Egészség

A legkisebb plasztikai műtét is lehet végzetes

Nem mindenáron, kerülve a túlzást és nem illegálisan – ezek lehetnek a plasztikára készülők számára a legfontosabb szempontok, amiket érdemes betartani.
A legkisebb plasztikai műtét is lehet végzetes Plasztikai műtétet kapott szakítási ajándékba

A brit Claudia Aderotimi Philadelphiában szerette volna megnagyobbíttatni a fenekét, mivel úgy gondolta, úgy sikeres sztár lehet. Sajnos, fél nappal a beavatkozás után, amelyet egy hotelben (!) hajtottak végre, a lány meghalt. A gyanú szerint szigetelésekhez használt ipari szilikont juttattak a testébe a legális plasztikai műtétek során használt szilikon helyett. A másik feltevés az, hogy az anyag a lány vénájába került. Mivel a fenék szilikonnal való feltöltése mind az USA-ban, mind Nagy-Britanniában tilos, ennek az esetnek hivatalosan nem lett volna szabad bekövetkeznie.

– A tragédia ismét felhívta a figyelmet a plasztikai sebészet biztonsági követelményeire, illetve a gyanúsan olcsó vagy különös helyen végrehajtott – tehát nyilván illegális – műtétek hatalmas veszélyeire. Éppen ezért belföldön és külföldön is tisztában kell lenniük a pácienseknek a plasztikai sebészet, a sebész és a procedúra hivatalosságával, mielőtt bármit is aláírnának, bármibe is beleegyeznének. A szakemberek maguk is tudják, hogy a jól látható helyre kifüggesztett oklevelek, engedélyek növelik a páciensek biztonságérzetét – mondja dr. Kathó Jenő, az Oxygen Medical plasztikai sebésze.

A legkisebb plasztikai műtét is lehet végzetes

 

A legkisebb beavatkozás is kockázatos lehet

Sokan gondolják, hogy a plasztikai műtét egy egyszerű beavatkozás, nincs benne kockázat. A kozmetikai vagy plasztikai sebészet is sebészet, függetlenül attól, milyen aprónak tűnik is a beavatkozás. Tehát a magas színvonalon képzett sebésznek, a megfelelő klinikai körülményeknek és a professzionális technikai felszerelésnek mind együtt kell lennie a biztonságos eljárásokhoz. Egy nem erre a célra kialakított helyiség nyilvánvalóan meg kell hogy ingassa az ott dolgozók hitelét.

Ugyanilyen fontos feltétel, hogy a sebész a tervezett beavatkozás előtt, alapos kikérdezés után elküldje a szükséges vizsgálatokra a pácienst, majd ezek birtokában ismertesse a várható eredményeket és az esetleges kockázatokat. Egyetlen betegnek sem lenne szabad úgy műtétet vállalnia, hogy nincs tisztában a következményekkel. Mindazonáltal a modern beavatkozások, eljárások – ha a szakmai protokollok szerint hajtják végre őket – biztonságosnak tekinthetők, a felvilágosítás, az információadás azonban elkerülhetetlen.

Az emberi tényező

– A technikai feltételeken és a szakmai tudáson kívül alapvető fontosságúnak tartom az orvos emberi hozzáállását is, többek közt azt, hogy próbálja lebeszélni a jelentkezőket a teljesen szükségtelen beavatkozásokról – foglalja össze véleményét dr. Kathó Jenő. – Természetesen egy jól sikerült műtét, eljárás pozitívan hathat a páciens önbizalmára, közérzetére, akár az egész életére, és ezek a tapasztalatok a sebésznek is erőt adnak. Meglátásom szerint azonban praktikus mindig a természetességre törekedni, és kerülni a túlzásokat. Ha nem akarunk teljesen kibújni a bőrünkből, a plasztikai eljárások sokat segíthetnek a megjelenésünkön.

Forrás: www.oxygenmedical.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése