nlc.hu
Egészség
Halálos kockázatot jelent az altató

Halálos kockázatot jelent az altató

Szinte az életével játszik, aki rendszeresen altatót szed – egy friss egészségügyi tanulmány egészen drámai összefüggésekkel állt elő.

Már havi két altató beszedése is súlyos egészségügyi következményekkel járhat egy új kutatás szerint. A szakemberek szerint átlagosan négyszer nagyobb az esélyük a korai halálra azoknak az embereknek, akik rendszeresen ilyen készítményeket szednek.

A kutatók a felmérés eredményei alapján egyenesen arra jutottak, hogy a gyógyszerek elhagyásával inkább a terápiás kezelést kellene előnyben részesíteni.

A kutatás során több mint tízezer, rendszeresen altatót szedő embert hasonlítottak össze gyógyszert nem szedő, de hasonló életmódot élő emberekkel. Kiderült, hogy a széles körben elterjedt szerek akár ötszörösére növelhetik a korai elhalálozás esélyét és háromszorosára a rákos betegségek kialakulásának kockázatát a szedés utáni években.

A szakemberek egyetértenek abban, hogy a kognitív viselkedési terápia sikeresebb lehet hosszú távon a krónikus álmatlanság kezelésében, mint a gyógyszerek, amelyek ráadásul súlyos depresszió kialakulásához is vezethetnek. Arra figyelmeztetnek, hogy mindig gondoljuk át még a kisebb dózisú altató szedését is. A kérdés nagyon sok embert érint, de az álmatlanság nőknél és idősebb korúaknál fordul elő leggyakrabban.

Más szakemberek a bejelentés után ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy még további vizsgálatok kellenek, hogy egyértelmű összefüggéseket lehessen megállapítani a gyógyszerek és az egészségügyi kockázatok között.

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top