Egészség

Meddőség – 6 ok, amire nem is gondolnál

A késői gyermekvállalás hátulütője, hogy egy esetleges meddőséget okozó problémával túlságosan későn – harmincöt-negyven évesen – szembesül a gyermekre váró nő, amikor már komoly gondot jelent a pár számára a felismerés: talán a családtervezési álmokat is keresztülhúzhatja. Pedig érdemes időben kezdeni a kivizsgálást: számos olyan ok létezik, amire ritkán gyanakszunk.

Meddőség - 6 ok, amire nem is gondolnál„Köztudott, hogy néhány évtizeddel ezelőtt a párok már a húszas éveikben tervezték a gyermekvállalást, ma viszont ez egyre későbbre tolódik – mondja dr. Vajda Miklós meddőségre specializálódott szülész-nőgyógyász. – Ez pedig azért jelent nagy kihívást mind nekünk, orvosoknak, mind pedig a gyermekre vágyó pároknak, mert a fogamzóképesség az életkor előrehaladtával amúgy is csökken, vagyis gyakorlatilag a huszonnegyedik órában kezdhetünk egyáltalán gondolkodni a lehetséges megoldásokon.”

Ami már csak azért sem könnyű, mert először az okokat kell feltárni, és ez is időbe telik. Az ideális „fogamzási állapot” rendkívül sok mindentől, lelki és testi tényezőktől függ, ráadásul itt kétszereplős a „nyomozás”. Sokan évekig próbálkoznak, majd évekig vizsgálják őket, mire kiderül, hogy egész máshol keresték az okokat, mint ahol valójában vannak. Ismert néhány tipikus „csapda”, vagyis olyan tényező, amire sokkal ritkábban gondolnak, mint ahányszor ezek képesek meddőséget okozni. Szakértőnk segítségével ezeket vettük végig. 

 

1. PCOS

Az egyik leggyakoribb endokrinológiai rendellenesség, ami fogamzóképes korú nőket érinthet, és hihetetlen, de minden tizediket érinti is! Azért nehéz felismerni, mert tünetei sokszínűek, ráadásul változó, hogy ezek közül épp melyik keseríti a mindennapjainkat. Korántsem mindenkinél található meg a teljes tünetegyüttes, sőt a PCOS-s esetek többségében csak egy-egy tünet jelentkezik, míg a többi akár teljesen hiányzik. Van azért néhány „nyom”, amiből kiindulhatunk. Ilyen például az elhízás, ami sajnos instabillá teheti a menstruációs ciklust és átalakíthatja a hormonális profilt: a teltebb nők között jóval gyakoribb a PCOS-s betegek aránya. Fokozott szőrnövekedés, pattanásos bőr: ez a petefészkek túlzott androgénhormon-termelésére utal. Cikluszavarok is adódhatnak (akár a menstruáció teljes hiányáig), és esetenként jellemző, hogy a petefészkek megnagyobbodnak, vagy a normálistól eltérő alakúak sok apró cisztaszerű képződmény miatt. Sokaknál inzulinrezisztencia (a vércukorszint szabályozásának zavara) is előfordul.

2. Endometriózis

E betegség leírása bizony elég rosszul hangzik: a méhnyálkahártya szövete túlburjánzik, és a méhen kívül, a hasüregben, a kismedencében, a petefészkek környékén vagy a hüvelyben is megjelenik. A női hormonokra ugyanúgy ciklusszerűen reagál, mint a méh fala, vagyis megvastagszik és vérzéssel leválik. Ezek az összenövések akadályozhatják a teherbe esést. Nem is gondolnánk, de a húsz és ötven év közöttiek ötödét érinti és 30 százalékban felelős a női okú meddőségekért. Amilyen ijesztő, annyira csendes a jelenség: az esetek többségében tünetszegény, ezért sokszor csak véletlenül, például egy műtét során fedezik fel. Sokaknál viszont nagyon is okozhat fájdalmakat az alhasban vagy vizeléskor, csak sokan ezt betudják a menstruációnak.

