Tudom persze, hogy az egész élet szerencsejáték, ám én mindig óvatos duhaj voltam. Egyetlen „pénznyelőre” kattantam rá eddigi életemben, és az is a kaparós sorsjegy volt, minden igazi kockáztató szemében a legalja. Kaszinóban egyszer jártam. Egy ismerősöm azt mondta, akkor adja vissza a neki kölcsönzött összeget, ha azt egy picikét megcsiklandozzuk. Mivel arra a pénzre már amúgy is keresztet vetettem, a kíváncsiság pedig hatalmas volt bennem, betipegtem vele a bűnbarlangba. Könnyedén mondtam egy számot. És megtörtént a csoda: egy kisebb vagyonnal távoztunk, a betett tétet megharmincszoroztuk(!).
Vidám napok következtek, Csekonics báróként vonultunk a pesti éjszakában. Addig mulattunk, míg a könnyen szerzett vagyonkánk megcsappant: utolsó reggel már a haver perselymalacát kellett kifosszuk, hogy sovány gyógysörünkhöz juthassunk – már nem a legelegánsabb helyeken – csupán a sarki levitézlett bódénál. Csodás és légies napok voltak, de csak egy kicsit legyintett meg a „hirtelen szerencse alapú” meggazdagodás szele, lezártam magamban az esetet. Betudtam a kezdők malacának, ennyi. Ám a társaságomban az utóbbi években egyre többen váltak szenvedélybeteggé. Volt, akinek a lakása ráment a dologra, volt, aki a gyereke életére esküdözött, hogy soha többé nyerőgép – míg végül a pszichiátrián kötött ki. Volt, akit többször megvertek, megzsaroltak kártya, kaszinó és egyéb adósságai miatt.
A világ – és a magyar irodalom telis-teli van a róluk (hozzájuk hasonlók) történeteivel. És ami a legmeglepőbb: a legszínesebb, legnyomorúságosabb életutak irodalmi lenyomatait sok szerencsejátékos ismeri. Egyszóval pontosan tudják, hogy a szerencse forgandó, kristálytiszta előttük, hogy igazán úgysem győzhetnek. Tudják, és mégis. Újra és újra űzi őket valami. Olyan ez, mint a drog, vagy mint az alkoholfüggés: csak terápiával (elvétve és kivételes esetekben emberfeletti önuralommal) lehet legyőzni. Ezért most, szokásomtól eltérően nem a játékosoknak, inkább a környezetüknek (szerelmüknek, családjuknak, barátaiknak) ajánlom a következő könyveket. Hogy egy kicsit jobban megértsük az őrült, mindent kockáztató embert, hogy ne utáljuk, dorgáljuk és idegenkedjünk tőlük: hanem átéljük, ők min mehetnek keresztül.
 |
| Kattints a képre és rendeld meg! |
Tényleg hosszadalmas lenne a művek listája Dosztojevszkij A játékosától kezdve Kondor Vilmos Budapest Noir-jáig. A szociológiai, pszichológiai könyvek között is bőven találunk irodalmat, most csak Fekete Péter Szerencsejáték életre-halálra című munkáját említem. Ám van két favoritom. Mindkettő lebilincselő cselekményével és kitűnő lélekábrázolásával lopta magát a szívembe. Az első igazi szerencsejátékos alapmű, és ez Kellér Andor A rulettkirály-ja. Már a mottó sokat elárul az először 1936-ban megjelent, egy valós személy, Gály Lajos életét elénk táró regényről: „Veszteni muszáj; nyerni lehet; visszanyerni lehetetlen.” Lapról lapra elénk tárul, hogyan lesz Gály Fortuna foglya, miként szed össze, és veszít el újra vagyonokat: hogy végül nyomorúságban, szegénységben érje utol a vég. Csodás trükkökkel gazdagodunk („Masszírozni kell a zsetonokat. Az ember ujjaiból hipnotikus varázslatnak kell átfutni a játékpénzre.”; nem szabad olyan asztalhoz ülni, ahol idős asszony pihen), látjuk a csillogás másik oldalát (megspórolni az ebéd, a szállás költségét, hogy aztán a birtokot egyetlen elegáns mozdulattal dobhassuk oda), a kölcsönök útvesztőiben nézünk szembe mi is az uzsorásokkal.
Látjuk, ahogy kiesnek, összekeverednek a napszakok, ahogy morzsolódik a morál, mert a fogadalmak már mit sem érnek. És rájövünk: ebben a körben nincs óvatos játék. Csak az utolsó esély, ami után a játékosnak csak egy dologgal lehet szembenéznie: „a pisztoly hideg csövével”. Amilyen nyomasztó Kellér Andor regényének mondanivalója, annyira eleven és jó a stílus. Heltai Jenő A 111-es című könyve ebben is a párja lehetne. Igaz, itt a fikcióé, a szerelmi történeté a másik főszerep, ám a hős, az örök kártyás (és örök vesztes), a csinos aranyifjú menetelése is a bukás felé vezet. E könyvben inkább az lesz világos, hogy az örökös játék és az ivászat mennyire jellempróbáló – és többnyire a jellem veszt – hatású. Mikor már becsületbéli adóságait sem tudja rendezni, újabb játékokba menekül. Ám a nyereményből újra játszani kezd, és nem tud kikerülni az ördögi körből. Se birtoka, se szerelme nem marad, szép lassan elmosónak a vonásai is, hisztérikus lesz, szánalmas, egy gyönge báb csupán. A regény végét nem árulom el, csak annyit, hogy fonák a happy end – mert nem véletlenül írtam: segítség nélkül nem megy. Sajnos aki nyakig benne a bajban, inkább megpróbál újra nyerni, mint hogy szakemberhez fordulna. Ezek a könyvek is ezt üzenik: ha igazán fontos nekünk valaki, ne üljünk le mellé kibicelni, és még inkább: ne adjunk neki kölcsön. Nyilván nem fog a tanulságos olvasmányokba menekülni, ezt ne is várjuk. De egy jó orvost nyugodtan ajánlhatunk.
