nlc.hu
Egészség
Az a néhány csepp igenis számít!

Az a néhány csepp igenis számít!

Talpraesett fiatal nőnek tartom magam. 42 éves vagyok, sikeres a munkában és a magánéletemben. A férjemmel szeretjük egymást, és ennek a szerelemnek már két gyümölcse is van, Andris és Anna.

Egészen fiatalon döntöttem úgy, hogy a család mellett karriert is szeretnék építeni. Lassan, fokozatosan haladtam felfelé a ranglétrán, és mára én vagyok a cégünk második embere. Ezt nem azért írom le, mert nagyképű vagyok, hanem azért, mert néhány hónapja még nem hittem, hogy valaha eljutok idáig.

4 évvel ezelőtt, Anna születésével valami megváltozott az életemben. Arra lettem figyelmes, hogy életemben először nem fogad szót a testemen. Először csak azt tűnt fel, hogy tüsszentés után néhány csepp vizelet került a bugyimra, majd később a nevetés és a köhögés is hasonló tüneteket okozott. Nagyon kellemetlenül éreztem magam, hogy ilyen balesetek megtörténhetnek velem.

Az a néhány csepp igenis számít!

 

Amíg otthon voltam a picivel, addig nem tűnt annyira kényelmetlennek a helyzet. Mivel Anna majdnem négy kilóval született, arra gondoltam, hogy amikor regenerálódik a testem, a kellemetlen csepegés is megszűnik majd.

Sajnos nem így történt. Ahogy múlt az idő, egyre többször kellett szembesülnöm azzal, hogy alkalmanként bizony elcseppen a vizeletem. A problémám akkor vált igazán komollyá, amikor visszamentem dolgozni. Állandóan szorongtam, hogy vajon kibírom-e a tárgyalás végig apró „baleset” nélkül. Úgy éreztem, a betétem nem mindig működött jól, és tartottam az esetleges kellemetlen szagoktól. A táskámban egy idő után már teljes túlélőcsomag volt: cserebetét, cserebugyi, nedves törlőkendő, intim dezodor, stb.

Egyik reggel úgy ébredtem, hogy változtatnom kell az életemen, ha szeretnék továbbra is teljes életet élni. Sem a karrieremnek, sem a magánéletemnek nem tesz jót, hogy nem veszem komolyan ezt a problémát.

Összeszedtem minden lelki erőmet és leültem az internet elé, hogy valami megoldást találjak. Megdöbbenve jöttem rá, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal. Felmérések szerint ugyanis közel félmillió nő szenved hasonló tünetektől. Be kell valljam, hogy sokat jelentett számomra a tudat, hogy vannak sorstársaim. Ezen felbátorodva tanácsot kértem a gyógyszerészemtől, aki egy tisztasági betét méretű speciális betétet ajánlott, amit kifejezetten vizeletcsepegésre fejlesztettek ki. Az ingyenes termékmintát megrendeltem az interneten, és megkönnyebbülve tapasztaltam, hogy minden olyan tulajdonságot egyesít, ami számomra nagyon fontos. Pici, vékony, észrevétlenül viselhető – biztonságosan felszívja és megköti az elcseppenő vizeletet, nem ázik át, száraz marad, és még a szagokat is semlegesíti.

Ezzel a betéttel úgy éreztem magam biztonságban, hogy észre se vettem a viseletét. Nem kellett többé izgulnom, mert ha el is cseppent az a csepp, biztos lehettem benne, hogy a betét egészen biztosan felszívta, és nem lett foltos a nadrágom vagy a szoknyám.

Visszanyertem az önbizalmam, és újra felvehettem a világos színű kosztümömet, a fehér nadrágomat vagy éppen a világossárga szoknyámat. A nyári hőségben már nem kellett fekete nadrágot húznom minden nap.

A férjem elégedetten jegyezte meg, hogy végre újra a régi a vagyok, és a munkahelyemen is sokkal magabiztosabb lettem.

Nekem igenis számított az a néhány csepp, és megtaláltam a számomra legjobb megoldást. Ezt a tisztasági betét méretű és a kellemetlen szagokat is semlegesítő speciális betétet a gyógyszertárban szerzem be, és elfogadható áron jutottam hozzá. Örülök, hogy erőt vettem magamon, és a kezembe vettem a sorsom. Így most boldog és kiegyensúlyozott életet élhetek.

 

Az a néhány csepp igenis számít!
Próbálja ki a diszkrét TENA Lady Ultra Mini terméket, mely kiváló megoldást nyújt alkalmi vizeletcsepegésre!

A csupán tisztasági betét méretű Ultra Mini megújult Fresh Odour Control rendszere hatékonyan semlegesíti a kellemetlen szagokat.

Kérjen ingyenes termékmintát a www.TENAlady.hu oldalon vagy
keresse a patikákban
most 399 Ft/14 db áron!

——————————————————————————————————————————

 A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót

vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

 

 

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top