Egészség

Cukorbeteg gyerekek a karácsonyfa alatt – még több odafigyelés kell

Szaloncukor, bejgli, a legváltozatosabb édességtrakta zúdul a családokra az ünnepek alatt. A csábítás erős, ellenállni embert próbáló, különösen azoknak a gyerekeknek, akiknek életveszélyes a kísértés. Cukorbeteg gyerekek és szüleik számára a karácsony különösen nehéz.

Gyerekek, akiknek veszélyes is lehet az ünnepAnnáék már a megszokott rutinnal készülnek az ünnepekre. Ugyanúgy készül a bejgli, a karácsonyi kalács, és már pontosan ismerik a legjobb szaloncukor-lelőhelyeket, ahol diabetikus finomság is kapható. Tudja a család, de a barátok és a rokonság is: nemigen lehet kéznél cukros édesség, legalábbis Annát még véletlenül sem kínálják.

Nem múló kiütések jelezték a bajt

Anna tizenhárom hónapos volt, amikor a pelenkakiütései nem múltak, ezért Krisztáék bementek vele a kórházba. A bőrgyógyász befektette a kislányt, és már az első vérvizsgálat után kiderült: közvetlen életveszélyben van, vércukorszintje már az egekben. A diagnózis és a betegség villámcsapásként érte a családot, főleg a tudat: mi lett volna, ha nem veszik észre időben a bajt. Azóta az életük száznyolcvan fokos fordulatot vett: Anna állandó kontrollt igényel. A kislány ma már hatéves. A felnőttek nagyjából értik és be is tudják tartani a „szabályokat”, de a kortársakkal már nem könnyű a család helyzete.

„Nem is gondolnánk, de a gyerekek gyakorlatilag folyamatosan rágcsálnak, eszegetnek valamit: hol egy csoki, egy keksz, ropi vagy chips, mindig van valami a szájukban. Egyszerűen olyannyira az életük része, hogy ha egy idegen gyerek jön hozzánk, nem is igen érti meg, miért nincs nálunk popcorn, vagy miért nem kaphat egy adag fagyit. Karácsonykor pedig ki sem látszanak a csokimikulások és szaloncukrok tömegéből, érthetetlen nekik, hogy nálunk ilyen nincs” – meséli Anna anyukája. A kislányra pedig folyamatosan, most, ünnepekkor pedig különösen figyelni kell. Annát egyszer-kétszer engedték csak át a szomszéd kislányhoz, amikor hazaért, azonnal elaludt. Ez a biztos jele nála, hogy baj van a vércukorszintjével.

Ünnepek alatt is kell a szigorú kontroll

A szülők ilyen, csábításokkal teli időszakban még nehezebb szívvel engedik el a gyerekeket. Másoknak ugyanis sokkal nehezebb figyelni azokra a dolgokra, amit ők az elmúlt években már pontosan megtanultak. Könnyen bagatellizálhatják ugyanis a dolgot, gondolván, hogy egy kis édesség csak-csak belefér. Pedig az ünnepek sem kivételek, a szigorú kontrollt most is ugyanúgy tartani kell, ráadásul a kislány vércukrát naponta hétszer is mérni kell. Reggel kétszer kap szúrást, már fél hétkor az elsőt, naponta összesen hetet, az utolsót éjféltájt. Minden egyes étkezése grammra ki van számolva, már az egész család tudja, mennyi szénhidrátot jelent egy szem krumpli, egy kanál rizs, egy darab zsömle vagy banán. Nem egyszerű. Na meg a fegyelem. Hogy Anna soha egyetlen étkezést se hagyjon ki, hogy nem az éhség, hanem a vércukorszint diktál. Hogy figyelje már ő maga is szervezetét, amikor fáradtabb, szédül. Megvannak a szabályok, de szinte bármilyen külső tényező átírhatja őket: egy meleg- vagy egy hidegfront, és borul minden.

Gyerekek, akiknek veszélyes is lehet az ünnepEgyre több a cukorbeteg gyerek

Magyarországon is, a világon is egyre több a cukorbeteg gyerek, leginkább az egy- és ötéves kor közöttiek lettek sokan. Érdekesség, hogy Skandináviában nagyon gyakori jelenség, Japánban viszont alig fordul elő. Ennek oka, hogy a betegség kialakulásában a genetikai adottságoknak is nagy a szerepük. Az 1-es típusú diabétesz nem annyira rejtélyes, mint inkább bonyolult betegség, jelentkezhet akár pár hónapos gyereknél is, gyakori kamaszkorban, de harmincöt-negyven évesen is kialakulhat. Mire a tüneteket észleli a család, a folyamat nagy része, vagyis az inzulintermelő sejtek pusztulása már lezajlik. A szülő csak azt látja, hogy a gyerek többet eszik (hiszen éhes az energiavesztéstől), mégis fogy. A cukor pedig a vizelettel távozik, a sok folyadékvesztés pedig arra készteti a gyereket, hogy minél többet igyon. Előfordul, hogy a beteg már életveszélyes állapotban kerül orvoshoz, mire tisztázódik, hogy 1-es típusú diabéteszről van szó. A tünetek pedig jól érzékelhetők: gyanús, ha a gyereknek folyton pisilnie kell, állandóan szomjas, nagy az étvágya, látványosan fogy, nagyon fáradékony. Gyakran fordul elő, hogy a már szobatiszta gyermek újra bepisil, de szintén jellegzetes a körömlakklemosóra emlékeztető, acetonszagú lehelet is. Mindez igen gyors folyamat, kezelés nélkül akár néhány héten belül komolyabb problémák jelentkezhetnek: erős hasi fájdalom, súlyos kiszáradás, hányás, az anyagcsere teljes felbomlása.

