Egészség

Életmentő lehet, ha hallgatsz a gyerekedre

A gyerekeknek legtöbbször jók a megérzéseik, sokszor hamarabb észreveszik a lényeget, mint a szüleik. A kisfiú figyelmeztetése nemrég életmentőnek bizonyult.
Életmentő lehet, ha hallgatsz a gyerekedre
Veszélyesek a fényvédő krémek?

Az orvosok még idejében felfedezték a 37 éves Jane Gustard rákos betegségét, így hála kisfia éberségének, nem lett nagyobb baj. Amikor az akkor 1 éves Ianto az anyjához bújt, szinte mindig felfigyelt a gyanús foltra, és emlékeztette Jane-t, hogy az egyre nagyobb. Az elváltozás kezdetben kis anyajegynek tűnt, aztán folyamatosan növekedni kezdett. Amikor a nő bőrgyógyásza meglátta az anyajegyet, azonnal az eltávolítás mellett döntött, mert nem ártatlan anyajegyről, hanem melanómáról volt szó. Az anyát sokkolta a hír, de örült, hogy idejében észrevették a bajt.

Életmentő lehet, ha hallgatsz a gyerekedre Az orvosok 2009 októberében távolították el a rákos anyajegyet, amely akkor kisebb köröm nagyságú volt. Azóta háromhavonta ellenőrizték az elváltozás helyét, és az elmúlt hónapban már teljesen gyógyultnak nyilvánították a nőt.

Jane jelenleg egy brit bőrrákellenes kampányt támogat, hogy felhívja az emberek figyelmét a betegség veszélyeire. Szerinte bárkivel megtörténhet hasonló, ezért az embereknek nagyon óvatosnak kell lenniük a napozással. Nem éri meg csupán a barnaság kedvéért kitenni magunkat a veszélyeknek. A fiatal nő azt állítja, egész életében egyszer sült le, sosem szerette a vízparti nyaralásokat. Valószínűleg kék szeme és sápadt bőre miatt nagyobb veszélynek van kitéve a napon. „Szerencsés vagyok, hogy meggyógyultam, sok ember nem ússza meg ilyen könnyen. Szeretnék segíteni azoknak, akiknél hasonló betegséget diagnosztizálnak, hogy túléljék, ahogy én.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése