Egészség

81 évesen nyert milliókat a lottón

Az idős asszony fagylaltért ment a boltba, de ha már ott volt, vett egy lottószelvényt is…
Louise White

Louise White

Forrás: inquisitr.com 

A 81 éves, Newport városában élő Louise White az amerikai Powerball lottójátékon nyerte meg a jackpotot, melynek összege 336 millió dollár, azaz átszámítva nagyjából 75 milliárd forint.

A nyeremény átadásakor tartott sajtótájékoztatón az asszony elmondta, hogy egyik családtagja megkívánta a fagyit, ezért elmentek a közeli boltba. White-nak ott jutott eszébe, hogy vásárol egy lottószelvényt is. Mint utóbb kiderült: ez volt élete legjobb döntése.

A nyertes elmesélte azt is, hogy bár nézte a szombati lottósorsolást, de nem ellenőrizte azonnal a szelvényét, így csak másnap reggel döbbent rá, hogy nyert. Felkeltette a családját, majd az interneten újra megnézték a nyerőszámokat, melyek egytől egyig stimmeltek. „Átöleltük egymást, ugráltunk és sikoltoztunk. Aztán betettük a lottószelvényt a Bibliába, majd reggelizni mentünk, hiszen vasárnap volt, nem tudtunk volna mást tenni” – idézte fel a boldog pillanatokat White.

„El akarom mondani, hogy nagyon boldog és nagyon büszke vagyok. A nyereménnyel boldoggá tehetem családomat. Köszönöm!” – hálálkodott az asszony.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top