Egészség

A természetes vérképző: cékla

Ez a csodálatos zöldség nem véletlenül kitartó társunk ilyen hosszú ideje, hiszen nemcsak ízletes, de vitaminokban és ásványi anyagokban is bővelkedik.

Már az újkőkorból ránk maradt leletek is azt bizonyítják, hogy a cékla évezredek óta szerepel a táplálékaink között. A történetírók szerint az ókori görögök és rómaiak tisztában voltak a cékla gyógyhatásával, és emiatt szívesen és sűrűn alkalmazták a hétköznapokban. Nekik köszönhetjük, hogy Európa más, főként északi területeire is eljutott ez a gyökérnövény. A feljegyzések szerint Nagy Károly idejében gyógyító erejét olyan fontosnak és jelentősnek találták, hogy az uralkodó rendeletben szabályozta eme nagyszerű zöldség termesztését. A céklát azonban nem csupán Európa népei tartják nagyra, az indiai ájurvédikus gyógyításban is kiemelt szerepet kapott, méghozzá vérképző tulajdonsága miatt.

Gyomorbántalmak és májproblémák ellen

Az első és legfontosabb indok arra, hogy miért fogyasszuk rendszeresen a céklát, az a vérképző tulajdonsága. Ugyan a vastartalmáról nem mondhatjuk, hogy magasabb, mint más zöldségféléké, viszont szervezetünk ebből a zöldségből tudja a legkönnyebb kivonni a vérképzéshez elengedhetetlen ásványi anyagokat. Magas a kálium-, cholin-, réz-, cink-, mangán-, kén-, jód-, kobalt-, króm-, nikkel-, B1-, B2-, B6– és C-vitamin-, folsav-, niacin- és biotintartalma. Mindezek hozzájárulnak a nyirokmirigyek megfelelő működéséhez, a haj és a köröm egészségéhez, illetve a kiegyensúlyozott idegrendszeri működéshez. Bélpanaszok, gyomorbántalmak, májprobléma esetén is javasolt céklát enni, de akkor is érdemes beiktatni az étrendünkbe, ha egyszerűen csak rendet szeretnénk tenni a szervezetünkben, hiszen képes szabályozni testünk sav-bázis egyensúlyát, serkenti a sejtnövekedést, és a benne lévő betainnak – azaz a vörös festékanyagnak – köszönhetően a daganatos sejtek kialakulását is meggátolja (ahogyan azt 1961-ben dr. Ferenczi Sándor felfedezte).

A természetes vérképző: cékla

Állapotos nőknek – folsavban gazdag

A szakemberek a céklafogyasztást különösen ajánlják terhes nők számára, hiszen a magzat fejlődéséhez elengedhetetlen a folsav, amiben ez a növény igencsak bővelkedik. A folsav az agy és idegrendszer kialakulásakor rendkívül fontos, de az sem elhanyagolható, hogy ha a várandósság elején kellő mennyiségű folsav jut a kismama szervezetébe, akkor számos fejlődési rendellenesség – mint például a nyitott gerinc – kialakulásának valószínűsége a minimálisra csökkenthető.

Már kapszula formában is

Ki ne ismerné a jó öreg, klasszikus céklasalátát? Pedig nem ez az egyetlen lehetőség, hogy az asztalunkra kerüljön. Ujjnyi csíkokra szabdalva, más friss zöldségekkel együtt salátaként kínálhatjuk a vendégeknek, vagy becsomagolhatjuk a gyermeknek rágcsálnivalóként, csokoládé helyett. Készülhet belőle rizottó, leves vagy karácsonyi fűszerekkel ízesített lekvár, de tepsiben sütve is kiváló. Nem beszélve az egészséges céklaléről, amely az egyetlen módja annak, hogy a céklát hőkezelés nélkül, értékes hatóanyagait megőrizve fogyaszthassuk. Ha egyik megoldás sincs kedvünkre, fogyasszunk kapszulázott céklát, értékes hatását úgy is élvezhetjük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top