Egészség

Muszáj naponta fürdenie egy gyereknek?

Mária kislányai utálnak fürdeni és a fogmosásért sem rajonganak. Anyukájuk megunta a harcot, és csak kétnaponta mosdatna. Dr. Gyarmati Andrea szerint ez nem jó ötlet.

Dr. Gyarmati Andrea ma már leginkább orvosként ismert, bár látványos úszókarrierrel a háta mögött gyógyít. Székely Éva olimpiai bajnok úszó és Gyarmati Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó lányaként miután huszonnyolcszor nyert magyar bajnoki címet, tizenöt Európa-rekordot és egy világrekordot állított fel, elvégezte az Orvostudományi Egyetemet: gyermekgyógyász és ortopéd szakorvosi vizsgát tett. Azóta dolgozott több gyermekkórházban és klinikán, jelenleg háziorvosként praktizál. Mostantól pedig a Nők Lapja Cafén ad tanácsokat kisebb és nagyobb gyermeket nevelőknek.
Ide várja a kérdéseiteket: www.gyarmatiandrea.hu, melyek közül egyet-egyet hetente kiválasztunk és oldalunkon közzéteszünk. Íme, az első dilemma: tegyük-e kötelezővé a napi fürdést?

Muszáj naponta fürdenie egy gyereknek?„Kislányaim négy- és hétévesek, Julcsi kiscsoportos óvodás, Anna idén szeptemberben kezdte az első osztályt. Örökmozgó, vidám gyerekek, csak sajnos irtóznak a fürdéstől. Alig lehet őket bekönyörögni a kádba, egy-egy fogmosást komoly alkudozás szokott megelőzni. Így átlagosan csak minden második nap kerül sor fürdésre. Az esti fogmosás nem maradhat el, reggel pedig az óvodában fogat mos a kisebb lány, Anna pedig az iskolában. Engem ez nem zavar, de nagyon aggódom, lehet a gyerekeknek problémája a nem mindennapos fürdésből?”

Aggódni nem aggódnék különösebben, de ha az én kislányaim nem fürödnének, engem az igencsak zavarna. Azért meg aztán már aggódnék is, ha fogat nem mosnának rendszeresen (optimális esetben minden étkezés után), de legalább is reggel-este. A napi egyszeri fürdés vagy zuhanyozás, magyarul a teljes test megtisztítása pedig mindenképpen fontos.

A testi higiénére való szoktatás már pici baba korban alapkövetelmény, és hitem szerint el kell kísérje az embert egy életen át. Egy kisgyerek végül is beadja a derekát, ha jó módszerekhez folyamodunk. Abban biztos vagyok, hogy mint oly sok esetben, a személyes példa itt is hatékonyabb minden szónál. Gyanús, hogy mindkét kislány mondhatni víz- vagy mosakodásiszonyos, valószínűleg egymást is utánozzák. Talán még verseny is van köztük, kinek sikerül jobban elbliccelni az esti fürdést.

Néhány jó tanács: Ne legyen a fürdés a nap legutolsó eseménye. Vacsora után gyorsan zsupsz be a kádba, maradjon esetleg utána – ha szépen megmosakodtak (de csak akkor) – idő egy mesére, egy kis játszásra, akár jutalom gyanánt is. Fürdesse együtt a kádban a két kislányt, engedje a gyerekeket játszani a vízben, nem baj, ha néha kimegy a víz, azt fel lehet törölni. Kössön a gyerekkel „mosakodási szerződést”, határozza meg az abszolút minimumot, és az extra mosakodásért (hajmosásért, körömvágásért) helyezzen kilátásba a gyerek számára csábító jutalmat (lehetőleg ne csokit, cukrot, hanem inkább kirándulást, mozit, extra tévénézést). Nézzen körbe a fürdőszobában, és döntse el, hogy barátságos, hívogató-e a hely, és ha nem, kis trükkökkel – színes törülközők, vízbe tehető gumifigurák, esetleg illatos gyertyák (felügyelet mellett) – tegye vonzóvá a helyiséget.

Nézzék meg a gyerekek, hogy anya, apa miképp fürdik, mosakszik. Dicsérjük a gyereket, ha ügyesen csinálja, ne bántsuk, ha nem, de ne legyen vita tárgya a fürdés szükségessége. Minden kétséget kizáróan kell a tisztálkodáshoz hozzáállni. Egy-két nap, néhány hét után maga a gyerek is rájön: jobb lesz a közérzete, ha napi rendszerességgel tisztálkodik.

Vannak kevésbé szerencsés családok, de még ott is, ahol csak lavórban, mosóteknőben lehetséges mosdani, szükséges véleményem szerint a gyerekek és a felnőttek napi rendszeres fürdése. Kedves Anyuka! A gyerekek pontosan érzik, hol van rés a határoknál, és oda be is furakodnak. Legyen kedves, de határozott, mert azt is nagyon hamar megérzi egy gyerek, ha nem érdemes vitatkozni. Így egy egész életre szóló napi jó közérzet alapjait lehet letenni egy viszonylag rövid „háborúval”.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top