Egészség

Veszélyes internet: óvd meg a gyereked!

Csak nehogy elhízzon! Elszigetelődjön… A szeme megromoljon… – fohászkodunk, amikor a gyereket a számítógép előtt látjuk. De vajon tényleg ezek az internetezés igazi veszélyei?

„Ha leveszed a pólód a webkamera előtt, feltöltöm a telefonkártyádat!” – ebbe a felkérésbe nemcsak a felnőtt, hanem a gyerek is belefuthat. Mint ahogy olyan oldalakba is, ahol bőven elférne a tizennyolcas korlátozás. Vagy olyan arc és név nélküli emberekbe, akik valódi veszélyt jelenthetnek.

Az egész talán azzal kezdődik, hogy amikor megszületik a gyerek, a büszke szülők fotók tucatjait osztják meg teljesen ismeretlen emberekkel. Az anyák babanaplót vezetnek, ahol a pici minden rezdüléséről beszámolnak, felkerülnek a bilizős, fürdetős képek. S míg először csak az merül fel, hogy mégis mit fog szólni a gyerek majd nagykorában, hogy pucéran nézegette őt a fél ország a neten, addig ennél komolyabb veszély is rejlik a pufók baba- vagy gyerekképek mögött: a pedofília, amely az internetet kihasználva virágkorát éli.

Veszélyes internet: óvd meg a gyereked!

 

Csak Budapesten mintegy kilencezer, kiskorúakat ábrázoló képpel kapcsolatos visszaélést derítettek fel tavaly, ez a szám csaknem háromszorosa az egy évvel korábbinak. A világháló kiváló lehetőség az ismerkedésre, tapasztalatcserére. A pedofilok legtöbbször kapcsolatban vannak egymással, saját zárt hálózattal rendelkeznek, ahol képeket, történeteket, videókat cserélnek. Remekül ki tudják használni az anonimitást, így könnyedén meg tudnak ismerkedni gyerekekkel, akik gondolkodás nélkül elhiszik azt, amit mondanak, írnak nekik.

A gyerek nem tudja, hogy a legtöbb pedofil tudatosan, előre felépített taktika alapján cserkészi be az áldozatot. Először bizalmat ébreszt maga iránt, majd egyre inkább arra törekedik, hogy a gyereket maga felé irányítsa. Az internetes beszélgetések után jöhet a személyes találkozó, melynek során már bármi megtörténhet.

Ki bünteti a pedofilokat?

– Az internet hatalmas dzsungelében nehéz utolérni a pedofilokat. Sem a büntetőjog, sem a rendőrség nincs felkészülve ezekre az esetekre. Dr. Parti Katalin, az Országos Kriminológiai Intézet tudományos munkatársa évek óta foglalkozik az internetes pornográfia, gyermekpornográfia kérdésével.

Gombnyomásra

• Fontos, hogy a gyerek csak olyan oldalakat nyisson meg, amelyek nem vezetik tovább felnőttek számára létesített honlapokra.
• A www.bigyoo.hu oldalon megtalálhatók azok a gyermekbarát oldalak, melyeket a Magyar Tartalom-szolgáltatók Egyesülete minősített és garantált.
• Mivel eltiltani úgysem lehet őket a géptől, alkalmazzunk biztonsági beállításokat, melyek segítségével korlátozhatjuk a gyerekek számítógép előtt töltött idejét vagy azt, hogy milyen programokat és játékokat használhatnak.
• A Windows 7 „szülői felügyelet” funkciójának alkalmazásával a kifogásolható tévéműsorok és filmek elérését is beállíthatjuk.

– Az internet nem egy szabályozott tér, és nem is lehet teljes egészében ellenőrizni. De nem is ez a lényege, hanem a szabad információáramlás, amelynek viszont egyik hátulütője a szabályozatlanság, a szabályozhatatlanság – mondja. – Nincs adminisztrációs testület, amely felügyelné a világhálót, még akkor sem, ha tudjuk, hogy az internetes pedofília nemcsak személy elleni, hanem nemi erkölcs elleni bűncselekménynek is számít.

