A kifejezetten rajongó típusok életében központi hajtóerő ez a szenvedély. Mindennek középpontjában a rajongás tárgya áll, bevilágítja a hétköznapokat, mint a Nap, a rajongó meg kisbolygóként kering körötte. Én magam épp ez a típus vagyok, csak akkor tudok együttműködni valakivel (legyen az munka vagy szórakozás), ha kellőképpen felnagyítom, kiszínezem, átképzelem valaki mássá, és magam őáltala határozom meg. Ez bizonyos projekteknél nagyon szerencsés, hiszen pusztán azért, hogy bálványomnak megmutassam, mire is vagyok képes, százszoros erővel vetem magam a munkába. Aztán az ügylet végén minden elhamvad, semmivé lesz, jön a realitás, leomlik a bálvány. Kész a csalódás, ám ilyenkor új alany (tárgy) után nézek.
Kitartóan eddig csak egy német indie pop sztárért bomlottam, akit két évig üldöztem is. Úgy éreztem, ha megismer, csak velem akar majd dolgozni, sőt annyira szimpatikus leszek neki, hogy rögvest az életét is megosztja majd velem. Neki ajánlottam a lemezeimet, átírtam versekké a dalszövegeit, összebarátkoztam a menedzserével, időt, pénzt és energiát nem kímélje kiutazgattam a koncertjeire. Végül sikerült megismerkednünk, ami bután sült el. Hebegtem, habogtam, majd öt perc múlva közöltem vele, hogy sajnos el kell szaladjak, mert annyira zavarba hoz a társasága. Bután nézett utánam. Én pedig a legegyszerűbb utat választva kiábrándultam belőle. Mivel jól ismerem érzést, könnyen mondhatom: jobb rögvest menekülni, mint beleragadni a csodálatba. Három könyvet ajánlok most, amit bátran vegyünk kézbe, ha az első remegő tüneteket észrevesszük magunkon!
Kitartó rajongást ír körül Mörk Leonóra Az utolérhetetlen Mr. York című könyve. Mészöly Dóra, a fiatal újságírónő mindenáron interjút szeretne készíteni Edward Yorke-kal, az angol kosztümös filmek császárával. Persze állítja, hogy nem a férfi lélegzetelállító szépsége, hanem színészi kvalitásai mozgatják meg ennyire. Ám az interjú csak nem akar összejönni, Dórán pedig elhatalmasodik az őrület. Megmozgat minden követ, elmegy a legvégsőkig is. Addig a pontig, amíg már ő maga sem tartja teljesen komplettnek magát. Mi olvasók pedig kívülről jókat nevetünk a remek tollal felvázolt karakteren, az öniróniával fűzerezett dikción. Azt tanultam az esetből, hogy hasonló szituációban próbáljam meg kívülről megnézni a helyzetet. Mert nem feltétlenül szerencsés álruhában követni valakit (saját példa) árkon-bokron át. Legjobb esetbe sehová sem jutok.
Hasonlóan jó példa a szánalmassá válásra Nick Hornby legutóbb megjelent regénye, A Meztelen Juliet. A könyv két főhőse Annie és Duncan, a fiatal pár, akik egy kisvárosban élik kívülről talán unalmasnak tűnő életüket. Ám Duncan-nek megvan a vesszőparipája. Életét egy bizonyos Tucker Crowe, levitézlett zenész irányítja. Illetve az ő iránta táplált rajongás. Csak Tuckerről tud beszélni, csak ő hozza lázba. Annie szerint ha Tucker valami rejtélyes módon kiiktatódna, Duncen személyisége is eltűnne. Hiszen ez a bálványozás adja a gondolatait, a beszédtémáit, ettől lesz ő az, aki. Hornby a kívülálló, Annie szemszögéből láttatja a figurát, aki így menthetetlenül karikatúrává, vicclapba illő alakká válik.
|
|
 |
| Ha elolvasnád, katt a könyvre! |
Persze a nevetségessé válás a legkisebb rossz, a rajongásnak igen szélsőséges esetei is vannak. Az életből sajnos tucatszám hozhatnám a példákat, gondoljunk a sztárok elvakult imádóira. Ám arra ritkábban gondolunk, hogy egy hétköznapi szerelemből is kialakulhat az elvakultság. Erre a legszebb példa Agatha Christie Gyilkolni könnyű című krimije.
Nem lőném le a gyilkost, azt mindenki próbálja megtenni (kitalálni) maga, jelen sorokban csak felhívnám a figyelmet arra, hogy a mű ezelőtt a Gyűlölet őrültje címen jelent meg. Remekül van felépítve ez a krimi (is), és a tébolyult rajongás esetét pontosan vázolja fel előttünk.
Persze mindezekkel nem azt akartam mondani, hogy ne nézzünk fel senkire. Csupán annyit, hogy a szenvedélyek kezelése megtanulható. Addig, míg van rálátásunk a saját történeteinkre.
