Egészség

Még árthat is a multivitamin?

Lehet, hogy hosszú távon mégsem tesznek jót egészségünknek a multivitaminok és más étrend-kiegészítő készítmények. Sőt, egy nagyszabású felmérés szerint a hatás pont ellentétes: egyes szerek még növelhetik is a halálozási kockázatot.

A vitaminok és az ásványi anyagok nélkülözhetetlenek az egészségünk megóvásához, de célszerű, ha ezeket helyesen összeállított étrend, és nem étrend-kiegészítők segítségével juttatjuk a szervezetünkbe. Erre egy nemrég közzétett tanulmányban hívják fel a figyelmet az amerikai Minnesota Egyetem kutatói, melyből az is kiderül, hogy a vizsgált szerek közül a kalciumkészítmények szedése egyértelműen kedvező hatású, a multivitaminok, a B6-vitamin és bizonyos ásványi anyagok, mint a folsav, a vas, a magnézium, a cink és a réz rendszeres szedése azonban pont, hogy ártalmas lehet a nők egészségére, főleg idősebb korban.

Jobban járunk, ha az étrendre fektetünk hangsúlyt
Jobban járunk, ha az étrendre fektetünk hangsúlyt

Mindezt egy közel húsz éven át tartó kutatásra alapozzák a szakemberek, amelyben körülbelül 38 ezer 55 év feletti nő vett részt, akik meghatározott időközönként beszámoltak arról, milyen életmódot folytatnak, többek között szednek-e étrend-kiegészítőt. Az eredmény meglepő volt: azok közül, akik napi rendszerességgel szedtek vitaminkészítményeket, egy százalékkal többen haltak meg 2008-ig, a kutatás végéig, mint azok közül, akik nem fogyasztottak folyamatosan étrend-kiegészítőket.

A szakemberek a nagyobb halálozási arányból arra következtettek, hogy ezek a szerek nem segítik megelőzni a krónikus betegségeket, sőt, túl magas dózis bevitele növelheti a korai halál kockázatát, amit azzal magyaráztak, hogy a legtöbb vegyület, amelyet a multivitaminok tartalmaznak, magas koncentrációban hosszú távon mérgező hatású.

A felmérésből ugyanakkor az is kiderült, hogy a kalciumkészítmények rendszeres szedése 3,8 százalékkal csökkentette a nők halálozási kockázatát, habár a nagyobb mennyiségű kalcium bevitele és a kockázat csökkenése között nem mutattak ki összefüggést.

A szakemberek azt tanácsolják, hogy gondoljuk át, valóban szükségünk van-e az étrend-kiegészítők szedésére, és lehetőleg az egészséges étrendre fektessünk nagyobb hangsúlyt.

A tanulmányt az Archives of Internal Medicine című, amerikai szaklapban tették közzé.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top