nlc.hu
Egészség
Orvosok rettegésben

Orvosok rettegésben

Magyarországon átlagosan minden harmadik napon inzultálnak egy-egy egészségügyi dolgozót. Mindennapos a rúgás, köpés, fenyegetés, vagy a verbális erőszak. Az orvosok és ápolók a pedagógusokhoz hasonló törvényi védelmet akarnak.

Egy 24 éves, skizofréniában szenvedő kaposvári beteg éjszaka a kórház pszichiátriai osztályának bejáratánál hat lövést adott le közvetlen közelről az osztályon dolgozó, akkor éppen ügyeletben lévő 35 éves pszichiáter doktornőre. A lövések közül öt eltalálta az áldozatot, aki a helyszínen életét vesztette. Ez több, mint tíz éve történt, talán az eddigi legdurvább eset a magyar egészségügy történetében. Legalábbis, amiről tudunk…

Csak az elmúlt két hónapban…

Magyarországon átlagosan háromnaponta ér inzultus fehér köpenyes dolgozót. Az egyik orvos mindezt úgy kommentálta, hogy a szitokra már meg sem rándul a szemöldöke. Egy fiatal férfi például a múlt héten azért kezdett őrjöngeni a főváros egyik éjszakai ügyeleten, amiért nem élesztették újra a kutyáját. Többször megfenyegette az orvost, akit leköpött és lökdösött is, távozás közben pedig szétrúgta a rendelő postaládáját. A doktor és az asszisztensnő hiába mondta az állat gazdájának, hogy embereket gyógyítanak, és nem értenek az állatgyógyászathoz. Egy gyógyszer és alkohol hatása alatt álló nő pedig Komlón támadott a segítségére siető mentőápolóra. Fejbe és mellkason rúgta, mert akarata ellenére a mentőautóba tették, hogy elszállítsák. Egy baranyai településen az orvost azzal fenyegették meg a rokonok, ha meghal a beteg, nem menekül ő sem. De vannak még meghökkentőbb esetek is. A mohácsi kórházban egy beteg például megharapta az ápolónőt. A 30 éves nőt öngyilkossági kísérlet és egyéb súlyos mentális zavarok miatt vitték kórházba. Általános vizsgálatot végeztek rajta, amikor váratlanul beleharapott az ápolónő karjába. Perceken át és egyre erősebben harapott, s bár az ápolónő próbált szabadulni, a fájdalom miatt “lebénult”. Végül hat ember kellett ahhoz, hogy a támadót lefogják, és ártalmatlanná tegyék. Izsófalván fejszével támadt egy férfi a kiérkező mentősre, mert az egyik hozzátartozóját kórházba akarták szállítani. A lista persze nem teljes…

Orvosok rettegésben

Egyre több az agresszió

Egyre több helyen ütik-verik az orvosokat és ápolókat, történt már késelés és túszhelyzet is. Előfordult, hogy a hozzátartozók egy soványka nővérkét szorították sarokba, azt sérelmezve, hogy szerintük nem kaptak megfelelő ellátást, rosszul diagnosztizálták őket, vagy az ügyeletes nem ítélte annyira súlyosnak az állapotukat, hogy felvegye a fekvőbeteg-osztályra. Ezek természetesen kirívó esetek, ám sok van olyan is, amely a falak között marad. A biztonsági szolgálat igyekszik megvédeni a dolgozókat, s ha a helyzet megkívánja, rendőri intézkedést is kérhetnek. Ám a bántalmazottak csak nagyon ritkán fordulnak a hatóságokhoz. Jelenleg ugyanis csak magánjogi úton lehet jogorvoslatot kérni, ami komoly tortúra és igen hosszadalmas, amire a jelenlegi munkaerőhiányos ágazatban nincs idő. Sok esetben maga a sértett érzi megalázottnak magát, amit szégyell.
– Mi mást tehetnék ilyen esetben, mint megpróbálom magamban helyrebillenteni a dolgokat? – mondja egy klinikai szakpszichológus. – Attól, hogy elszaladok panaszkodni az intézményem vezetőjéhez, semmi sem változik, legfeljebb a bíróságra, rendőrségre mehetnék fenyegetés vagy becsületsértés miatt. Erre pedig sem időm, sem energiám.

