Egészség

Kullancs elleni oltás – van értelme?

Itt a kullancsszezon, és vele az agyvelőgyulladás veszélye. Terheljük-e a gyerekek szervezetét a megelőző oltással? Dr. Gyarmati Andrea szerint megéri a dolog.

Muszáj naponta fürdenie egy gyereknek?

„Van egy tízéves kisfiam, és egy hatéves lányom. A kérdésem csak annyi lenne, hogy Ön javasolja-e a kullancs elleni védőoltást?”

Igen, sőt nagyon is igen! És itt az idő: még most, a kullancsok megjelenése előtt kell elkezdeni az oltások beadását.

A kullancsokról tudjuk, hogy számtalan betegséget terjeszthetnek (Lyme-kór, nyúlpestis, Q-láz, babesisosis, erlichiosis…), melyek közül kiemelkedő jelentőségű az úgynevezett tavaszi–nyári vírusos agyvelőgyulladás.

A világon számtalan kullancsfaj él, az összes kontinensen szinte mindenütt megtalálhatók. Hazánkban körülbelül húsz fajta fordul elő, a vörös hasú okozza a legtöbb emberi kullancscsípést és ez az emberre veszélyes két legfontosabb betegség (agyvelőgyulladás, Lyme-kór) terjesztője is. Vadon élő kisállatok képezik a természeti gócot. Tőlük a kullancsok vérszívás útján fertőződnek a kullancsencephalitis (KEV) vírussal, és fertőzik tovább az embert (de ritkán fertőzött nyers tehén- vagy kecsketej fogyasztásától is létrejöhet emberi fertőzés).

A kullancsok köztudottan az erdőkben élnek, kedvelik az aljnövényzetet és rosszul tűrik a száraz, hideg telet. Aktivitásuk egybeesik az ember tavaszi–nyári kirándulásaival, gombászásával. Sajnos ma már odáig „merészkedtek” ezek az állatkák, hogy például a budapesti Margit-sziget is tele van velük. Megfelelő öltözettel a csípés kockázata csökkenthető, de csak csökkenthető, ráadásul nyári melegben senki sem kirándul szívesen szkafanderben. Van azonban, amit nem árt tudni. Mivel a kullancs a bő lötyögő szárú vagy aljú ruhadarabokat kedveli, jó, ha mindent betűrünk a nadrágba, zokniba. Ha mégis kibírhatatlan a meleg, jobb a meztelen felsőtest, mivel a kullancs utálja a fényt és a meleget. Mindezek csupán apró trükkök, de nem jelentenek igazi védelmet. Azt az agyvelőgyulladás esetében az aktív immunizálás vagyis a védőoltás beadásával lehet elérni.

Indul a 33 kívánság akció
Szavazz! Ki teljesítse a gyerekek kívánságát?

Ez az oltás nem tartozik a kötelezők közé. Receptköteles, orvos írja fel és adja is be. Már két oltás is jelentős védelmet biztosít, természetesen nem a kullancs csípésével, hanem a fertőzéssel szemben. A harmadik oltás után ez a védelem teljessé válik. A védettség nem életre szóló, bizonyos meghatározott időben emlékeztető oltás beadása szükséges (először 3 évvel az utolsó, vagyis a 3. oltás után a későbbiekben 5 évente). A betegség szezonális, a fertőzések 75 százaléka a tavaszi–nyári időszakra esik. Jó lenne, ha a gyerekek a tavasz beköszönte előtt mind a három oltást megkapnák, hogy teljes védettséget élvezzenek. Mivel az oltás rendje olyan, hogy erre minimum 10 hónapra van szükség, nem tűzoltásként kellene kapkodni a jó idő (és ezzel együtt a kullancsok) megérkezésekor, hanem tavaszra már legalább kettő, de optimális esetben mindhárom oltáson túl kellene lenni. Ha például nyár végén kezdjük az oltást, következő tavaszra a gyerek védettsége kialakul. Természetesen a tavasszal elkezdett oltási rend is jobb, mint az oltások elmaradása.
Az oltóanyag 1 éves kortól adható, természetesen felső korhatár nincs, de tudni kell: nagyobb gyereknek (életkor és súlyfüggő a dolog) már a felnőtteknek való oltóanyagot kell beadni.”

Neked is lenne kérdésed a doktornőhöz? Kattints, és tedd fel itt: www.gyarmatiandrea.hu. A válaszok közül egyet-egyet hetente kiválasztunk és oldalunkon közzéteszünk.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top