nlc.hu
Egészség
Kutyájának köszönheti, hogy időben felfedezték a mellrákját

Kutyájának köszönheti, hogy időben felfedezték a mellrákját

Ha a kutyája nem lett volna olyan kitartó, az asszony nem ment volna szűrővizsgálatra.
Sharon és Penny

Sharon és Penny

Forrás: The Sun 

A 43 éves Sharon Rawlinson pár hónapja észrevette, hogy kutyája, Penny a bal mellét szagolgatja és ütögeti a mancsával. Először figyelmen kívül hagyta az állat különös viselkedését, ám miután többször is megismétlődött, megvizsgálta a mellét és kitapintott benne egy csomót. Bár még ekkor sem gondolta, hogy komoly baj lehet, mégis felkereste az orvosát. Jól tette, mivel a vizsgálatok kiderítették, hogy mellrákja van, ráadásul a tumor agresszíven növekszik, így ha akár csak hetekkel később fedezik fel, az asszony élete már menthetetlen lett volna.

Sharon melléből eltávolították a daganatot és megkezdte a kemoterápiát is. Jelenleg úgy tűnik, hogy teljesen felépülhet. „Ő az én őrangyalom. Már kölyökkora óta ragaszkodom hozzá, de amit tett, egyszerűen lenyűgöző. Ha Penny nem lett volna olyan kitartó, nem mentem volna kivizsgálásra – nyilatkozta a nő egy brit lapnak. – Mindenkit arra biztatok, hogy ha úgy érzi, valami nincs rendben a testében, azonnal menjen el orvoshoz!”

Egy tavaly megjelent német tanulmány egyébként azt állítja, hogy a speciálisan képzett kutyák a páciensek 71 százaléka esetében képesek felismerni daganatokat, az azonban ritka, hogy egy házikedvencként tartott kutya is képes legyen ugyanerre. Mint azt korábban megírtuk, Kutyák a Rák Ellen az Életért Alapítvány már Magyarországon is képez olyan kutyákat, melyek képesek felismerni a rákot.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top