A boldog párok hasonlítanak?

A spekulatív házasságelméletek elsüllyedtek a múltban, és mára ipari méretekben indult be a tudományos házasságkutatás, amelynek óriási lendületet adott az evolúciós megközelítés. Az „ellentétek vonzzák egymást” szabálya igaz lehet a mágnesesség kutatásában, de a párválasztásban egyre inkább a „hasonló a hasonlót” elv igazolódik be.

Az evolúciós gondolkodás persze mindennek a hasznát firtatja: valaki nem azért vonzó, mert szép, hanem azért szép, mert termékeny. Csakhogy ha az emberek a hozzájuk hasonlót választják, akkor ezek szerint a hasonlót látják szépnek. A hasonlóság azonban látszólag nem sokat mond a termékenységről. Hogy lehet a szépet egyszerre kétféleképpen definiálni? Csakis úgy, ha azt feltételezzük, hogy a hasonló a hasonlóval fog sikeresebben szaporodni.

Belső hasonlóságuk miatt talált egy- másra Sting és Trudi Styler. Huszonhét év után a külsejük is összeért

Lilliana Alvarez és Klaus Jaffe szerint az emberek önmagukat keresik szerelmükben. Már Leonardo da Vinci felismerte ezt, amikor naplójába azt írta, hogy a festőnek olyan szép arcokat kell keresni, amelyek a közönségnek tetszenek, nem pedig magának, mert ha a festőnek netán csúnya arca van, akkor csúnya arcokat fog festeni. Alvarez és Jaffe véletlenszerűen kiválasztott harminchat házaspárt, lefényképezték őket, majd a képeket összekeverve arra kértek száz önkéntest, hogy állítsák párba a férfi- és női arcképeket aszerint, ki kihez illik. A kísérleti személyek meglepően jól eltalálták, hogy ki kinek a házastársa. Közelebb visz minket a hasonlóság mibenlétének megértéséhez az a részeredmény is, hogy a párosítás akkor is elég jól sikerült, ha az arcokat csíkokra vágták, és csak a szájakat, orrokat vagy szemeket kellett szájakkal, orrokkal, szemekkel párosítani.

A hasonlóság alapján való párválasztást először Konrad Lorenz írta le madaraknál még a harmincas években, s azóta már jól tudjuk, hogy az állatok a vizuális és szagingerek alapján ismerik fel rokonaikat. A rokonok felismerése több okból is hasznos, máskülönben nem is alakult volna ki ez a képesség. Mivel az evolúcióban génjeink elterjesztése a cél, rokonaink támogatásával génjeink fennmaradását segítjük elő. A hasonlóság mindig genetikai rokonságot is jelent. A vizsgálatok azt bizonyítják, hogy a hozzánk hasonló emberekben jobban megbízunk. Hasznos a rokonok felismerése abból a szempontból is, hogy elkerüljük a belterjes szaporodást.  De nincs itt akkor ellentmondás? Miféle szaporodási előnyt jelent a genetikai rokonság esetén kötött házasság?

Philippe Rushton gyerekkel rendelkező házaspárokat vizsgált meg, és genetikailag 52 százalékos rokonságot mutatott ki a párok közt, míg a véletlenszerűen összepárosított nők és férfiak közt csak 43 százalékos volt a rokonság. Megállapította, hogy a házasságok génrokonok közt köttetnek. Ennek egyik oka, hogy a túl nagy genetikai távolság terméketlenséghez vezethet.

A genetikai rokonnal kötött házasság más szempontból is előnyös. Ha két embernek közös gyereke születik, a genetika szabályai szerint a gyerek 50 százalékban az anyai, 50 százalékban az apai géneket hordozza. Mivel öntudatlanul mindenki a génjei elterjesztésén munkálkodik, a génrokonnal létrehozott közös gyerek evolúciósan jó befektetés, ugyanis az utód a szülők génjeinek több mint 50 százalékát fogja hordozni. 

Az állat vagy az ember illatát azok a gének határozzák meg, amelyek egyben immunsajátosságokért is felelősek. A Human Leukocyte Antigen (HLA) rendszer írja le, mi a saját és mi az idegen szövet. Mivel az immunrendszerünket meghatározó géneket részben apánktól, részben anyánktól örököltük, ezért illatunk is valamiféle keveréke az ő illatuknak. Mind a férfiak, mind a nők érzékenyek partnerük természetes szagára. A nők elsősorban olyan férfiakhoz vonzódnak, akiknek illata hasonlít apjukéra, de elüt anyjukétól. Mindez természetesen nem tudatos választás, de az így kiválasztott partner épp abba a sávba esik, amelyben a genetikai rokonság már előny, de még nem hátrány. A nők tehát kerülik az azonos HLA-jú férfiakat, és keresik azokat, akikkel részleges egyezést mutatnak.

A narcisztikus Tom Cruise teljesen a maga képére formálja a feleségét, Katie Holmest.

Persze van egy kis bibi. A fogamzásgátlót szedő nők szaglása a terhes nők szaglásának felel meg. A terhes nők ösztönösen keresik a velük genetikailag minél nagyobb rokonságban lévőket, így a férfiak közül a „nagyon rokonokat”, azaz az azonos HLA-júakat választják, ami meddőséghez vezethet. Az a nő választ tehát a legsikeresebben, aki egyszerre hagyatkozik a szívére és az orrára.

Persze régen nem volt tükör, s az állatok – az emberszabású majmokat kivéve – fel sem ismerik magukat a tükörben. Honnan tudja tehát egy állat vagy egy ember, hogy a partnere hozzá hasonló?

Vizsgálatok sora jelzi, hogy szüleink vonásai beleégnek lelkünkbe. Hány kisfiú is akarta feleségül venni a mamát, és melyik kislány ne akart volna a papájához feleségül menni? Ha ez így van, akkor a feleségek és férjek nem is annyira egymáshoz hasonlítanak, hanem a feleség a férj mamájára, a férj pedig a feleség papájára. Bereczkei Tamás és kutatócsoportja pontosan ezt igazolta. Vizsgálatukban a férjek és feleségek átlagos hasonlósága 30 százalékos volt, a férjek azonban a feleségek papáira átlagosan 38 százalékban hasonlítottak. Egy másik vizsgálatukban a feleségek a férj anyjával 41 százalékos hasonlóságot mutattak.

A korai bevésődés hatását több dolog is jelzi. Ha az ellenkező nemű szülő nem vér szerinti, azaz beházasodás vagy örökbefogadás történt, az ugyanúgy befolyásolja a választást. A bevésődés szerencsére nem automatikusan irányítja választásainkat. Ha a fiúk viszonya rossz az anyjukkal, akkor a fiúk később kerülni fogják az anya vonásait leendő párjukban.

Mit is vonhatunk le tanulságként? Jung mondta egyszer, hogy mindenki feleségül veszi a saját anyját, illetve férjhez megy saját apjához. Igaza volt.