Van, aki úgy gondolja, az egészségügyi sajtó túl sokat foglalkozik az inkontinencia kérdésével, sőt olyan vélekedést is hallottam, hogy ez egy „divatos”, „kitalált” probléma. Nos, azok a százezrek, akiket érint, biztosan nem így gondolják. Ők örülnek, ha információt szerezhetnek arról, hogy az őket sújtó kínos kellemetlenség nem egyedi eset, hanem vannak sorstársaik, és hogy ma már egyre többet tudhatnak meg ennek okairól, hátteréről, kezelésének lehetőségeiről. A nagy sorscsapásokhoz képest persze apró kellemetlenség csupán, amiről beszélünk, nem okoz fájdalmat és nem lehet belehalni sem. Ugyanakkor az életminőséget igen súlyosan rontja, ha valaki nem mer egy jóízűt nevetni a társaságban, retteg a köhögéstől, tüsszentéstől, nem mehet el kocogni vagy egy aerobikedzésre, mert fél, hogy a legváratlanabb pillanatokban „baleset” történhet vele, elcseppenhet a vizelete, kevésbé eufemisztikusan: bepisilhet.
Az inkontinencia inkább a nőket érinti
Fel sem tudjuk igazán mérni, hány embert érinthet ez a kínos probléma, hiszen igen sokan még családjuk, sőt ami nagyobb baj, még az orvosuk előtt is titkolják ezt. Nemzetközi statisztikák becslése szerint a népesség öt-hat százaléka lehet érintett, vagyis Magyarországon legalább hatszázezerre becsülik a számukat. Elgondolkodtató tény, hogy az érintettek legnagyobb része, négyötöde nő. Míg a gyermekkorban még nincs különbség a két nem körében előforduló vizelettartási nehézségek aránya között, a legidősebbek között pedig újra kiegyenlítődik az arány, a középkorúak esetében eltolódik: sokkal több nő érintett, mint ahány férfi. Mi lehet ennek az oka?
Dr. Szabados Péter, a Margit Kórház fejlődésneurológiai osztályának főorvosa, az inkontinencia szakértője mutatta be ennek az érdekes különbségnek a hátterét. Annak, hogy a nőket jobban sújtja az inkontinencia, mint a férfiakat, egyaránt vannak anatómiai, élettani, élethelyzetbeli okai, sőt ezeken kívül a kisfiúk és a kislányok nevelésében megmutatkozó szocializációs különbségekre is visszavezethető.
Női viszontagságok
A nők jellemzően két életszakaszukban kerülnek szembe leggyakrabban vizelettartási nehézségekkel. Először kismamakorukban érheti el őket ez a kínos kellemetlenség, mivel a növekvő magzatot hordva a méh nyomja a hólyagot, illetve a megnövekedett testsúly a medencealapi izmokra nehezedő terhet átmenetileg megnöveli, rontva a zárizmok hatékonyságát.
A szülés folyamata szintén lazítja-nyújtja a záróizmokat, és előfordulhatnak a szülés során a vizeletelválasztó rendszert érintő sérülések is, mint például a hólyagsérv. A gátizmok gyengülésével alakul ki a nőket leginkább sújtó ún. stresszinkontinencia: a hasűri nyomás hirtelen megemelkedésekor (emelés, köhögés, tüsszentés, ugrálás stb. során) a kitágult záróizom megnyílik, és vizelet távozik. Meglepően sokan tapasztalják ezt, a kismamák mintegy kétharmada éli át. Szerencsére a nagyobb részüknél a szülés utáni regenerációs időszak után elmúlnak ezek a tünetek, de több tízezerre tehető azoknak a fiatal anyukáknak a száma, akiknél egy évvel később is megmaradnak. Az inkontinenciának gyakorlatilag a szüléshez kapcsolódó az egyetlen olyan formája, amelyik magától, kezelés nélkül is megszűnhet. Ha azonban nem terhesség, hanem elhízás okozza a gátizmok meggyengülését, akkor a túlsúllyal együtt a vizelettartási nehézség is állandósulhat. Márpedig a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének adatai szerint Európában a magyar nők között a legnagyobb a súlyproblémákkal küzdők aránya! A változókorban lévő nők szintén ki vannak téve az inkontinencia kellemetlenségeinek, ők a megváltozott hormonháztartásuknak, az ösztrogénszint csökkenésének köszönhetik a támasztó kötőszövetek lazulását, a gátizmok gyengülését és a zárásban szerepet játszó nyálkahártyák elváltozását.
