Egészség

Ötször győzte le a rákot a 21 éves lány

Jelenleg épp rákmentes, de nem tudhatja, hogy meddig. Mégsem kesereg, hanem éli az életét.
Nagy túlélő

Nagy túlélő

Kép: Huffington Post 

Nem vagyok mindig rákos, de amikor igen, keményen szembeszállok vele” – írja az a 21 éves lány, aki 5timecancerpatient nicknéven számol be a rákkal folytatott küzdelméről a blogjában.

A Los Angelesben élő lánynál először 2 éves korában diagnosztizáltak agydaganatot, melyet sikerült akkor legyőznie, majd megküzdött a bőrrákkal, ami – mint fogalmazott – „nem volt nagy ügy”, ezután azonban nyelőcsőrákja lett. Utóbbi miatt hat hónapot töltött kórházban, megoperálták, és egy éven át folyékony táplálékon élt. Újra meg kellett tanulnia járni és beszélni, az énekhangját azonban elvesztette. Azt mondja, ez volt számára a legnagyobb csapás.

A nyelőcsőrákból való felépülése után nem sokkal megtudta azonban, hogy kiújult az agydaganata és a bőrrákja is, de ezekkel is megharcolt. „Most teljesen rákmentes vagyok. Kivették a varratokat, és remélhetőleg csak egy heg marad a helyükön. Hihetetlen, hogy megcsináltam. Visszagondolva magam is csodálkozom, hogy ez megtörténhetett.”

A fiatal lány egy ritka genetikai hiba miatt hajlamos fokozottan a rákra, és sohasem tudhatja, mikor betegszik meg újra, ennek ellenére azonban kifejezetten pozitív a jövőképe. Pedagógusnak tanul a főiskolán, rendszeresen mozog és maratoni futóversenyre készül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top