Egészség

Megszűnt az abortusztabletta Magyarországon

Bár külföldön régóta elérhető, hazánkban csak egyetlen helyen lehetett kérni gyógyszeres terhességmegszakítást, mostantól pedig már ott sem.

Már a nyolcvanas években kifejlesztették azt a gyógyszert, amellyel korai stádiumban, így kevesebb komplikációval, drasztikus eszközös beavatkozás nélkül is lehet abortuszt végezni. A tablettát harminchét országban alkalmazzák a terhességmegszakítás hivatalos módjaként, az Egészségügyi Világszervezet biztonságosnak ítélte a használatát.

Szabad az út?

Idén május végén az “abortusztablettának” is nevezett szer megkapta a magyarországi forgalomba hozatali engedélyt, így sokan készpénznek vették, hogy nem kell többé senkinek Bécsbe utazni: belföldön is lehetőség lesz gyógyszeres terhességmegszakításra.
Csakhogy kiderült: a magyar egészségügyi vezetés szakmai megosztottságra és erkölcsi dilemmákra hivatkozva nem vezeti be az új módszer használatát a közkórházakban és OEP-támogatást sem ad hozzá (ezzel kapcsolatban még per is indult, hogy kiderüljön, mi alapján tartják kockázatosnak).

Nem erkölcsi, hanem orvosi kérdés

Megszűnt az abortusztabletta Magyarországon „Szakmailag érthetetlennek tartom a dolgot – fogalmazott akkor a Nők Lapja Cafénak egy általunk megkérdezett gyógyszer-engedélyeztetési szakértő -, hiszen ha a tesztelések során komoly kockázatot találtak volna, nem adják meg az engedélyt. Azon lehet vitatkozni, hogy az OEP támogassa-e, de hogy ha egy nő kifizeti az árát, és úgy se kaphassa meg, az érthetetlen.”

Dr. Kovács József bioetikus pedig így nyilatkozott: „Ha az abortusz végzését a törvény megengedi, azt a nőknek fizikailag és lelkileg is a lehető legkevésbé megterhelővé kell tenni.” Nem valószínű ugyanis, hogy pusztán attól többen döntenének az abortusz mellett, mert már gyógyszeresen is elvégezhető – főként, ha sok-sok pénzt kell fizetni az eljárásért. A meg nem született babákat az abortusz korlátozása nemigen menti meg, az sokkal inkább, ha meg sem fogannak, mert maga a védekezés (ami a férfin legalább annyiban múlik, mint a nőn, nem beszélve a szülőkről a tinédzserek esetében) megfelelő volt annak idején. Arról nem beszélve, hogy ez sem fájdalommentes eljárás, orvosi felügyeletet, kórházi körülményeket igényel. A hatóanyagok megnyitják a méhszájat, összehúzódásokat, görcsöket okoznak és erős vérzéssel kiürítik a méh teljes tartalmát, vagyis mesterséges vetélést hoznak létre, ami hosszabb ideig is eltarthat. De legalább a méh maga “dolgozik” és nem kapargatják a falát éles fémeszközökkel, aminek bizony lehetnek káros következményei.

Ellehetetlenítés

Bár a szakállamtitkár nyilatkozata nyomán a kórházak maradtak a hagyományos módszernél, egyetlen budapesti magánklinikán szembe mentek az árral, és itt kérhető volt az eljárás – mostanáig. Csütörtökön ugyanis – mint arról a Népszabadság című napilap elsőként adott hírt – a szóban forgó orvosi centrum is felfüggesztette a tablettás terhességmegszakítást, mert – mint közölték – a szakmai megfontoláson túlmutató vita minden szándékuk ellenére intézményükre is hat. “A klinika évek óta folyamatosan azért dolgozik, hogy a nyugati orvoslásként emlegetett szolgáltatásokat és hozzáállást Magyarországon is elérhetővé tegye – írják közleményükben. – Ezen szellemiségben, technológiával és tudással gyógyítunk, figyelünk pácienseink egészségére. Ennek azonban része az is, hogy az évi 20 ezer páciensünket, az őket ellátó 30 szakterület szakorvosait és a klinika további munkatársait megóvjuk egy többsíkú vita kellemetlenségétől. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy a mai nappal felfüggesztjük a gyógyszeres terhességmegszakítást intézményünkben egészen addig, amíg lehetőségünk nem lesz az egyébként szakmai egyetértésen alapuló, biztonságos eljárást nem csak a jogszabályoknak megfelelően, de minden szempontból zavartalanul is alkalmazni.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top