A férfiaknak könnyebb?
Mindenki ismer olyan férfiakat, akiknek elképesztő a „befogadóképességük”: több sör után sem kell a vécére sietnie. A húgyhólyag űrtartalma változó, férfiaknál valóban nagyobb, a teljes kapacitás átlagosan fél liter, de ennél több is lehet, elérve akár az egy litert is. A termékeny korú férfiaknak még egy anatómiai különbség is segít abban, hogy ne legyenek vizelettartási problémáik: ők egy plusz záróizommal is el vannak látva, amely a húgyvezetéket választja el a hólyagtól. Ennek az izomnak nem a vizelettartás a funkciója, hanem a megtermékenyítés segítése, hiszen ez gondoskodik arról, hogy az ondó kifelé és ne a hólyagba ürüljön. Amikor azonban ez az izom már nincs edzésben, vagyis a férfiasan aktív időszak elmúltával, aztán romlik a férfiak vizelettartási képessége is.
A nevelés is hozzájárul
A hólyag aktivitását paraszimpatikus és szimpatikus izomrostok működése vezérli. Hosszú szocializálódás során tanuljuk meg a hólyagfeszülést érzékelni és működtetni. Normál fiziológia esetén 120 ml-nél érezzük meg, hogy van valami a hólyagban, az első, még nem sürgető vizelési inger 200 ml-nél jelentkezik. Azonban a hólyag kapacitását nemcsak anatómiai adottságok, hanem a szocializáció, a nevelés során elsajátított automatizmusok is befolyásolják – hívta fel a figyelmet dr. Szabados Péter fejlődésneurológus főorvos.
Nem is gondolnánk, mennyit jelent az, hogy a nevelés során a kislányok vizeletürítési szokásait másként alakítjuk ki. Mivel az ő pisiltetésük nagyobb macerával jár, mint a dolgukat állva is elvégző fiúké, jobban is féltjük őket, korán megtanítjuk arra, hogy idegen, kétes tisztaságú vécére ne üljenek rá. Ezért aztán otthonról indulás előtt mindig elhangzik: „Voltál vécén, kislányom? Nem kell pisilni?” A gyakrabban, elővigyázatosságból, vagyis inger, késztetés jelentkezése előtt is pisiltetett lányoknál aztán a hólyag kapacitása is a fiúkénál alacsonyabb marad, mert ezt az ürítési gyakoriságot „szokja meg”. Márpedig a szakemberek meghatározása szerint ha valakinek egy nap alatt nyolcszor vagy annál gyakrabban kell vécére mennie, az már az ún. késztetéses inkontinenciában szenved: kicsi a hólyag kapacitása, illetve a vizelési inger indokolatlanul, akár félig sem telt hólyagnál is jelentkezik. A késztetéses inkontinencia is inkább a nőket érinti! (Ez a forma alakulhat ki az ismétlődő hólyagirritációk, fertőzések, gyulladások miatt is, amelyek szintén tipikus női bajok.)
A folyamat felnőttkorban is folytatódik, sőt önmagát erősítővé válik, hiszen aki kismamaként vagy betegség során átélt már inkontinens jelenségeket, az megszokta, hogy vigyázni kell, hogy elkerülje a balesetet, így továbbra is tartja magát a beidegződött óvatossági rendszabályokhoz. Nem egy felnőtt nőtől hallottam már féltréfásan mondani indulás előtt: „Elmegyek még egy lélektani pisilésre” – vagyis maga is tudja, hogy szükségtelen megkísérelnie az ürítést, de megszokta, hogy csak így érzi magát biztonságban otthonától eltávolodva. Így nem csoda, hogy a hólyag megnyúlási képessége kicsi marad, a vizelettartási problémák pedig kevert formában, a stressz- és késztetéses inkontinencia jellemző vonásait is hordozva, állandósulnak.
