Egészség

Halálos kockázatot jelent az altató

Szinte az életével játszik, aki rendszeresen altatót szed – egy friss egészségügyi tanulmány egészen drámai összefüggésekkel állt elő.

Már havi két altató beszedése is súlyos egészségügyi következményekkel járhat egy új kutatás szerint. A szakemberek szerint átlagosan négyszer nagyobb az esélyük a korai halálra azoknak az embereknek, akik rendszeresen ilyen készítményeket szednek.

A kutatók a felmérés eredményei alapján egyenesen arra jutottak, hogy a gyógyszerek elhagyásával inkább a terápiás kezelést kellene előnyben részesíteni.

Túl nagy kockázatot vállal, aki altatót szedA kutatás során több mint tízezer, rendszeresen altatót szedő embert hasonlítottak össze gyógyszert nem szedő, de hasonló életmódot élő emberekkel. Kiderült, hogy a széles körben elterjedt szerek akár ötszörösére növelhetik a korai elhalálozás esélyét és háromszorosára a rákos betegségek kialakulásának kockázatát a szedés utáni években.

A szakemberek egyetértenek abban, hogy a kognitív viselkedési terápia sikeresebb lehet hosszú távon a krónikus álmatlanság kezelésében, mint a gyógyszerek, amelyek ráadásul súlyos depresszió kialakulásához is vezethetnek. Arra figyelmeztetnek, hogy mindig gondoljuk át még a kisebb dózisú altató szedését is. A kérdés nagyon sok embert érint, de az álmatlanság nőknél és idősebb korúaknál fordul elő leggyakrabban.

Más szakemberek a bejelentés után ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy még további vizsgálatok kellenek, hogy egyértelmű összefüggéseket lehessen megállapítani a gyógyszerek és az egészségügyi kockázatok között.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése