átadja a helyét a mindennapi életnek. A gyászolóban erősödik az érzés, hogy ugyan új vágányon, de az élete megy tovább. Újra felélednek régebbi kapcsolatai, örömet talál azokban a tevékenységekben, amelyeket annak előtte is kedvelt. Begyakorlódnak azok a feladatok, amelyek az elvesztett személyről rá maradtak (például ügyintézés, a gyerekek gondozása). A gyász a feldolgozással véget ér, de nem ér véget az emlékezés, hiszen nem kell elfelejteni azt, akit elvesztett. Együtt kell és lehet is élni az emlékkel. És az internet sokaknak tud ebben segíteni.