nlc.hu
Egészség
Mit (t)egyek, hogy jól legyek?

Mit (t)egyek, hogy jól legyek?

Magyarországon a szív- és érrendszeri megbetegedések a vezető halálokok közé tartoznak. Becslések szerint a felnőttek kétharmada szenved valamilyen érrendszeri vagy a szívre veszélyes betegségben (magas vérnyomás, elhízás, cukorbetegség, zsíranyagcsere-zavar stb.).

A dohányzás, a túlsúly és táplálkozási szokásaink szívünk legnagyobb ellenségei lehetnek, hiszen a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásában döntő szerepük van: magas vérnyomást, magas koleszterinszintet, valamint cukorbetegséget is előidézhetnek. Életmódváltással sok betegség megelőzhető lenne, így ha eddig még nem tetted meg, eljött az idő, hogy változtass ezen!
Persze nem tudatosan étkezünk rosszul, az évek alatt kialakulnak szokásaink, így például az is, hogy mi kerül a hűtőnkbe és onnan az asztalunkra, ezeket a szívre káros berögződéseket viszont egy kis odafigyeléssel korrigálni tudjuk.

Mi kell a szívnek?

Ha az ételek energia- és tápanyagtartalma egyensúlyban van az energiaszükségletünkkel, akkor elmondhatjuk magunkról, hogy megfelelően étkezünk és csinosak vagyunk, mivel így az ebből adódó megbetegedések mellett az „úszógumik” is elkerülnek minket. Ha ez az egyensúly felborul, bizony kalóriaszegényebb étkezésre lesz szükségünk, így válasszunk egy szívbarát diétát, melynek célja az egészséges vércukor- és vérzsírszint elérése és fenntartása.

A zsírok az egészséges táplálkozáshoz hozzátartoznak, de nem mindegy, hogy milyen típusú zsírokat fogyasztunk többségben. Az állati eredetű telítetlen zsírsavakat tartalmazó élelmiszerek növelik a vér koleszterinszintjét, ami szív- és keringési problémákhoz vezethet, ezért törekedjünk arra, hogy a szükséges zsiradékokat növényi, azaz esszenciális (telítetlen) zsiradékokból pótoljuk, melyeket elsősorban növényi zsírokban, olajokban, illetve magvakban találhatunk meg.

Az erős fűszerek és a konyhasó túlzott használata is kedvezőtlenül hat szervezetünkre, ugyanis a só lerakódik a szövetekbe és megköti bennünk a vizet. A víznek tisztító hatása van, hiszen vele együtt a méreganyagok is kiürülnek szervezetünkből, ezért lehetőleg kerüljük a nagyon sós ételeket és a konyhában a hagyományos konyhasó helyett használjunk jó minőségű, természetes kristálysót. A szívbetegek számára összeállított diétákban a zsíros és fűszeres ételek mellett kerülni kell minden olyan tápanyagot – például cukor, csokoládé, állati belső szervek, tojássárgája, vaj, szalonna stb. –, ami növelheti a vérzsír szintjének emelkedését, ugyanis az érelmeszesedést a vérerekben lerakódott zsírok fokozzák, ami komoly rizikófaktort jelent számunkra, hiszen az agyi és a szívinfarktus, agyvérzés hátterében legtöbbször az érelmeszesedés áll. A C-vitaminban, zöldségben és rostokban gazdag étkezés emeli a HDL-koleszterin szintjét, ami az ártó vérzsírok szállításában játszik fontos szerepet, érrendszeri védőhatást fejt ki. Fogyasszunk sok zöldséget, gyümölcsöt és a zsíros felvágottakat helyettesítsük zsírszegény táplálékkal.

A rostok ereje

Sokan gondolják azt, hogy a teljes kiőrlésű gabonákból készített termékek kevesebb kalóriát tartalmaznak, pedig ez nem igaz! „Népszerűségüket” rosttartalmuknak köszönhetik, mivel ezek jótékonyan hatnak szervezetünkre. Fogyasztásuk közben kevesebb zsír és szénhidrát szívódik fel szervezetünkben, ezért a különféle diétákban is előszeretettel javasolják. Megelőzi a bélbetegségeket is, és semlegesíti a felesleges zsiradékok egy részét szervezetünkben, amik később természetes úton távoznak. Emellett a megfelelő rostfogyasztás támogatja a szív és érrendszer egészségét és csökkenti a vér koleszterinszintjét is, ezért a dietetikusok meglátása szerint a szívvédő étrendek egyik elengedhetetlen pillére lett. Az oldható rostok (zab, rozs, gyümölcsök, zöldségek, korpa, hüvelyesek) segítik szénhidrát-anyagcserénket, mivel szabályozzák szervezetünk inzulinszintjét, és megelőzik vércukorszintünk hirtelen megemelkedését vagy csökkenését, így megelőzve a különböző szív- és érrendszeri megbetegedéseket.

Mit tegyünk, ha már az odafigyelés nem elég?!

Az orvostudomány is alátámasztja, hogy az életmódváltás nagyban csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának esélyét, de vannak élethelyzetek, amikor már gyógyszer használatára is szükség van. A megelőzés egyik kulcsfontosságú eszköze lehet az Aspirin® Protect gyomornedv-ellenálló bevonattal ellátott tabletta, mely alacsony dózisú (100 mg vagy 300 mg) aszpirint, azaz acetil-szalicilsavat tartalmaz. Az aszpirin gátolja a vérlemezkék összetapadását, így csökkenti a vérrögök kialakulásának rizikóját, ezáltal csökkenti a szívinfarktus és az agyi infarktus előfordulásának kockázatát.

Az Aspirin® Protect alkalmazásáról, kérjük, feltétlenül konzultáljon kezelőorvosával! A gyógyszerrel, valamint a szív- és érrendszeri megbetegedésekkel kapcsolatos további érdekes és hasznos információkat talál a www.szeretemazeletem.hu weboldalunkon.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top