nlc.hu
Egészség
Hazugság, hogy autizmust okozhat a védőoltás?

Hazugság, hogy autizmust okozhat a védőoltás?

A British Medical Journal rangos orvosi folyóirat szerint gondosan kivitelezett hamisítvány az a vizsgálat, amely 1988-ban összefüggést vélt felfedezni a kanyaró, a mumpsz és a rubeola megelőzésére szolgáló, úgynevezett MMR-vakcina és az autizmus kialakulása között.

Andrew Wakefield 1988-as tanulmányában összefüggést talált az MMR-vakcina beadása, illetve a gyerekkori autizmus kialakulása között. A Lancet című orvosi folyóiratban megjelent cikk megállapításait később több kutatás is cáfolta, és tavaly maga a Lancet is hivatalosan visszavonta a tanulmányt. Most a British Medical Journal munkatársai egyenesen azt állítják, hogy Wakefield annak idején meghamisította a rendelkezésre álló adatokat, hogy eljusson egy olyan következtetéshez, amely azóta szülők ezreit beszélte le világszerte a vakcina beadatásáról. A cikk következtében Nagy-Britanniában, az Egyesült Államokban, de egyes európai országokban is meredeken csökkent a gyerekek átoltottsága.

Brian Deer újságíró az utóbbi két évtizedben élesen vitatott tanulmányt elemezve, orvosi és kórházi feljegyzések, illetve az érintett gyerekek szüleivel készített interjúk alapján többek között arra jött rá, hogy Wakefield, aki a tanulmányában 12 gyerek adatait szerepeltette, legalább 13 gyereket vizsgált. Ráadásul, bár a szerző azt állította, hogy a 12 gyerek a vakcina beadásáig teljesen normális ütemben fejlődött, a mostani elemzés szerint közülük legalább öten már az oltás előtt mutattak autizmusra utaló tüneteket.

Hazugság, hogy autizmust okozhat a védőoltás?

 

Fiona Godlee és a British Medical Journal munkatársai szerkesztőségi cikkükben egyértelműen kiállnak amellett az állítás mellett, hogy Wakefield annak idején szándékosan, alaposan előkészítve hamisította meg az adatokat, és felvetik, hogy Wakefield más cikkeit is újra kellene vizsgálni, illetve szükség esetén visszavonni.

A brit orvosi kamara egyébként a kutatás során elkövetett felelőtlenségekre hivatkozva tavaly májusban kizárta tagjai közül az orvost. Wakefield, aki már 2004-től az Egyesült Államokban praktizál, a CNN hírtelevíziónak adott nyilatkozatában tagadja az ellene felhozottakat, és arra hivatkozik, hogy vizsgálatait később a világ öt országában megismételték – az övéhez hasonló eredménnyel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top