Az internetes pedofília esetében az is gond, hogy sokszor nincs sértett, így a magyar jogszabályok szerint nincs is bűncselekmény. Csakhogy egy pedofil oldal nemcsak azt sértheti, akinek elküldték, hanem minden gyereket az emberi méltósághoz való jogában. Az EU már a nulla tolerancia elve felé halad. Legyen minden büntetendő: a pedofil mangaképek, fotók, videók és még azok az írások is, amelyekben valaki éppen azt ecseteli, hogy mit csinált egy tizenkét éves gyereklánnyal, mert sajnos erre is bőven van példa.

Az Egyesült Államokban, Angliában létezik már olyan adatbázis, amelyben a pedofíliáért büntetett személyek listáját vezetik, hogy aztán megfigyelés alatt tarthassák őket. Nálunk erre az adatvédelmi törvények miatt nincs lehetőség. Büntetőjogunk kimondja, hogy alkotmányellenes eleve rosszat feltételezni valakiről, aki már elkövetett egy bűncselekményt, és azért meg is bűnhődött. Tehát ha az illető letöltötte a pedofíliáért kirótt büntetését, újra a gép elé ülhet, és csetelhet.

A szülőnek kell figyelnie

 

dr. Parti Katalin
dr. Parti Katalin

– A legfontosabb a megelőzés – mondja dr. Parti Katalin. – Hogy elmondjam a gyerekemnek, efféle esetek bizony megtörténhetnek, és akkor, ha nem akar áldozattá válni valamilyen formában, ne látogasson ilyen weboldalakat. Ha gyanúsnak tűnő emberek szólítják meg a neten, jelentkezzen ki, ne válaszoljon, a zaklató leveleket tiltsa le, és főleg ne találkozzon olyan emberekkel, akiket a neten ismert meg. Ez vonatkozik a legegyszerűbb társkeresési oldalakra is.

Városi legenda ugyanis, hogy a pedofil csak kisgyerekeket akar megrontani. Az intézet egyik kutatása szerint a Magyarországon elkövetett pedofil bűncselekmények nagy részének áldozata 11-17 éves kiskorú. Azaz már nagykamasz.

– Az is tény, hogy kevés erről a tájékoztatás, kevés a figyelemfelkeltő weboldal. Mert ha minden nehézség nélkül ráakadhat a szörfölő egy pedofil oldalra, akkor elvárható volna, hogy ugyanilyen könnyedséggel olyan oldalra is rábukkanhasson, ahol erre a veszélyre felhívják a figyelmet. Pedig a jövő efelé mutat: komplex felvilágosítás kisiskolásoknak, pedagógusoknak, szülőknek.

Legyenek korlátok!

 

Szilágyi Bernadette
Szilágyi Bernadette

Persze ahogy nő a gyerek, egyre jobban fogja érdekelni a számítógép, és tény: az internet valóban remek találmány. Már egészen pici gyerekekkel lehet portálokat nézni, verseket olvasgatni, színezni, zenéket hallgatni. Egy dolgot azonban már a legelején tisztázni kell: a jóból is megárt a sok. Kell a korlát, a gyereknek tisztában kell lennie azzal, hogy csak akkor szabad használni a gépet, ha betartja a közös játékszabályokat. Van, aki időkorlátot vezet be, más „csak egy pályát játszhatsz” határokat állít fel. Ezeket a szabályokat pedig szigorúan be kell tartani, különben a gyerek folyton a gép előtt fog gubbasztani.

Szilágyi Bernadette, a Microsoft Korlátlan Lehetőségek programjának menedzsere munkája során naponta szembesül azzal, hogy milyen fontos az internethasználatra felkészítő felvilágosítás.

