“A fiam szívét kapta meg”

Egy év levelezés után találkozhatott egymással egy 26 éves fiú és egy kétgyermekes anyuka, akiket szívszorító történet köt össze. Amikor Margaret fia váratlanul meghalt egy balesetben, az édesanya beleegyezett, hogy a szerveit mások kaphassák meg. Ezzel mentette meg a fiatal Bobby életét, akinek sürgősen új szívre volt szüksége.

Az első találkozás fotó: Gary Roberts

A fiú szíve születésétől fogva rendellenesen működött, és akkor már fél éve feküdt egy kórházi ágyon. Addigra annyira leromlott az állapota, hogy ha nem érkezik a segítség, már csak néhány hete lett volna hátra. Azóta viszont teljes életet élhet, ráadásul 11 hónappal ezelőtt kisfia született.

Bűntudat gyötörte

„Nagyon izgultam a találkozás előtt, annál is jobban, mint amikor a szívdonorra vártam – mesélte a 26 éves Bobby, aki egy építkezési vállalat projektmenedzsere. – Azt akartam, hogy lássa, mennyit segített nekem azzal, hogy megkaphattam a fia szívét. Bűntudatom volt, mert neki meg kellett halnia azért, hogy én élhessek. Aztán amikor láttam, mennyire örül nekem, megnyugodtam.”  

Margaret más okból izgult a találkozó előtt. „Attól tartottam, hogy könnyekben török ki, ha meglátom azt az embert, aki megkapta a fiam szívét, de csodálatos élmény volt, szavakkal leírhatatlan” – mesélte az asszony.

Az első műtét nem segített

Amikor Bobby megszületett, kiderült, hogy a szívében csak egy kamra van a normális kettő helyett, azért az orvosok azt mondták, hogy nem élhet tovább három hónapnál. A kisfiú aztán rácáfolt az orvosok jóslatára, és a szíve egy kamrája sokáig sikeresen dolgozott kettő helyett. Bár alacsonyabb és soványabb volt a kortársainál, normálisan élhetett, csak a testnevelés órákon fulladt ki hamarabb a társainál.
 
22 éves korában mégis romlani kezdett az állapota, többször kórházba került, majd meg is műtötték, de ez sem segített rajta, nem volt elég erős a szíve.  Bár kiengedték a kórházból, egyre rosszabbul érezte magát. „Egyre nehezebben kaptam levegőt, már nem tudtam bejárni dolgozni, a lakásból sem mehettem ki, járni is alig tudtam” – emlékezett vissza.

Majdnem egy évvel később az orvosok rájöttek, hogy új szívre lesz szüksége, ezért várólistára került. Közben tudta, hogy sokszor nem érkezik meg időben a segítség, és sokan meghalnak, mielőtt megtalálnák a megfelelő donort.

Donorra várva

„Egyik hajnalban három órakor azzal ébresztettek, hogy talán megtalálták a megfelelő szívet. El sem akartam hinni, végül hat óra várakozás után a műtét előtt húsz perccel tudtam meg, hogy tényleg megműtenek – mondta. – Felhívtam a családom, szörnyen nehéz volt az a húsz perc, hiszen tudtuk, hogy ha valami közbejön, akkor többé nem látjuk egymást.  Beszéltem a barátnőmmel, a testvéreimmel, az apámmal és a nagyszüleimmel, mindannyian azzal biztattak, hogy hamarosan találkozunk.”
 
Ez a műtét sikerült. „Amikor kezdtem magamhoz térni, az első gondolatom az volt, hogy nem is ver az új szívem, pedig minden rendben volt, csak a saját szívem olyan keményen dolgozott, hogy minden egyes dobbanását éreztem a testemben” – mesélte.

Életében is másokon segített

Margaret Bobby műtéte előtt néhány órával kapta telefonon a szörnyű hírt, hogy a fia súlyos balesetet szenvedett, és csak a gépek tartják életben. A Belfastban elő Stephen, aki ügyfélközpontosként dolgozott, távol az Amerikában él családjától, egy erkélyről esett ki. A család azonnal odautazott, de négy órával később az orvosok közölték velük, hogy nincs remény, leállt az agyműködése. Amikor az orvosok megkérdezték, hogy felhasználhatják-e a szerveit, azonnal igent mondtak.

 „Stephen csodálatos fiú volt – emlékezett rá az édesanyja. – Önkénteskedett a helyi tűzoltóknál, odaadó ember volt, és nagyon könnyen barátkozott másokkal. Már 19 éves korában jelentkezett szervdonornak, de sosem gondoltam volna, hogy egyszer sor kerülhet erre. Amikor megtudtuk, hogy egy 25 éves, beteg fiú kapja meg a szívét, boldogok voltunk, hogy egy fiatal fiú mellkasában doboghat tovább a szíve, és legalább egy kis része tovább él. Stephen annyira fiatal volt még, és így nem volt teljesen hiábavaló a halála.”

Tudták, hogy találkozniuk kell

Három hónappal később a család levelet kapott Bobbytól: „Köszönöm. Az élet ajándékát kaphattam meg önöktől. Ígérem, hogy meg fogom becsülni ezt a lehetőséget.” Akkor még egymás nevét sem tudták, csak a kórházon keresztül írtak egymásnak, de a donor családja, ha szeretné, az Egyesült Királyságban fel tudja keresni a másik felet. A legtöbb esetben mégsem érkezik válasz a gyászoló családtól, vagy ha mégis, akkor is név nélkül írnak csak egymásnak.

Stephen családja mégis boldog volt, hogy jó helyre került a fiuk szíve, és már az első pillanattól tudták, hogy nemcsak válaszolnak, de egyszer szeretnének is találkozni a fiúval. Innentől kezdve egy különleges barátság szövődött Bobby és a gyermekét elvesztett édesanya között, és rendszeresen leveleztek.
 
Amikor megszületett Bobby kisfia, újra írt Margaretnek. „A kisfiam, Charlie, nem lehetne itt, ha Margaret nem segít rajtunk – mondta Bobby. – Amikor először találkoztunk, egy egész hetet töltöttünk együtt, és úgy éreztük, mintha világéletünkben ismertük volna egymást. A barátnőmmel jövő nyáron házasodunk össze, és őket is meghívtuk az esküvőre. Mielőtt találkoztunk volna, nem éreztem furcsának, hogy egy másik ember szíve dobog bennem, de most olyan, mintha Margaretnek is tartoznék azzal, hogy vigyázok a szívemre.”