Egészség

“Már úgy szeretne óvodába menni” – 5. szívműtétjére vár a 4 éves kislány

A helyi zöldséges és húsüzem, de még a busztársaság is összefogott, hogy segítsenek a kislány családjának, akik nehéz helyzetük ellenére sosem kértek semmit.

SzívműtétSzívhez szóló kezdeményezés indult egy kis Tolna megyei kisvárosban: Simontornya összefogott, hogy megkönnyítsék egy szívbeteg kislány életét. „Jó felé haladunk, csak hosszadalmas lesz gyógyulás – mondta az anyuka, Asztalos Zsigmondné, aki már negyedik éve van otthon gyesen Adriennel, mert állandóan kórházba kell hordani. – Nem tudják megmondani, hogy az ötödik műtét már az utolsó lesz-e. Ez egy elég ritka és összetett szívbetegség, úgy mondták az orvosok, hogy rosszul fejlődik az anatómiája. Már a születése után kiderült, hogy nincs minden rendben. Amikor vittük haza a kórházból, mondta nekünk a kardiológus, hogy valami éles hangot hallott, de akkor még túl pici volt ahhoz, hogy megállapítsák pontosan a betegséget.”

A legutóbbi műtét februárban volt, de nemsokára megint mennek Budapestre, és csak ott dől el, hogy eljött-e az újabb beavatkozás ideje. A kislány egyelőre óvodába sem mehet, mert ha összeszed egy megfázást, akkor nem tudják sem katéterezni, sem műteni. Egyelőre a pesti kórházon kívül nem sok helyre járhat, így a jótékonysági koncerten sem lesz ott. Azért nincs szobafogságban sem, az anyukájával szoktak sétálni az utcán és a szomszédba járnak át beszélgetni, csak nagyobb közösségbe nem engedik még. Egyébként a családban van még két nagyobb gyerek, egy 28 éves fiú és egy 22 éves lány.

Vigyázni kell, nehogy a mellkasára essen

„Szokta mondani, hogy már szeretne óvodába menni, de addig is az internetről szedtünk le neki olyan feladatokat, amiket az óvodában csinálnak a többiek – mesélte az édesanya, miközben Adrienn elkezdte kérlelni, hogy vegye ki neki a játékkockáit. – Körtéket és számokat kell összekötni, ezek érdeklik. Egyébként játszhat, mint a többi gyerek, csak nem futhat olyan gyorsan, nehogy véletlen elessen, mert a kis mellkasán műtötték.”

A jótékonysági koncertet tőlük függetlenül kezdték el szervezni, a polgármester elmondta, hogy az anyuka soha életében nem fordult segítségért az önkormányzathoz. „Simontornya egy kis város, ahol mindenki mindenkit ismer. A védőnő jött be hozzám, hogy gondok vannak” – magyarázta a Nők Lapja Cafénak Csőszné Kacz Edit polgármester. Először gyűjtést akartak szervezni, de végül a jótékonysági koncert mellett döntöttek.

Senki sem mondott nemet

Indul a 33 kívánság akció
Legyél te is jó tündér! Kattints, és teljesítsd egy nehéz sorsú gyermek álmát!

Elsőként a szekszárdi Bartina Néptánc Egyesületet hívták fel, akik az első szóra vállalták a segítséget, mivel kisgyerekről van szó. A Gemenc Volán is beszállt, ők szállítják az együttest, a húsüzem vezetője aztán húst, a zöldséges zöldséget ajánlott, hogy vendégül tudják látni az ötven fellépőt, és végül a sütemény és az üdítő is összejön a felajánlásokból a május 4-i koncertre.

„Szeretném, ha ezzel tudnánk segíteni a családot, de a legfontosabb dolog, hogy sikerüljön a műtét, és remélhetőleg egyszer véglegesen meggyógyul ez a csodálatos kislány – mondta még a polgármester. – Nagyon megható, milyen egységesen felsorakoztak az emberek, és ha jó a cél, akkor senki nem zárkózik el a jótékonyságtól.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top