Hosszú távú párválasztás esetén azonban a férfiak és nők preferenciáiban mutatkozó különbségek jelentősen csökkennek. Ahogy mélyül a kapcsolat a két fél között, mindkét nemnél egyre nagyobb szerepet kap a választásban a másik személy intelligenciája és egyes személyiségvonásai (pl. barátságosság), továbbá kiemelkednek azok a jellemzők, amelyek a partner előnyös genetikai készletéről, valamint jó szülői gondoskodásáról árulkodhatnak.
Ami ennél is izgalmasabb, az a hasonlóságon alapuló párválasztás, az úgynevezett homogámia. A különböző kutatások ugyanis azt mutatták, hogy a házaspárok több tulajdonság mentén is hasonlítanak egymáshoz (pl. kor, iskolázottság, intelligencia, fizikai jellemzők, intro- és extraverzió). Az ilyen homogám párok, akik genetikai készletükben hasonlatosak egymáshoz, de vér szerint nem rokonok (azaz a gének megfelelő változatosságot mutatnak, mégis magas arányú a továbbörökítésük) tartósabb és kiegyensúlyozottabb házasságban élnek. Hogy mi állhat a hasonlóságon alapuló vonzalom hátterében, illetve mi működteti, arra nincsen egyértelmű magyarázat.
Két elmélet is létezik: az úgynevezett fenotípusos illesztés elmélet szerint veleszületett képességekkel rendelkezünk arra, hogy felismerjük a hozzánk hasonló genetikai készlettel rendelkező egyéneket. Míg a szexuális imprinting mechanizmusa szerint nem a hasonlóság felismerésének veleszületett képessége felel a homogámiáért, hanem egyfajta tanulási folyamat.