– A program során kiemelkedő feladatunk, hogy felhívjuk a figyelmet a biztonságosabb internetezésre. Az online kockázati tényezők a bosszantó pop-up hirdetésektől kezdve a vírusok terjesztésén és az adatokkal való visszaélésen át egészen a legkomolyabb bűntényekig (mint a pedofil zaklatás) terjedhetnek, amire a szülőket, tanárokat és a gyerekeket is fel kell készíteni. A „Helló Háló” névre keresztelt kampányunkat 2008 decemberében indítottuk útjára. Ez egy olyan tan- és felvilágosító anyag, valamint online játéktár, amelynek segítségével mindenki elsajátíthatja az online viselkedési szabályokat.

Kinyomtatva a gép mellé

Az NRC Piackutató az Egyszervolt.hu családi portállal együttműködve 2007-ben mérte fel a hét és tizennégy év közötti magyar gyerekek internetezési szokásait, akik – eredményeik szerint – jellemzően már tízéves koruk előtt megismerkednek a világhálóval, de nem ritka az aktív felhasználók között a hatéves sem. A fiatalok többsége elsősorban játszik, de sokan – és egyre többen – vannak, akik e-maileznek, csetelnek, fórumoznak, és akik a közösségi oldalakat látogatják – írja az ELTE Társadalomtudományi Karának hírlevele. A kutatásból az is kiderül, hogy a kamaszok többsége egyedül internetezik.

Együtt a gyerekkel 

Kezdetben mindig közösen üljön le internetezni a szülő és a gyerek. Tízévesen általában igénylik már az önállóságot a gép előtt – addigra meg kell tanulniuk néhány alapvető szabályt:  
• Soha ne adja ki a személyes adatait (nevét, telefonszámát, jelszavát) az interneten keresztül!
• Ismeretleneknek ne válaszoljon, valamint soha ne menjen el találkozni a neten megismert személlyel szülői kíséret nélkül!
• Ha kényelmetlenül érzi magát, azonnal lépjen ki a felületről!
• Ne töltsön le és használjon ismeretlen programot a gépen!
• Tartsa bekapcsolva a tűzfalat! 
• Használjon naprakész vírusölő programot!
• Ha bármiféle problémája van, valami miatt kényelmetlenül érzi magát, szóljon a felnőttnek.  

A valódi kérdés persze az, hogy mit néznek a monitoron. A szülő jól teszi, ha megnézi a látogatott oldalakat, valamint olyan helyen tartja a számítógépet, ahol többen is megfordulnak a családban. A legjobb a nappaliban lévő közös számítógép, ahol szülő és gyerek együtt és külön is netezik. Mert kellenek a közös élmények is, hogy az alapvető szabályokat tisztázni lehessen. Például az illegális letöltések kérdését, mert hogyan értse meg a gyerek, hogy ez büntetendő cselekmény, ha apa folyton filmeket és zenéket szerez be a netről? Érdemes családi internetszabályzatot készíteni, és kinyomtatva a számítógép mellé tenni. Hogy mennyi időt netezhet a gyerek, milyen honlapokat látogathat és milyeneket nem.

Az eltiltásnak nincs sok értelme, és legtöbbször az ellenkező hatást éri el (lásd alkoholtilalmi törvények). Legyen otthon más alternatíva is a hétvégén, mint a végtelen számítógépezés, szerveződjenek közös családi programok, kirándulások, és jusson idő a sportra. És persze ismerjük el: a net jó dolog, a világ része, amit elkerülni nem lehet, és nem is érdemes!

Halmozott hátránnyal indult: Nő és cigányprímásA Nők Lapja Egészség áprilisi számából:

• Ki kerül ma oda? Gyermekpszichiátria másképp
• Használd a jóga gyógyító erejét!
• A horkolás még nem életveszély
• Új rovat! Vészhelyzet

Itt tudsz előfizetni!»

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top