Meddőség - 6 ok, amire nem is gondolnál

3. Immunológiai probléma

„Ismeretlen eredetű meddőség”: gyakran ezt a címkét kapják meg azok a párok, akiknél immunológiai eredetű a zavar. Kimondottan rejtőzködő okról van szó, ami sajnos képes vetélést okozni a terhesség korai szakaszában. A tudomány még nem ismeri teljességében ezt a jelenséget, de annyit tudunk, hogy a női szervezetben spermiumellenes ellenanyagok, immunfehérjék termelődnek, melyek akadályozzák a spermiumok mozgását. Ettől még azonban nem lehetetlen a teherbe esés, mégis igen sokaknál fordul elő, hogy mindenféle kezelés hatástalan marad.

4. Mióma

A mióma önmagában nem feltétlenül okoz meddőséget, de nehezítheti a teherbeesést és a terhesség megtartását, sőt a szülést is, mivel a várandósság időszaka alatt folyamatosan nő. Ezért ha valaki tud róla, hogy mióma van a szervezetében, ne bagatellizálja a dolgot; többféle módon is lehet tenni ellene. Ritka eljárás, amikor elzárják a miómát tápláló ereket, így az elsorvad – ez viszont szövődmények veszélyével jár. Ismert az az eljárás is, amikor mesterséges menopauzát idéznek elő a mióma kisebbítésére, ám ez sokszor nem ad végleges eredményt. Épp ezért a legfontosabb, hogy időben kérjünk szakértő segítséget!

5. Petevezeték-elzáródás

A spermiumok a hüvelyen keresztül érkeznek a méhüregbe (ezt ki is tudná nálunk jobban), de az már nem mindenkinek egyértelmű, innen hogyan haladnak tovább. A petevezetékeken át indulnak a petefészkek irányába, majd a petefészkekben megérő és a tüszőrepedéskor kiszabaduló érett petesejt a hasüregből a petevezetékek egyikébe sodródik be: itt találkoznak. Létfontosságú tehát, hogy ez a csatorna szabad legyen, ha elzáródik, akkor hiába igyekszünk bármeddig is azokkal az időzített együttlétekkel. Így akiknél nagyon nincs eredmény, azok mindenképp gondoljanak erre a lehetőségre is, és végeztessenek vizsgálatot. Erre a legoptimálisabb időpont a menstruációt követő egy hét (a vizsgálatról részletesen írunk következő, a témát érintő cikkünkben).

6. Pajzsmirigy-rendellenesség

A pajzsmirigy teljes anyagcserénket szabályozza, így a megtermékenyítő-képességet is befolyásolja, ezért ma a biztonság kedvéért a pajzsmirigy normális működését gátló immunanyagok kimutatására is végeznek vizsgálatot, ha nem találják a meddőség okát. Helyreállító kezeléssel ennek a bizonyos ellenanyagnak a szintje csökkenthető, így jelentősen javítható a teherbeesési esély. Végre egy jó hír!

dr. Vajda Miklós
Dr. Vajda Miklós

Gond lehet viszont a pajzsmirigy alul- és túlműködése is. Előbbi esetén alacsony lehet a progeszteronszint, ami miatt nem tud megvastagodni a méhnyálkahártya. Ennek veszélye állhat fenn, ha rendszertelen és erős a menstruációd, esetleg rövid a ciklusod. Fáradékony vagy, vérszegény, könnyen hízol. Ellenkező a helyzet túlműködésnél: ez hormontúltengést, magas tiroxinszintet okoz. Aki ilyesmivel küzd, az gyakran ideges, könnyen izzad, és gyakran indokolatlanul fogy.

Látható tehát, mennyire összetett kérdéskörről van szó. Amikor gyermeket tervezünk, nem is gondolnánk, mennyi mindennek kell rendben lennie ahhoz, hogy ez sikerüljön. Ha olyan párokkal beszélünk, akik végül lombikbeavatkozások sorozatára kényszerülnek, sokan elmesélik, hogy annak idején vártak a megfelelő pillanatra: ha kész lesz a ház, ha úgy állnak anyagilag… és mind hozzáteszik: a mai eszükkel biztosan nem halogatnák a gyermekvállalást ennyi ideig.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top