nlc.hu
Egészség
“Ez lett az állómunka vége” – LábStoryk a visszerekről

“Ez lett az állómunka vége” – LábStoryk a visszerekről

Nem múlik el nyomtalanul, ha valaki hosszú éveken át egy helyben állva végzi a munkáját. Újabb résszel jelentkezik LábStory sorozatunk, amelyben olvasóink visszérbetegséggel kapcsolatos tapasztalatait, történeteit dolgozzuk fel.

Eszter egészen kislány kora óta szakácsnak készült, most 54 évesen egy vidéki étteremben dolgozik, sajgó lábakkal. „Eleinte fel sem tűnt, hogy 2-3 órát állok egy helyben, ugyanabban a pozícióban – írta a fájdalommentes évekről Eszter. – Fiatal tanoncként volt, hogy 300 vajas kenyeret kellett megkennem, és ameddig nem végeztem, egy lépést sem tehettem. 30 éves lehettem, amikor az első visszereket észrevettem a lábamon.”

Ő azok közé tartozik, akik többek között az egész napos állómunkának köszönhetik a visszereiket. Eszter állapotán ráadásul az sem segített, hogy egész nap ínyencfalatok veszik körül, amit nem lehet kibírni kóstolgatás nélkül.

„Az évek során a mozgáshiány miatt egyre inkább rakódtak rám a pluszkilók. Állandóan fogyókúráztam, de mindig elcsábultam. 40 éves koromra a visszereim egyre csúnyábbak lettek, és estére már személyesen is tapasztalhattam, hogy milyen az, amikor valakinek nehézláb-érzése van. Még így is 4 évet vártam, hogy elmenjek orvoshoz a problémáimmal, amelyek már túlmutattak az esztétikai szempontokon. Ráadásul azt is nehezen ismertem be magamnak, hogy 44 évesen visszérbeteg vagyok, addig azt hittem, ezzel csak »öregek« küzdhetnek – emlékezett vissza Eszter. – Azóta kénytelen vagyok gumiharisnyát hordani, és rászoktattam maga arra, hogy egy megállóval korábban szálljak le a buszról, hogy legalább egy kevés testmozgásra rákényszerítsem magam.”

Eszter története jó példa arra, hogy a visszérbetegség első tüneteit sem szabad figyelmen kívül hagyni. A visszeres panaszokon sokat segíthet a rendszeres testmozgás és a gumiharisnya is, ami főleg azoknak jelenthet segítséget, akik állómunkát végeznek.

Tudj meg többet a www.lioton.hu-n »

„A te LábStoryd” sorozatunkban olvasóink osztják meg másokkal személyes tapasztalataikat a visszérbetegségekről. Küldd be te is saját, de akár édesanyád, testvéred vagy más ismerősöd minél részletesebb sztoriját erre a címre e-mailben. A Nők Lapja Café szakértőjének segítségével kiválasztjuk a legjobb történeteket, amelyek – a beküldő nevének feltüntetése nélkül, vagyis anonim módon – megjelennek a témával foglalkozó rovatunkban. Az a cél, hogy minél több ember figyelmét felhívjuk a megelőzés fontosságára és arra, hogy mit tehetünk a kínzó tünetek ellen. 
0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top