Az új év kezdetén sokan megfogadtuk, hogy formába hozzuk a testünket, de elég egy megfázás, és máris kihagyhatjuk az edzéseket. Mégsem mindenkit riaszt vissza egy kis betegség a testmozgástól, a 29 éves Rita például esküszik rá, hogy ilyenkor sem kell leállni.
„Magamon azt figyeltem meg, hogy a sport segít a felépülésben, legalábbis utána a közérzetem sokkal jobb egy darabig, és rosszabbul semmiképp sem leszek tőle. Ezért csak akkor hagyok ki egy-két futást, ha lázas vagyok, de azért annyira nem hajtom meg magam ilyenkor, mint egészségesen” – mesélte.
Jót is tehet?
Az orvosok között erről megoszlanak a vélemények, de többen állítják, hogy egy kisebb megfázás miatt nem kell tétlenségre ítélni magunkat. Természetesen nagyon fontos, hogy ne terheljük túl magunkat, mert ha túl sokáig edzünk vagy túl intenzíven, akkor csak az immunrendszerünket gyengítjük.
Ha a mozgás mellett döntünk, akkor félgőzzel álljunk neki, és ha az első tíz percben csökkennek a tüneteink, akkor nyugodtan folytassuk. Természetesen akkor is visszafogottan, a szokásoshoz képest nagyjából húsz százalékkal csináljunk kevesebbet, és nagyon figyeljünk oda a megfelelő folyadékpótlásra. Ha edzőterembe megyünk, akkor érdemes letörölni használat előtt a gépeket, nehogy még valamit elkapjunk.
Hőemelkedéssel tilos
Amerikai orvosok alkalmazzák a „nyakszabályt”, ami annyit tesz, hogy az edzésről akkor kell mindenképpen lemondani, ha nyaktól lefelé is jelentkeznek tünetek, azaz nemcsak az orrunk dugult el és a torkunk kapar, de köhögünk is, és fáj mindenünk. Ennél jóval óvatosabban közelít a kérdéshez dr. Kertai Aurél háziorvos.
„Megfázás esetén célszerű kihagyni az edzést, mert csak feleslegesen terheli a szervezetét a beteg, és csökkenti a legyengült szervezet ellenálló képességét. Ha hőemelkedés is jelentkezik, akkor egyáltalán nem is szabad edzeni – mondta el nekünk dr. Kertai Aurél. – Ilyenkor inkább pihenni kell, az ágynyugalom az első lépés az egyéb tüneti terápia mellett.”
Szerinte az sem biztos, hogy ha csak nyak felett jelentkeznek a tünetek, akkor nyugodtan lehet mozogni. „A náthának is lehet olyan krónikus állapota, ami műtétet igényel. A napi tapasztalat az, hogy a beteg általános állapotától, közérzetétől függ, mennyire terhelheti magát” – mondta a háziorvos, azaz minden esetre alkalmazható aranyszabály nem létezik.
Sportolj előre!
Az viszont biztos, hogy ha egyébként rendszeresen mozgunk, akkor a betegségek sokkal nehezebben találnak fogást rajtunk. „Egy átlagos sportos embernek, akinek állandóan jó a kondíciója és vitamindús táplálkozást folytat, nem tud legyengülni a szervezete, így sokkal nagyobb az ellenálló képessége” – tette hozzá Kertai Aurél.