Az idei nyár is bővelkedett kánikulai időszakokban, egymás után dőltek a melegrekordok, menekültünk a strandokra, feltekertük a légkondit. Azoknak, akik visszerekkel küzdenek, a hőség még inkább megterhelő volt, hiszen a melegben táguló erek ilyentájt még inkább kitüremkednek a lábon, és sajnos gyakran jobban fájnak is. Az ősz azonban másféle kihívásokat tartogat – és ezekre azoknak is oda kell figyelniük, akiknél még nem alakultak ki a lábakat elcsúfító pókhálók.
Nem véletlenül mantrázzák ugyanis annyit az orvosok a megelőzést: sok kis lépés segít – ilyenkor ősszel is – még időben megakadályozni, vagy legalábbis késleltetni a vénás betegségeket. Ha pedig a folyamat már elkezdődött, nem mindegy, mennyire érezzük fájdalmasnak, nehéznek végtagjainkat.
– Őszi lábbeliből is csak az igazán kényelmes kialakítású darabokat válasszuk, amelyekben nincsen összenyomorítva a lábfejünk. Ha csak kicsit is szorít, inkább hagyjuk ott, bármennyire istenien is menne a kedvenc nadrágunkhoz, mert a viselése közben még inkább beledagadhat a lábunk. Ilyenkor sem érdemes túl magas, vagy teljesen lapos sarkú zárt cipőt venni, a választék a boltokban igazán bőséges, találhatunk olyat, ami tartja is a lábat.
Bármennyire is sikerül az előző pontnak megfelelő lábbelit találni, amint hazaértünk, cseréljük le! Sőt a legjobb, ha a munkába is viszünk kényelmes, jól szellőző váltócipőt, és abban vagyunk 8 órán keresztül. A nehézláb-érzés meg kényelmes cipőben is kialakulhat estére az egész napos lótás-futás után, szóval legalább ilyenkor kényeztessük lábunkat! Ha duzzadtnak érezzük, vagy úgy érezzük, feszül, akkor sokat segíthetnek a speciálisan erre kifejlesztett gyógykrémek, gélek és különféle lábtornák is.
Ne vegyünk hosszan túl forró fürdőt, hiába esne jól kiáztatni tagjainkat. A visszeres panaszokra hajlamosaknak erre nem árt nagyon odafigyelni, hiszen sokat ronthat az erek állapotán a meleg víz. A váltózuhany, ami olyan jólesett nyáron, ilyenkor is ajánlott, és hiába esik jól a meleg, mindig hideg vízzel fejezzük be!
Eljött a kompressziós harisnya ideje: ősszel és télen szoknyához és akár nadrág alá is válasszuk ezt a speciális fehérneműt! Nem panaszkodhatunk, mindenféle színben és mintával kaphatóak, neten is körül lehet nézni a különféle márkák közt. Csak arra figyeljünk, hogy a megfelelő erejű/nyomású darabot válasszuk, hogy szoros legyen – és így jól megtámassza a lábat, azon belül a szöveteket, illetve az érfalakat –, viszont ne legyen kényelmetlen!