A betegség nem előzhető meg, de a tünetek azonnal érzékelhetők

Nagyon gyakran valamilyen betegség, például mumpsz (amelyet a védőoltás ellenére is elkaphatnak a gyerekek) után jelentkezik a baj. Vagyis egy bizonyos, a felmenőktől örökölt genetikai állomány és valamilyen környezeti hatás együttesen okozza. De lehet, hogy a genetikai állomány hajlamosítja az illetőt, ám az immunrendszere ki tudja védeni azt a fertőzést, amely elindítaná a kóros folyamatot. Annyi összefüggéssel kellene számolni, hogy egyelőre nem beszélhetünk hatásos megelőzésről. A fiatalkorban kialakuló diabétesz is egy ilyen megbetegedés, amely súlyos következményekkel járhat, ha nem visszük gyermekünket időben orvoshoz. Épp ezért nagyon fontos, hogy minél korábban észrevegyük az árulkodó jeleket.

Ne kínálgassuk finomságokkal a beteg gyerekeket

 A világ egyik leggyakoribb és jelenleg nem gyógyítható anyagcsere-betegségének a lényege, hogy a sejtek nem jutnak elegendő inzulinhoz. A fiatalkori, azaz 1-es típus esetén azért, mert a hasnyálmirigy sejtjei nem termelnek inzulint, vagy nem eleget termelnek, 2-es típus esetén pedig a sejtek nem képesek „befogadni” azt. Így az anyagcsere felborul.

„A gyermekkorban kialakuló cukorbetegség az esetek döntő többségében az 1-es típusba sorolható. Egyelőre nem ismert pontosan, mi áll a hátterében, azonban a genetikai tényezők bizonyítottan közrejátszanak kialakulásában. Emellett bizonyos vírusfertőzések is hozzájárulhatnak a diabétesz kialakulásához. A 2-es típusú cukorbetegség azonban szorosan összefügg az elhízással és az életvitellel” – mondja dr. Krivácsy Péter, a Budai Egészségközpont gyermekgyógyász szakorvosa. „Karácsonykor különösen ügyelni kell, a gyerekek ilyenkor halmozott figyelmet igényelnek. Illetlenség bárki részéről kínálgatni ilyenkor őket mindenféle finomságokkal, viszont ünnepi étkekből is lehet olyanokkal készülni, ami számukra is megengedett. A gond persze nem az, ha egy-egy falatot esznek a tiltott dolgokból, az legfeljebb picit megemeli vércukrukat, hanem a mértéktelenség és az, ha nem észleljük a bajt” – mondja a szakember. A tartósan magas vércukorszint ugyanis komoly károkat okozhat a szervezetükben, de előfordul a másik véglet is, amikor a leesik a vércukor, ilyenkor jön a remegés, verejtékezés, szédülés. „Adrenalin szabadul föl, amit a szervezete nem tud kompenzálni, ilyenkor kell valamilyen szénhidrátot juttatni a szervezetbe” – teszi még hozzá Krivácsy doktor.   

Cukorbetegség egy életen át

„A cukorbetegség jelen tudásunk szerint egy életen át elkíséri a beteget, és a betegségre hajlamos gyerekeknél még nem lehet megelőzni a kór kialakulását. Azonban jól kezelhető, és a cukorbeteg gyerekek teljes életet tudnak élni, ha követik a szabályokat.” A gyermekeknek és a szülőknek meg kell tanulniuk a kalória- és szénhidrátszámolást, ismerni kell azokat a konyhatechnikai fogásokat, amelyek segítségével ezt az étrendet jól be tudják tartani. A rizikófaktorok csökkentése (2-es típusú cukorbetegségnél), a diagnózis korai felállítása és a kezelés mielőbbi megkezdése jelentősen csökkentheti a szövődmények kialakulásának esélyét, így a szülők odafigyelésének komoly szerepe van gyermekük későbbi egészsége és életminősége szempontjából – már csak meg kell értetni a kicsivel, hogy ő nem rágcsálhat ugyanúgy, mint mások. Sokszor ez a dolog legnehezebb része, ám ahogy nőnek a gyerekek, úgy értik meg ennek a jelentőségét, és sokszor meglepő gondossággal maguk ügyelnek a szabályok betartására.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top