Egészség

Süteményekről fantáziál az evészavaros lány

18 éven át tartó evészavar után úgy tönkrement a fiatal nő emésztése, hogy soha nem fog tudni megenni egy rendes adag ételt.

A 33 éves Alison Walker 15 évesen lett anorexiás és bulimiás, és azóta éppen 15-ször volt kórházban. Tavaly sikerült végleg kigyógyulnia a pszichés betegségből, de az emésztőrendszere annyira tönkrement, hogy az étel megemésztése továbbra is problémát okoz számára. Csak egészen kicsi adagokat ehet, különben könnyen előfordulhat, hogy kihányja az ételt.

A betegsége miatt sosem volt szexuális kapcsolata, nem ivott alkoholt és még sosem ment el vacsorázni a barátaival. A lány – már gyógyultan is – folyton fáradtnak érzi magát, és meg kell birkóznia azzal az érzéssel is, hogy kórházakban töltötte az eddigi életét.

„Már régóta próbálok normálisan enni, de képtelen vagyok rá, újra és újra kihányom az ételt. Nagyon szigorú diétán vagyok, csak alacsony kalóriatartalmú ételeket ehetek. Süteményekről, csokoládéról fantáziálgatok, de úgy tűnik, sosem fogom érezni az ízüket” – nyilatkozta Alison, akiről ezek a fotók betegsége alatt készültek:

Édességekről álmodozik az egykori anorexiás
Édességekről álmodozik az egykori anorexiás

Édességekről álmodozik az egykori anorexiásA fiatal nő kálváriája 1994-ben, egy osztálykiránduláson kezdődött, amikor a társai csúfolódása után megvonta magától a chipset. Akkoriban 70 kilogramm volt a súlya, de egy év alatt drasztikusan lefogyott. Három hónapot töltött kórházban, ahol próbálták visszaállítani a súlyát. De amikor iskolába került, újra visszaesett: keményen diétázott és edzett is.

Jelenleg 63 kilót nyom. „Csak 1500 kalóriát engedek magamnak naponta, és semmilyen egészségtelen ételt nem fogyasztok. Annyi ideig megtagadtam magamtól az élvezeteket, hogy most már képtelen vagyok édességeket vagy nehéz ételeket enni. Félek kedves lenni önmagamhoz” – mondta a fiatal nő, aki ezek szerint még mindig tudja végleg maga mögött pszichés gátjait.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top