nlc.hu
Egészség
Kell cserélni a PIP implantátumokat?

Kell cserélni a PIP implantátumokat?

Több európai ország javasolja a műtétet, van, ahol támogatják is, de itthon még csak egyeztet a hatóság.

Kell-e cserélni a PIP-implantátumokat?Európa-szerte mind több országban jelentik be, hogy preventív jelleggel szükséges a PIP implantátumok cseréje. Franciaországban minden PIP-implantátum-műtét költségét az állam állja, mivel a páciensek nem tudhatták, hogy selejtet ültettek a testükbe.

Most Nagy-Britanniában is bejelentették: állami pénzen távolítják el a kiszakadásra hajlamos francia mellimplantátumokat azok esetében, akiknek az állami egészségügyben ültették be azokat. Egyúttal a kormány felszólította a magánklinikákat, hogy kövessék a példájukat, és egy zöld számot is indítottak, amit bárki hívhat, ha vitája adódna orvosával. A német és a cseh egészségügyi minisztérium is javasolja az implantátumok eltávolíttatását. A német gyógyszerészeti intézet elnöke azt mondta, hogy még azok az implantátumok is veszélyesek lehet az egészségre, amelyek nem szivárognak.

A cseh egészségügyi minisztérium szintén azt közölte, hogy eddig ugyan nem tudnak arról, hogy valaki megbetegedett volna, mégis elővigyázatosságból javasolják a mellimplantátumok kivetetését. A PIP által gyártott megkérdőjelezhető minőségű implantátumok ügye világszerte 300 ezer nőt érinthet, Európában Magyarország a harmadik legtöbb implantátumot használó ország, az ügyben már zajlanak az egyeztetések az egészségügyi államtitkárságon. Az itthoni orvosok viszont egyelőre elhatárolódnak a cserétől, a szakma azt javasolja: önköltséges áron végezzék el a műtétet, igaz, csak azokon, akiknél indokolt. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top