Útjára indítjuk Gyógyulástörténet-sorozatunkat, melyben olyan emberek szólalnak meg, akiknek sikerült kilábalniuk egy kilátástalan helyzetből, egy súlyos betegségből, egy tarthatatlan egészségügyi helyzetből. Történeteink az élet sokszor váratlan fordulópontjairól és a gyógyulásban való hitről, erőről és szólnak…. Ha Te is megosztanád gyógyulásod történetét, hogy mások is erőt meríthessenek tapasztalataidból, ide várjuk leveled. Írj nekünk!
– Először 2003-ban jelentkeztek nálam alhasi görcsök, sokat fogytam és rendszeresen székrekedésem is volt. Az orvosok először epekőre gyanakodtak és az ultrahangos vizsgálat meg is erősítette, hogy valóban vannak kövek – meséli Ibolya. – Utána sokáig tünetmentes voltam, és nyár végén, augusztusban lettem rosszul, ismét jelentkeztek görcsök és székrekedéses panaszok. Decemberben már elkezdték intézni az epekő műtétet, de Ibolya munkahelyén rendelő üzemorvos – miután megvizsgálta – indokoltnak tartotta egy gasztroenterológiai vizsgálat elvégzését.
Soron kívül végezték el a kolonoszkópiát
Az idő csak múlt és 2004 elején már rendszeresen jelentkeztek nála az alhasi görcsök. – Ekkor kaptam beutalót kolonoszkópiás vizsgálatra és gyomortükrözésre. A vizsgálat előtt béltisztításra egy olyan hashajtó gyógyszert írtak fel, ami alhasi görcsöket okozhat – és mivel egészségügyi végzettségem van, meg is említettem az orvosnak, ő azonban leszögezte, hogy mindenki ilyenkor ezt kapja – folytatja a történetet. Azon az éjszakán azonban annyira rosszul lett, hogy reggel be kellett mennie a kórházba, majd soron kívül elvégezték rajta a kolonoszkópiás vizsgálatot, ahol rögtön kiderült, hogy már majdnem bélelzáródást kapott, addigra ugyanis a szigmabél szakaszon a bél lumen átmérője csak ceruza vastagságú volt.
A szövettan szerint rosszindulatú daganat
Ibolyától vettek szövettant is, de sajnos akkor már nagyon valószínűnek tűnt, hogy ez rosszindulatú daganat. A műtét nem várhatott a bélelzáródás veszélye miatt. – Semmiképpen sem szerettem volna, ha abban a kórházban műtenek, így a család segítségével kerestünk egy bélspecialista sebész orvost. Közben a szövettan eredményét is megkaptuk, ami igazolta a gyanút: rosszindulatú daganat. Egy két napon belül megműtöttek, eltávolították a bélszakaszt és átutaltak kezelésre az Onkológia intézetbe, mivel a környező nyirokcsomókba megjelentek a rosszindulatú sejtek, távoli áttétek – tüdő, máj- szerencsére nem voltak.
Kísérleti csoport
A műtét után következtek a kemoterápiás kezelések: egy infúzió, utána két hét tabletta, egy hét szünet – és ezt összesen hatszor. – A kezelések február elejétől szeptember végéig húzódtak, mert néha a leleteim miatt fel kellett függeszteni. Nem tudom, hogyan csináltam volna végig a családom, a kolléganőim és a barátaim segítsége nélkül. De én magam is nagyon akartam a gyógyulást. Viszonylag jobb helyzetben voltam a többi beteghez képest, mivel távoli áttéteim még nem voltak, ráadásul bekerültem egy kísérleti csoportba, ahol új gyógyszereket próbálnak ki. Én ebben az új gyógyszerben nagyon bíztam és az élet eddig legalábbis engem igazolt – meséli.
A stressz volt az oka
– Ma már úgy gondolom, hogy a stressz okozta a betegséget, bár nem tudtam volna kivédeni azt, ami történt. Túlhajszoltam magam a munkahelyen: olyan helyen dolgozom, ahol szinte állandó a készenlét, ellenőrzés. A férjem egy kerékpár baleset miatt lebénult, a nyakcsigolyája tört, kerekesszékkel közlekedik. Évek kellettek, mire ebbe beletanultunk és mi a család ezt megszoktuk. Ő ezt sosem tudja megszokni. A betegségből okulva igyekszem sokkal többet pihenni és nem idegeskedni – de ez nem mindig könnyű.
“Végig bíztam, és ma sem teszek másként”
Ibolya végig bízott abban, hogy meggyógyul. – Ebben még ma is bíznom kell, mert még „csak” hat év telt el a műtét óta. Ugyan öt év után gyógyultnak tekintenek, de rendszeresen járok – most már csak évente egyszer – kontroll vizsgálatra. De mindenkinek csak azt tudom mondani, hogy van remény, de nagyon kell akarni a gyógyulást. Be kell tartani a szabályokat és el kell szenvedni a kezelést. Az akarat nekem nagyon sokat segített és a közvetlen környezetem is. Szerencsém volt, mert nagyon jó orvosok kezébe kerültem és még időben. És persze kerülni kell a stresszt, már amennyire lehetséges.
