Egészség

Előre kiszűrhető a rák az anyatejből

Azt eddig is tudtuk, hogy az anyatejnek számos kedvező hatása van a baba és az anya egészségére. Most kiderült, hogy valószínűleg a daganatot is előre tudja jelezni.
Előre kiszűrhető a rák az anyatejből A havonta elvégzett otthoni mellvizsgálat életet menthet!

Az anyatej sejtjeinek elemzéséből előre jelezhetők a későbbi emlőbetegségek, például a mellrák  is – számoltak be pénteken legújabb felfedezésükről amerikai kutatók az Amerikai Rákkutató Szövetség éves kongresszusán.

A tudósok több száz olyan édesanya anyatejét elemezték, akik már túlestek rákszűrésen, illetve elő voltak jegyezve ilyen vizsgálatra. A tejben megkeresték az esetleges rákos sejteket, majd olyan DNS-t különítettek el, amelyek a daganatgátló gének szabályozásában játszanak szerepet. Arra jutottak, hogy ezek elemzéséből már jóval korábban megállapítható lehet a későbbi kór.

A kutatók szerint azonban egyelőre túl korai lenne, ha csak a sejtek elemzésére hagyatkoznának a diagnosztizálás során, de a kutatások folytatódnak. „Hosszú távú utánkövetéseket kell végeznünk és még több gént is be kell vennünk a vizsgálatokba” – közölték a rákkutatók. Reményeik szerint az anyatej alkalmas lehet idősebb édesanyák esetén az emlőrák szűrésére, már nem sokkal a szülés után is. Szűrőmódszerként azonban csak akkor lesz alkalmazható, ha jól előrejelzi a megbetegedést, ám ennek vizsgálata még folyik.

 

Forrás: medipress

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése