Egészség

Függővé vált a diétás kólától

Tíz éven keresztül minden nap legalább 4 liter diétás kólát fogyasztott el egy fiatal nő, mire hajlandó volt belátni, hogy ez már függőség. Azóta sikerült lejönnie a szerről.
Függővé vált a diétás kólától a nő

Claire Ayton
Kép: dailymail.co.uk 

A reggeli kávéján kívül semmi más folyadékot, csak és kizárólag diétás kólát ivott közel egy évtizeden át a most 36 éves brit Claire Ayton. Évente 1300 fontot, azaz átszámítva közel 440 ezer forintot költött a szénsavas italra. Saját bevallása szerint egész egyszerűen azért vedelte naphosszat a kólát, mert folyton szomjas volt.

Idén nyáron aztán hirtelen felszaladt rá közel 20 kiló, amitől szeretett volna megszabadulni. Mivel a fogyókúra önmagában véve nem hozott eredményt, Claire szakemberhez fordult, így döbbent rá, hogy az üdítő rabjává vált.

Claire azóta teljesen felhagyott a kólafogyasztással, ma már csak vizet és facsart narancslevet iszik, egészségesen táplálkozik és rendszeresen mozog. „Rengeteget fájt a fejem, és a harmadik napon úgy éreztem magam, mint akit agyonvertek. Később aztán elkezdtem jobban érezni magam. A fejem tisztább és sokkal több energiám van” – számolt be tapasztalatairól a nő, akinek máris sikerült megszabadulnia jó néhány felesleges kilótól.

nlc.hírlevél

Iratkozz fel az nlc hírlevelére, és olvasd elsőként a legizgalmasabb híreket!

FELIRATKOZOM

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése