nlc.hu
Egészség
Visszér: Ha anyunak volt, neked is lesz?

Visszér: Ha anyunak volt, neked is lesz?

Kisgyerekként nem értjük, miért panaszkodnak nagyszüleink bedagadt lábaikra, az alsó végtagokban keletkező sajgó fájdalomra, és nem is sejtjük, hogy felnőttként talán ránk is ez vár – már ha a családunkban öröklődik a visszeres problémákra való hajlam.

Ha felmenőink is küzdöttek visszérproblémákkal, akkor sajnos van rá sansz, hogy nekünk is szembe kell nézni ezekkel előbb vagy utóbb. Ezt mintegy megerősítette a Nők Lapja Cafén több mint egy éve folyamatosan futó – így nem reprezentatív – visszérteszt is, amelyet közel 16 ezer női olvasónk töltött ki.

Olvasóinktól többek közt azt kérdeztük, hogy a szüleiknél előfordultak-e az esztétikai és egészségügyi problémát is jelentő vénás panaszok. Kiderült, hogy a válaszadók 44 százalékának családjában nem fordult elő visszér, viszont a többség valamelyik vagy mindkét szülőjét érintette a betegség.

Visszér: Ha anyunak volt, neked is lesz?

Ezen belül 46 százalék azoknak az aránya, akiknek csak egyik szülőjük küzdött az elsősorban alsó végtagokon jelentkező visszerekkel, míg közel 10 százalékuk esetében mindkét szülőnél jelentkeztek a problémák.

Bár nem könnyű elfogadni, hogy a visszeresség nagyobb eséllyel jelentkezhet előbb-utóbb, ha örököltük a hajlamot, ez egyrészt nem biztos, másrészt jobb, ha arra koncentrálunk, mit tehetünk annak érdekében, hogy minél jobban elodázzuk a pókhálós kitüremkedések jelentkezését, és kevésbé érezzük az ezt kísérő negatív tüneteket, mint amilyen a nehézláb-érzés vagy a lábdagadás. Erre jó példa Brigitta, aki Lábstory sorozatunkban osztotta meg történetét, és részletesen elmesélte, hogyan tesz meg mindent, ha már örökölte a hajlamot.

Tudj meg többet a www.lioton.hu-n »

 „A te LábStoryd” sorozatunkban olvasóink osztják meg másokkal személyes tapasztalataikat a visszérbetegségekről. Küldd be te is saját, de akár édesanyád, testvéred vagy más ismerősöd minél részletesebb sztoriját erre a címre e-mailben. A Nők Lapja Café szakértőjének segítségével kiválasztjuk a legjobb történeteket, amelyek – a beküldő nevének feltüntetése nélkül, vagyis anonim módon – megjelennek a témával foglalkozó rovatunkban. Az a cél, hogy minél több ember figyelmét felhívjuk a megelőzés fontosságára és arra, hogy mit tehetünk a kínzó tünetek ellen.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top