Hogyan legyünk múzsák?

Hemzseg a múzsáktól a művészet, sok nő és férfi csak azért marad meg az emlékezetünkben, mert egy neves alkotót a nagy Mű(vek) létrehozására inspirált. Legutóbb ez Bécsben, a Frida Kahlo-kiállításon vert mellbe: vajon ki emlékezne Diego Riverára, ha ennek a nagyszerű és utánozhatatlan asszonynak nem ő táplálta volna a gondolatait, nem az iránta érzett szerelem irányította volna az ecsetét? Szendrey Júliára vajon miképp gondolnánk, ha Petőfi nem neki címzi hitvesi érzelmeit?

Amikor a múzsákat tanulmányozni kezdtem, rá kellett jönnöm, hogy kétféle létezik belőlük. Az egyik csoportba a véletlen alkotta múzsák tartoznak, akik akaratukon kívül vonzzák be a művészt. Néha a legmúzsátlanabb, leghétköznapibb nőből válik regényalak, szerelmes versek, zeneművek, szobrok inspirálója, pusztán azért, mert a művész meglátta bennük a csodát, és nem tud tőle elszakadni. Ám vannak azok, akik szinte kergetik az alkotót, és követelik, hogy róluk, őróluk szülessék a regény, körülöttük forogjon az univerzum, hogy soha többé senki el ne feledhesse őket. Vagy említhetem Alma Mahlert, a múzsák múzsáját, aki korának mindegyik zsenijét behálózta.

Alma Mahler, a múzsák múzsája – Bride of the Wind (2001)

Micsoda névsor: Mahler, Franz Werfel, Kokoschka, Gropius! Egy is elég lett volna az üdvösséghez! Ő a legnagyobb rejtély. A besorolhatatlan, a leírhatatlan. Inkább azokat festem le, akiket azért lehet. Van két  nő, akik szerintem ebbe a kategóriába tartoznak. Mindegyikükről több életrajzi mű és film is készült már, az utókor mégsem igen érti, mi lehet a titkuk. Konkrét megfejtésre én sem vállalkozhatom, de érdemes elgondolkodnunk rajtuk, és a szerepükön.

A legtanulságosabb könyv a témában Kundera Halhatatlanság című regénye, amit mindenkinek szívből ajánlok, aki élet és halál, illetve a halhatatlanság kérdésén szeretne töprengeni. A mű több szálon fut, témám szempontjából a Goethe és Bettina von Arnim esetét emelem ki. Bettina a tipikus példája az akarnok múzsának. A nő, aki nem tud megbarátkozni azzal, hogy benne semmi rendkívüli nincsen, ám aki mégis azt szeretné, ha dicsőségét milliók sugároznák vissza. Kundera remekül figurázza ki Bettina esetlen próbálkozásait, hogy Goethe közelébe férkőzzön. Ez a nő nagyon agyafúrt volt: nem sikerült elérnie, hogy az írófejedelem róla értekezzen, hát ő adta ki meghamisított levelezésüket, mintha közöttük titkos szerelem dúlt volna! Bár tény és való: Bettina alakja így nem merült feledésbe, de vajon tetszene neki ez a nevetséges halhatatlanság?

Másképp él tovább a magyar főmúzsa, Csinszka, akinek mindmáig ellentmondásos a megítélése. Ám neki mégis sikerült valami: neve fennmaradt, már a kisiskolások is ismerik. Az Ady-rajongók egekbe emelik Lédát, mint az igaz asszonyt, aki bár ideglénnyé vált az alkoholista Ady mellett, mégis ő volt az igazi, a Könnyek Asszonya, az utánozhatatlan. Megkockáztatom, hogy ez tényleg így van, és azt is, hogy Léda akaratlan múzsa volt, nem kicsikarta a sorokat, egyszerűen a lényéből fakadt, hogy megmozdítsa Adyban a költőt. Csinszka ravaszabb volt! Mint Alma Mahler, ő is művészi ambíciókkal startolt, és startolt rá az összes szóba jöhető, hírnévvel kecsegtető figurára. Mert ne feledjük: Ady halála után hamar ledobta az özvegyi fátylat, és teljes mellbedobással fordult Babits felé. Aztán kis kitérők után Márffy Ödön karjaiba, és vásznaira, hogy szeme, amit még Ady őrzött, teljes vizenyősségével nézhessen vissza ránk festmények tucatjairól. Észrevettem, mindig lekicsinylően beszélek róla, hogy nem éppen árnyalt a kép, ami bennem él. Versei gyengécskék, ő maga olyan kis semmilyen, leveleiben, amiket számolatlanul küld a férfiaknak, néha csillan csak meg a humor. Ám valamit tudhatott, ha ezek a nagy alakok leálltak vele…

Hogy a kép mögé lássunk, sokat segít egy olvasmányos életrajz róla, A halandó múzsa Rockenbauer Zoltán tollából. Itt láthatjuk, mely szerep az, amitől elvesztik fejüket a férfiak: kérdezzünk sokat, dicsérjük őket, és ne lehessen levakarni minket. Egyszerűen legyünk ott mindenhol. Bár azt hiszem, ezek a kis női trükkök a legtöbb férfinél beválnak. Egy ügyes múzsajelölt (barátnőjelölt) ha ravaszul tudatosítja, hogy előle nincs menekvés: nincs az a férfi, aki ellenállna.  „Kétségtelen, hogy az alkotókat nem nehezebb elcsábítani, mint a vízvezeték-szerelőket. Csak találkozni kell velük” – írja Francoise Giroud az Alma Mahler, avagy a hódítás művészete című könyvében. Aki tehát művészek közé keveredik… talán az unokái meglátják, száz év múlva mi lesz!