Egészség

Életet mentettek a védőnők

15 ezer szűrővizsgálat, ezer gyanús lelet, 72 daganatgyanú, több életmentés: ez a védőnői méhnyakrákszűrő program mérlege.

Három éve tart a védőnői méhnyakszűrési program. Ez alatt az idő alatt több mint 15 ezer szűrővizsgálatot végeztek el, több mint ezer, úgynevezett nem negatív leletet találtak – vagyis olyat, ahol újabb vizsgálatra volt szükség, mert az első eredményből úgy tűnt, valami „nem stimmel”.
Életet mentettek a védőnők
Ez azért nagyon fontos, mert a magyarországi méhnyakrák-halálozás csaknem duplája az európai átlagnak; évente csaknem 400 nő hal meg ebben a betegségben. A megelőzésben akkor tudnak hatékonyan fellépni, ha a szűrés könnyen kivitelezhető, olcsó, pontos, társadalmilag elfogadott, hatásos – ezért fontos, hogy bevonták a védőnőket is.

A három év alatt országszerte mintegy 101 ezer meghívót küldtek ki, de ez kevésnek tűnt, ezért a címzettek felét személyesen is felkeresték. Ennek köszönhetően olyanok is megjelentek a szűrésen, akik több mint tíz éve nem voltak nőorvosnál, szűrésen.

Hetvenkét esetben merült fel daganatgyanú, a többi problémás esetben kiderült, hogy csak gyulladásról van szó. Többek életét megmentette a vizsgálat – áll az ÁNTSZ közleményében.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése