Egészség

10 nő és az őket összekötő titok: az abortusz

Bizonyos lépesekre nehezen szánjunk rá magunkat, főleg ha azok visszafordíthatatlanok és mély sebeket ejtenek rajtunk. De döntenünk kell, senki nem teszi meg helyettünk. És persze vállalni annak minden következményét. Mielőtt bárki ítélkezne olvassa el 10 riportalanyunk történetét. Ők döntöttek...
“Életem legnehezebb elhatározása volt
és nagyon megviselt lelkileg”

Fotónk csak illusztráció

Noémi, 35, házas
18 évesek voltunk és minden nagyon jól alakult köztünk. Egy iskolába, sőt egy osztályban jártunk, utolsó évesek voltunk. Tervezgettük a jövőt, amikor kiderült terhes vagyok. Nehéz időszak következett. Szerettük egymást, mégis nem volt időszerű egy gyermek. Sokat meditáltunk, de még mindenen innen voltunk: érettségi, főiskola, az ÉLET. Anyukámmal is beszéltem, együtt sírtunk, de biztosított róla, hogy mindenben segít, bárhogy döntök is. Végül az abortusz mellett döntöttünk. Életem legnehezebb elhatározása volt és nagyon megviselt lelkileg. Sokszor hallottam, hogy az abortuszon átesett fiataloknál nagyobb az esély arra, hogy később nem lehet gyermekük. Én pedig nagyon szerettem volna. De később, ahogy a párom is. Szörnyű, borongós nap volt, amikor befeküdtem a kórházba és az utolsó pillanatig azon gondolkodtam: vajon jól teszem-e. A másnapot végigaludtam. Mindketten kikészültünk, de megmaradtunk egymásnak. Ma is úgy gondolom, hogy nem döntenék másként. Az akkori barátom ma már a férjem és van két gyönyörű gyermekünk is. Igyekszem nem gondolni a történtekre, de elfelejteni nem lehet…

Ágnes, 30, egyedülálló

18 éves korom óta szeretnék gyereket, gyerekeket. Nem volt ez másképp akkor sem, amikor úgy hozta az életem, hogy megfogant. Olyan ember vagyok, aki sokat agyal, de legfontosabb döntéseit mindig valami belső hang alapján hozza, igyekszem nem másokat, más embereket, körülményeket okolni, bármi is történik. Így ha megkérdezem magamtól, miért tettem, a belső hang a válasz. Azt mondta, hogy MOST NEM. Életem egyik legjobb döntésének bizonyult. Azzal a fiúval, abban a konstrukcióban, nekünk, hármunknak. A fiúval, aki egyébként a kórház várójában, a „színfalak” mögött kérte meg Apukámtól a kezem. És akivel azt követően nem egész egy év alatt külön is váltunk. Amit a kapcsolatba vittünk: szenvedély, hatalmas társadalmi, korbeli, igénybeli, kulturális különbségek, komplexusok, szeretethiány vs. elvakult féltékenység – abból ez következett. Nem voltam már gyereklány, és anyagilag is megoldható lett volna. Még a Szüleim is mellettem álltak, bárhogy is döntök/döntünk, támogatják. Az utolsó pillanatig vágytam rá, hogy hirtelen, egy csoda folytán a fiú elém áll, és azt mondja: márpedig én akarom, és legyen, és legyünk. És hogy ezt a belső hang hitelesnek találja. De sem szavak nem jöttek, sem pedig az azon túli kommunikációs eszközök nem üzentek ilyeneket a belső hang számára. És megtörtént, és túl voltam rajta, és nem volt kibírhatatlan fájdalom. Ha megtartom, mára egy elvált, gyermekét egyedül nevelő, láncai közül több sérüléssel szabaduló, és önmagát újrakereső nő lennék. A baba, remélem, hogyha megkérem, jöjjön máskor, megfogadja. Ma is hiszem, hogy jön, visszajön, amikor „valamennyi játékos megfelelő” lesz.