Orvosok rettegésben

Hol a szék, hol a papucs repül

A mentősök mellett talán a pszichiátereket éri a legtöbb atrocitás. Dr. Lehoczky Pál, a Magyar Pszichiátriai Társaság főtitkára szerint náluk mint a verbális, mint fizikális bántalmazás szinte mindennapos. Az, hogy a beteg tárgyakat vagdosnak orvosukhoz, hol a szék, hol csak egy papucs repül, már nem is igen zökkenti ki a gyógyítót lelki békéjéből. Ugyan ezek a szakorvosok jobban fel vannak készülve a támadásokra, sokszor terápiás okokból kérik is, hogy a páciens adja ki a dühét, a tettlegesség azonban már ezen messze túllép.
– Tény, hogy a mi szakterületünkön fokozott a veszély, az agressziót többnyire tudjuk is kezelni, a már krónikus létszámhiány, a megfelelő felszereltség hiánya azonban komoly kockázatot jelent. Van, hogy két ötven kilós nővér felügyel éjjel például a zártosztályon, ahol többek között egy 120 kilós kajakost kellett volna féken tartaniuk, de volt már profi boxoló is a betegek között. Nem ritka egyébként, hogy a dolgozók kénytelenek pácienseket segítségül hívni – meséli a főtitkár.
Nemcsak a betegek, hanem az orvosok, nővérek, egészségügyi szakdolgozók is egyre többször kérdezik: nekik mihez is van joguk? Sok esetben semmiféle segítséget nem kapnak.

A törvénnyel fékezni a “beteg” indulatokat

Orvosok rettegésbenGyakran szenvednek az egészségügyi dolgozók poszttraumás stressz-ben, amely az erőszakos cselekmények hatására alakul ki. A probléma komolyságát jelzi az is, hogy a Magyar Kórházszövetség után most a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara kezdeményezi, hogy a közfeladatokat ellátó egészségügyi szakdolgozó is kapjon fokozott büntetőjogi védelmet feladatai végzése során. A kamara szerint egyre inkább a verbális és fizikai támadások célpontjaivá válnak az orvosok mellett a szakdolgozók, ápolók, mentőtisztek, asszisztensek is. Ezt a súlyos problémát az elmúlt években az egészségügyi rendszerben bekövetkezett változtatások, átalakítások még inkább felerősítették. Gyenes Gézát, az Országgyűlés egészségügyi bizottságának jobbikos alelnökét, az alapellátó orvosok szövetségének tiszteletbeli elnökét kérték fel arra, hogy a büntető törvénykönyv módosítását célzó olyan tartalmú javaslatot nyújtson be, amely megemelné az egészségügyi dolgozók sérelmére elkövetett erőszakos cselekmények büntetési tételét. Kerüljön az ő sérelmük, a rendőrökéhez hasonló megítélés alá.
Kubányi Jolán, a kamara alelnöke szerint mindamellett, hogy érthető sokszor a türelmetlenség, a betegség okozta tehetetlen düh, elfogadhatatlan, amit ma már megengednek maguknak a betegek. – A betegek vagy a hozzátartozók gyakran minden frusztrációjukat az ápolókon, orvosokon vezetik le. A helyzet egyre durvul és egyre kevésbé tolerálható – mondja az alelnök, aki a szigorítástól várna némi enyhülést. A kezdeményezés azonban úgy tűnik, egyelőre megakadt. Gyenes Géza beadványa ugyanis már az első bizottsági szűrőn sem ment át….az indoklásról és a szabályozás sorsáról egyelőre senki, semmit nem tud.

Máshol sincs másként
Bár ez nem megnyugtató, de máshol sincs ez másként. Immár harmadik éve megállás nélkül emelkedik az orvosok ellen elkövetett agresszív megnyilvánulások száma Franciaországban is. A Francia Orvosi Kamara napokban nyilvánosságra hozott jelentése szerint legutóbbi évben 512 fizikai bántalmazást regisztráltak, ami nem kevesebb, mint 16 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. A kamara által 2004-ben létrehozott, az orvosok biztonságát figyelő intézet munkatársai úgy vélik: az esetek száma valószínűleg ennél lényegesen magasabb, becslésük szerint ugyanis az érintettek mintegy 30 százaléka – valószínűleg a bosszúállástól való félelem miatt – nem jelenti az elszenvedett sérelmeket.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top