Egészség

Törött csuklóval sem engedték haza az iskolából

Hiába kérte a tanárokat, törött csuklóval sem engedtek haza az iskolából egy kislányt. Sőt, még hazatelefonálni sem engedték.
Charley és Natalie Daniel
Charley és Natalie Daniel

A brit kislány, Charley Daniel olyan szerencsétlenül esett el az iskolában, hogy eltörte a csuklóját, a tanárok azonban nem hittek neki: „Hagyd abba a nyafogást!” – mondták, valahányszor arról panaszkodott, hogy fájdalmai vannak.

Elképzelhető, mit érzett a kislány anyja, Natalie, amikor délután a gyerekéért ment az iskolába, és azzal szembesült, hogy a csendben sírdogáló Charley elgyötört arccal tartja a jobb kezét.

Miután kifaggatta lányát a történtekről, azonnal orvoshoz vitte. Ott megröntgenezték a sérült végtagot, és a felvételen világosan látszott, hogy eltört a kislány csuklója.

Az anyja érthető módon teljesen kiakadt az iskolára: „Csak egyetlen telefonhívást kellett volna megereszteniük, hogy baj van, és azonnal orvoshoz vittem volna a lányomat! Megszakad a szívem, ha arra gondolok, egész nap hagyták, hogy törött csuklóval szenvedjen!”

Mint elmondta, az eset után beszélt az iskolaigazgatóval is, de azt egyáltalán nem rázták meg a történetek. Sőt azt mondta, hogy nem igaz, hogy az iskola nem foglalkozott a sérüléssel, hiszen a gyermek még jeges borogatást is kapott a kezére.

Natalie jelenleg új iskolát keres lányának.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top