Egészség

Miért tiniket támad az agyhártyagyulladás?

Egy héten belül két fiatal lányt betegített meg ez a súlyos betegség, az orvos szerint a kamaszok különösen veszélyeztetettek.

 

a kép illusztráció
a kép illusztráció

Miután múlt héten kedden meghalt egy 17 éves lány, akit az agyhártyagyulladást okozó Neisseria meningitidis nevű baktérium fertőzött meg, két nappal később két újabb fiatal lány került hasonló tünetekkel kórházba. Egy 15 éves lány szervezetében megtalálták a baktériumot, őt kórházban kezelik, a nála egy évvel idősebb barátnője viszont szerencsére egészséges.

A kamaszok veszélyeztetettek

Azóta az ÁNTSZ bejelentette, hogy a két megbetegedés között nincsen összefüggés, azaz járvány sincsen, bár mindkét lány megfordult az előző hétvégén Siófokon és Szabadifürdőn. Mivel az elsőként megbetegedett lány a Balaton Soundon is bulizott, a halála után elterjedt a rémhír, hogy mindenkit antibiotikummal kellene kezelni, aki részt vett a fesztiválon. Az ÁNTSZ viszont közölte, hogy csak a lány közvetlen környezetének volt szüksége megelőző kezelésre, és ők ezt meg is kapták.

Bár az agyhártyagyulladásról legtöbbet a kullancsok kapcsán hallunk, ennek a baktériumnak semmi köze a vérszívókhoz, kizárólag emberről emberre terjed, csak nem betegít meg mindenkit. „Az immunrendszer állapotától is függ, ki betegedik meg – mondta el a Nők Lapja Cafénak dr. Nyeső Judit csecsemő- és gyermekgyógyász. – 25 éves korig tart a veszélyeztetett állapot, a kamaszoknál nagyobb a kockázat, mivel amikor diszkóba vagy fesztiválra mennek, egymás után isznak a pohárból, vagy szívnak ugyanabból a cigarettából.”

Többen betegednek meg

Bár évente csak 35-40 embert betegít meg ez a baktérium, ez korábban jóval kevesebb volt. „Néhány évvel ezelőtt csak évi két-három eset fordult elő, ez a szám azóta megemelkedett” – mondta a doktornő, aki a három hónapos csecsemők szüleinek már ajánlja a védőoltást, és a saját gyerekeit is beoltatta. Mégis kevesen szánják rá magukat, és később még nehezebb rávenni a szülőket. A baktérium többféle változata ellen védő oltás, ami tízéves kortól adható, már húszezer forintnál drágább, és ahol több gyerek van a családban, ez nagy kiadás.

Miért tiniket támad az agyhártyagyulladás?

Bár még most is nagyon kevesen kapják el ezt a betegséget, kiszámíthatatlan, ki fertőződik meg vele. Ehhez szoros kapcsolat szükséges, például egy csók, vagy például ha a beteg ráköhög, rátüsszent valakire, esetleg egy ágyban alszik valakivel. Ha viszont valaki megbetegszik, akkor vagy agyhártyagyulladást vagy vérmérgezést kap, a 17 éves lány halálát az utóbbi okozta. A betegség influenzaszerű tünetekkel kezdődik, magas lázzal, levertséggel, erős fejfájással, hányással, hányingerrel, bőrvérzések is megjelenhetnek és a helyzet gyorsan romlik. A fertőzés az esetek 10-30 százalékában halálos, de okozhat súlyos, maradandó károsodásokat is, a mozgásszervi és szellemi funkciókat rombolhatja.

A fertőzés és a megbetegedés közötti lappangási idő 2–10 nap, ez azt jelenti, hogy legkésőbb szerdán végleg megnyugodhatunk, hogy más nem kapta el ugyanazon a balatoni hétvégén a betegséget.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top