nlc.hu
Egészség
Oltassunk? – A szakértők szerint igen!

Oltassunk? – A szakértők szerint igen!

Hamarosan itt az újabb influenzaszezon, azonban a tavalyi H1N1 világjárvány körüli izgalom sokunkat elbizonytalanított az influenza elleni védőoltásokkal kapcsolatban. A TNS piackutatócég legutóbbi kutatásában azt vizsgálta, hogy az emberek mit tudnak és mit gondolnak az influenzáról és a védőoltásról. A kutatás legnagyobb tanulsága, hogy nem vesszük komolyan ezt a betegséget, és védőoltás helyett inkább a szokásos vitamin, tea, lázcsillapító kombinációval védekezünk.

A TNS piackutatócég 500 főt kérdezett meg az influenzával kapcsolatban, a betegséggel kapcsolatos ismeretekre csakúgy kitértek, mint a védekezési lehetőségekre. A reprezentatív felmérésből is kiderült, hogy az mindannyian jól ismerjük az influenza elleni védőoltást, ugyanakkor a betegséget nem tartjuk olyan súlyos fertőzésnek, hogy védekezzünk ellene. Érdekes, hogy az emberek mennyire idegenkednek a szezonális influenza elleni védőoltástól, holott a vírusos betegség kezelésére ez a leghatékonyabb módszer. A felmérés eredményei szerint a felnőtteknek csupán 17%-a kapott szezonális influenza elleni védőoltást legalább 3 alkalommal az elmúlt öt évben. Mint ismeretes, a szezonális influenza elleni vakcinák összetétele minden évben változik, így évente szükséges a védőoltások beadása. A 2010/2011-es szezonban a három virustörzset is tartalmazó oltóanyagba belekerült a tavalyi H1N1 törzs is, amely így most két influenza A és egy influenza B törzzsel szemben nyújt védelmet. A felmérés eredményei azt sugallják, hogy csupán minden harmadik ember lenne hajlandó beoltatni magát, mivel ennyien értettek egyet azzal az állítással, hogy „ha megelőzhető az influenza egy oltással, akkor inkább az oltást választom, mint azt, hogy később esetleg beteg legyek”.

Ez az influenzaoltás iránti bizalmatlanság sok tényezőből származhat. A megkérdezettek 60%-a nem volt influenzás az elmúlt öt évben, így nincs veszélyérzetük. Bár tisztában vannak a nátha és az influenza tünetei közötti különbségekkel, úgy érzik, hogy ők nincsenek kitéve a megfertőződés veszélyének. Ráadásul sokan úgy gondolják, hogy vitaminokkal, erős immunrendszerrel (60%), általános népi gyógymódokkal (forró tea, méz, gyógynövények) kivédhető az influenza. Csupán a megkérdezettek 14%-a mondta azt, hogy az influenzát védőoltással lehet megelőzni. A szezonális influenza egy vírusos betegség, amelyet védőoltással, esetleg speciális higiénés szabályok alkalmazásával (maszk használata, zsúfoltság kerülése) lehet megelőzni.

Oltassunk? - A szakértők szerint igen!

A felmérés sajnos azt mutatta, hogy az emberek sokszor nincsenek tisztában azzal, hogy a szezonális influenzának komoly szövődményei lehetnek, ami ritkán halálhoz is vezethet. A nemzetközi adatok is azt mutatják, hogy bizony az influenza komoly betegség. Az Amerikai Egyesült Államokban például a becslések szerint évente a népesség 5-20 %-át érinti az influenza, közel 200 ezer embert ápolnak kórházban valamilyen influenzára visszavezethető szövődmény miatt. Egy 30 évet átfogó tanulmány szerint pedig az USA-beli, influenza következtében elhunytak száma 3000 és 49000 között mozog szezononként. Az elmúlt fél évtizedben Magyarországon 35 influenzajárvány zajlott le. 1950-2000 között az influenzajárványok közül 10 járványban 1 millióan, illetve 1 milliónál többen betegedtek meg, 3 járványban pedig a 2 millió főt is meghaladta a jelentett influenzás esetek száma. A szezonális influenza tüdőgyulladáshoz, középfülgyulladáshoz, arcüreggyulladáshoz vezethet, de súlyosbíthatja a már meglévő krónikus betegségeket is, így például a cukorbetegséget és az asztmát. A légszomj és a dehidratáció olykor olyan súlyos lehet, hogy kórházi kezelésre szorul az influenzás beteg. Éppen emiatt ajánlják a szakemberek a védőoltást, amellyel elkerülhetőek az influenza okozta súlyos szövődmények.

Forrás:

http://www.cdc.gov/flu/about/qa/disease.htm

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top