nlc.hu
Egészség
57 kilós fogyást hozott a költözés

57 kilós fogyást hozott a költözés

A túlsúlyos nő egy edzőterem mellé költözött és ha már ott volt, kedvet kapott az egészséges életmódhoz.

A 24 éves Katie Lowe két évvel ezelőtt komoly térdműtéten esett át, lábadozása alatt pedig az amúgy sem vékony lány 133 kilóra hízott. Bár a térdei már gyógyultak, a túlsúlya miatt járni is alig tudott.

A fiatal nő tavaly ment vissza az egyetemre, hogy folytassa PhD tanulmányait, ezzel együtt pedig új albérletbe költözött, méghozzá egy edzőterem szomszédságába. Belátta, hogy ha jót akar magának, változtatnia kell az életmódján, ezért beiratkozott egy fitness-programra. Személyre szabott étrendet és edzéstervet állítottak össze a számára, melyet azóta is szigorúan betart. Egészséges ételeken él és hetente több alkalommal edz.

A fogyás előtt és után

A fogyás előtt és után

Forrás: dailymail.co.uk 

 

„Amikor első alkalommal átmentem a terembe, alig tudtam 30 percet sétálni a futópadon. Most azonban már imádom, ahogy súlyzózni is” – lelkendezett Katie egy brit lap riportjában. 

Kitartásának meglett az eredménye: mostanra 57 kiló súlyfeleslegtől szabadult meg és blogot ír fogyásáról, hogy másoknak is motivációt adjon. „Két évvel ezelőtt nem gondoltam volna, hogy valaha is beteszem a lábamat egy edzőterembe. Ha pedig én meg tudtam csinálni, az azt jelenti, hogy bárkinek sikerülhet.” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top