Erekkel szemben: ki a természetbe!

nlc | 2011. Július 06.
Ha gyakran fáj, viszket, dagad, zsibbad, és éjszakánként pedig többször is görcsöl a láb – ezek a visszér megjelenésére utalhatnak. Mozgással elejét veheted a kialakulásnak.
Napi öt perccel megelőzhető

Kezdetben talán kevésbé érdekel, mert „csak” rosszul mutat, és nem veszünk szoknyát, amiben látszik. Aztán elkezd fájni és a vékony kis erekből vastag, kanyargó fájdalmas visszerek alakulnak ki. A visszér hosszú távon nem csak esztétikai problémát jelent. Ha a lábakban a véráramlás nem megfelelő, a bőr, a szövetek vérellátásában is nehézségek jelentkezhetnek, ami a bőr elvékonyodását, később akár fekélyesedést is eredményezhet. Ma már számos krém, csepp, zselé és speciális harisnya létezik a visszér kezelésére, de a sport, az életmódváltás is segíti a gyógyulást

Vissza a természetbe!

Napi fél óra mozgás sokat segíthet a megelőzésben. Manapság nem elég, hogy a munkahelyen is egyfolytában ülünk, már a szomszédba is kocsival megyünk, nem használjuk a lépcsőt, pedig a gyaloglás jót tesz. De felpattanhatunk a bringára is és a kutyának se csak a kaput nyissuk ki, hanem menjünk vele sétálni. Hétvégén jó időben mehetünk kirándulni is a gyerekekkel és barátokkal. Figyeljünk a kényelmes, jól szellőző cipőre, a naptejet se hagyjuk otthon és a kullancsok ellen is védekezzünk hatékonyan!

Sosem késő elkezdeni!

A mozgást bármikor el lehet kezdeni, és nem csak a visszerek elleni küzdelemben hatásos. Hozzátartozik az egészséges életmódhoz, segít a számos szövődményhez vezető elhízás elleni harcban is.

Tudjon meg többet a www.lioton.hu-n »

 

Exit mobile version