Nóri, 28, párkapcsolatban
Zolival egy nyaralás alkalmával ismerkedtem meg öt évvel ezelőtt. Szerelem volt első látásra. Gyönyörű szőke hullámos haja volt, kék szemmel és napbarnított bőrrel – mint a mesében. Csak annyit tudtam, hogy „ez a fiú kell nekem”, de azt álmaimban sem reméltem, hogy össze is jön. Nagyon boldog voltam és úgy tűnt ő is. Már négy hónapja együtt voltunk, amikor teherbe estem. Meg sem fordult a fejemben, hogy elvetessem a babát, főleg azért, mert úgy gondoltam, hogy a párom is nagyon örül majd, ha megmondom. Nem így lett… Elkezdett kiabálni velem, hogy hogyan képzelem, ő még fiatal, mit kezdjen egy síró gyerekkel. Élni akar és szó sem lehet a babáról. Ha akarom, tartsam meg, de ő lelép. Meg is tette. Teljesen összetörtem.

A fotó csak illusztráció
Fotónk csak illusztráció

Akartam a kicsit, de nem egyedül: mi hárman lettünk volna egy család. A legjobb barátnőm segített át a krízisen. Szörnyű fájdalom volt a lelkemben, de megfogadtam, hogy ez nem fordulhat elő még egyszer. Már túl voltam a beavatkozáson, amikor pár hónap múlva felkeresett. Könyörgött, bocsássak meg és fogadjam vissza. Csak néztem rá és úgy éreztem, mintha soha nem is ismertem volna. Nem csak a gyerekemet „ölte meg”, de bennem is valamit: a szerelmet iránta. Nem láttam többé.

Lina, 28, házas
A barátnőm, Lina mindig is korán érő típus volt. Ő volt az osztály “menője”, minden fiú oda volt érte. Neki már akkor is sokkal idősebb barátja volt, régesrég túl azokon a dilemmákon, amit minden tinilány bimbódzó szerelmi életekor átél. 16 évesek voltunk, amikor Lina nagyon-nagyon szerelmes lett, egyébként egy nálunk fiatalabb fiúba. Szerelmük gyorsan révbe ért és hamarosan gyümölcse is lett. Lina halálra váltan, sápadt arccal, kisírt szemekkel jött hozzám aznap reggel, a szünetben. Mondta, hogy nem jött meg neki. Beszélni nem mert senkivel, kettesben, az iskola wc-jében csináltuk meg a tesztet. Szinte azonnal ott volt a két piros vonal, kétséget kizáróan jelezte: Lina bizony babát vár. Teljesen összeomlott, ekkor már zokogva kérdezte tőlem, mit tegyen. Mondtam, segítek, bármit dönt, mellette leszek. Kettesben mentünk a védőnőhöz, majd a kórházba. Megvető pillantások kísérték Lina angyali pofiját, ahogy tolták a műtőbe. Segélykérően nézett rám végig, még az üvegajtón át is éreztem a tekintetét. Ezután hetekig, hónapokig nem láttam mosolyogni a legjobb barátnőmet. Kiveszett belőle valami, amit igazán, a szíve mélyén nagyon megtartott volna. Sokszor mondta aztán, hogy álmodik vele. Leírta pontosan, hogy néz ki, a göndör fürjeit, az apja mosolyát. Évek múlva, az osztálytalálkozónkon találkoztunk. Most végre láttam ugyanazt a tüzet benne, amit az abortusz után, korábban annyira kerestem. Kiderült, hogy fia született. Ugyanattól a fiútól, akitől anno, 16 évesen is teherbe esett. És a fiúcska épp úgy néz ki, ahogy álmaiban évekig élt az az elveszített baba.

Anita, 34, egyedülálló
Anita barátnőm igazi „party-arc”volt. Minden valamirevaló, a köreiben számító bulin ott volt, élvezte, hogy rajonganak érte a pasik. Táncolt, dumált, csakúgy vibrált körülötte a levegő. Két évig élt egyszer már tartós kapcsolatban, Andrással, akivel néha most is összejárnak, csakúgy, felidézni a “régi, szép időket”. Neki is és Andrásnak is azóta, illetve közben is több, futó kapcsolata volt, de mindig összesodorja őket az élet. Legutóbb tavaly októberben töltöttek együtt egy csodaszép estét, ami viszont a megszokottnál mélyebb emlékeket hagyott. A 34 éves lány nagyon izgult rá két hónapra karácsonykor, úgy érezte, kapcsolatuk végre ismét révbe ér. Itt jelentette be: babát vár. András arcáról egy pillanat alatt lefagyott a megszokott hódító mosoly, de kedvesen ölelte Anitát, akivel madarat lehetett volna fogatni. András ugyanis, rébuszokban, de valahogy célzott összeköltözésre, családalapításra, arra, hogy a babát meg kell tartani. Utána két napig gondolkodott. Tudta, hogy Anitába nem szerelmes, nem érzi azt, ami egy közös élethez kellhet. Egyre hevesebben érezte: nem akarja, hogy az ő gyereke is, hozzá hasonlóan csonka családba nőjön föl. Minden porcikája tiltakozott a nem kívánt gyermekáldás ellen. Találkát kért Anitától. Az egész 15 percig tartott. Megmondta neki, vetesse el, ő nem akarja ezt a gyereket. Anitában persze egy világ omlott össze, harmadszor érezte úgy, hogy cserben hagyták, az ő élete nem lehet sehogy sem teljes. Volt már két abortusza, úgy gondolta, most végre sikerülhet. Egy pillanat alatt foszlott szerte minden: egyedül, munka nélkül nem vállalja azt a babát, aki ráadásul élete végéig nagy szerelmére emlékeztetné.

Tímea, 37, házas
8 évvel ezelőtt történt: Péterbe, a kollégámba, akkor lettem fülig szerelmes. Kedves volt, lenyűgözött a mosolyával, a bókjaival – én pedig mint az elkábított kiscica teljes extázisban voltam: alig vártam, hogy beérjek a munkahelyemre és együtt legyünk, még akkor is, ha próbáltuk viszonyunkat titokban tartani. A munkahely közelében kibérelt egy közeli kis lakást és ebédszünetben oda mentünk egy-egy légyottra. Munka után azonban sohasem találkoztunk, mert azt mondta, hogy olyankor edzésre jár, meg a mamája beteg és szeretne vele lenni. Természetesen hittem neki, nem volt miért gyanakodnom. Aztán egy nap nem jött dolgozni és a telefonját sem vette fel, a jól értesültek azonban elmondták: éppen aznap szülte második gyermekét a felesége, ezért nem jött dolgozni. Azt hittem elájulok, forgott velem a világ. Dühös voltam az egész világra, de leginkább magamra, amiért így átvert. Szó szerint belebetegedtem: már két hete otthon voltam betegállományban, de nem javult az állapotom. Egyre többet voltam rosszul, amikor kiderült: állapotos vagyok. Nem akartam elhinni… olyan volt az egész, mintha nem is velem történne. Nem gondoltam, elvetettem… Soha nem tudta meg, hogy babát vártam tőle, a telefonjait nem vettem fel. Betegállományból már nem mentem vissza: új életet kezdtem, elköltöztem, máshol dolgozom és azóta férjhez mentem. Még nincs közös gyermek, de tervezzük.

Mariann, 31, házas
V

Fotónk csak illusztráció
Fotónk csak illusztráció

álságban volt a házasságom, úgy gondoltam, hogy semmi sem mentheti meg, már csak a két gyerek tartotta össze. Akkor találkoztam Istvánnal, aki szintén házas emberként élt, hasonlóan rossz passzban és szintén két gyermekkel. Egymásra találtunk: mindketten kizökkentünk a depressziós valóságból, alig vártuk, hogy együtt legyünk. A románc másfél éve tartott, amikor kiderült, hogy babát várok. Tudtam, hogy ez mindent felbolygatna körülöttünk: leginkább a négy gyerek életét, akik mit sem tehettek a mi boldogtalanságunkról. Elvetettem, nem volt más választásom. Még fél évig voltunk együtt, aztán vége lett. Nem a szerelemnek, csak a bujkálásnak és az együttléteknek. Nem bírta egyikőnk sem ezt a kétlaki életet. Elengedtük egymást, azóta nem láttam, de sokat gondolok rá és álmodom a babával, aki a szerelmünk gyümölcse lehetett volna. Annyit tudok róla, hogy együtt van a családjával, ahogy én is.

Renáta, 22, egyedülálló
Ma már nem vagyok büszke rá, de bulis életet éltem: egyik szórakozóhelyről a másikra vándoroltunk barátnőimmel és gyakran ittunk és füveztünk is. Nem törődtünk semmivel és senkivel – ez egyfajta menekülés is volt otthonról, ahol mást sem láttam, mint a szüleim veszekedését. Egymást marták, szégyenítették, néha egy-egy pofon is elcsattant: veszekedés-sírás-kibékülés ez volt sokáig a menet. Egyik éjszaka megismerkedtünk pár jóképű sráccal. Mi hárman voltunk, ők négyen. Mindenkinek jutott és mivel az ízlésünk más volt, szerencsére mindenkinek más tetszett. Egy fiú kimaradt, de amikor eljöttünk a szórakozóhelyről mellénk szegődött, mondván, egyfelé megyünk úgyis. Zsolt lakásán kötöttünk is, de végül hármasban, mert András is velünk tartott. Eleinte nem zavart, aztán amikor Zsolt elkezdett csókolgatni és ölelgetni, akkor úgy éreztem, hogy neki mennie kellene. Ehelyett azonban beszállt. Eleinte ódzkodtam, de olyan gyorsan történt, hogy még fel sem eszméltem, már mindhárman az ágyban voltunk. A fejem azt súgta, hogy hagyjam abba, de bevallom annyira jólesett, hogy mindketten kényeztetnek, hogy nem tudtam ellenállni. Már nem emlékszem hogy történt, volt bennem némi tudatmódosító. A fiúkat többé nem láttam, viszont állapotos lettem. Fogalmam sem volt, hogy melyiktől. Próbáltam felidézni az éjszakát, de csak arra emlékeztem, hogy jó volt, és foszlányokra a mozdulatokból. Elmeséltem anyukámnak, aki teljesen kiakadt, majd jól megvert. Ez volt a pont i-re. Elköltöztem a barátnőmékhez, és elvetettem a babát. Hónapokig tartott, míg kihevertem a dolgot, pedig nem ismertem egyik fiút sem, érzelmileg nem kötődtem. Mégis az, hogy megölök egy gyermeket, aki félig az én vérem, teljesen kikészített. Felhagytam a bulikkal, alkohollal, droggal, helyette sportolok és egészségesen élek. Kár, hogy ilyen nagy árat kell fizetni, hogy ráébredj: változtatnod kell!

Judit, 30, párkapcsolatban
Tíz éve vagyok együtt a párommal, van két gyermekünk és februárban volt a hatodik abortuszom. Hiába a gyógyszer és bármilyen védekezés, eddig még szinte mindegyikkel sikerült teherbe esnem. Én vagyok az élő példa: semmi sem teljesen biztonságos. Eleinte nagyon megviselt, de bevallom a sokadik már fel sem tűnt. A férjemet sokkal inkább megviseli. Szeretjük a gyerekeket, de nem szeretnénk többet: sem anyagilag, sem idegileg nem tudjuk vállalni. Mára ott tartunk, hogy másképp próbáljuk egymást örömhöz juttatni, nem közösülünk. Azért hiányzik… és tudom, hogy neki is.

Anita, 34, egyedülálló

Az élet néha furcsa dolgokat produkál. Tamással nagyon szerettük egymást, de sokévi együttlét után sem tudtam teherbe esni. Már mindennel próbálkoztunk, de nem sikerült. Egyre jobban stresszeltünk, majd Tamás egyik este kijelentette, hogy nem illünk egymáshoz, nyilván ezért nem sikerül – majd bevágta az ajtót és otthagyott. Két napig nem láttam, már kezdtem aggódni. De hazajött, bocsánatot kért és folytatódott az életünk, mígnem egy nap a szokottnál is idegesebben közölte, hogy beszélnünk kell. Azon az estén, amikor otthagyott, elment egy kolléganőjéhez, ahol a nagy vigasztalgatás közepette le is feküdtek egymással. A lány teherbe esett. Csak álltam és néztem… akkor értettem meg, hogy mi valóban nem illettünk össze. Elváltunk, ők összeköltöztek. Sokáig magamat okoltam, hogy nem sikerült, nyilván én vagyok az, aki nem tud teherbe esni. Nagyon kiborultam. A szomszéd fickó próbált nyugtatni, aki nem is olyan régen vált el a feleségétől. A vigasztalásból aztán megfogant egy baba. Annyira akartam gyereket, de nem tőle és nem ilyen körülmények között. Féltem, ha elvetetem, nem lesz többé. De megtettem, máig nem tudom, hogy jól tettem-e. Azóta nem voltam senkivel és kiborulok, ha gyerekekről van szó. Lehet, hogy az volt az utolsó esélyem? És többé nem is lehetek anya?

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése