Egészség

Interjú Béres Klárával

Béres Klára a Béres Alapítvány elnöke

1.      Mikor és milyen céllal jött létre a Béres Alapítvány?


A másokért való tenni akarás, segítő szándék, mely id. dr. Béres József életszemléletének legfontosabb eleme volt, kezdettől gyökeret vert vállalatunk szellemében. Rengeteg ember fordult és fordul a mai napig hozzánk segítségért, hol betegségük, hol szegénységük miatt. 1993-ben úgy éreztük, hogy összefogottan, hatékonyabban kell kezelnünk az általunk nyújtott segítséget. Alapítványt hoztunk létre, Béres Alapítvány a Teljes Életért néven, amely küldetéséül az élet teljességének szolgálatát tűztük ki. A magam feladatvállalása ebben a tevékenységben: képviselni erkölcsi örökségünket. Jelmondatunk id. dr. Béres József édesanyjának intelme: „Fiam, ha segítséget kérnek tőled, és te tudsz segíteni, akkor azt megtenni kötelességed.”

 

2.      Milyen területeken nyújt támogatást szervezetük?

Gyökereink a Béres Cseppből erednek, munkánk a gyógyításhoz kötődik, így azt hiszem nem meglepő, ha azt mondom, hogy legérzékenyebben az egészségügyi problémák érintenek meg minket. Tíz éve a Béres a daganatos betegekért program keretében külön figyelmet szentelünk a rosszindulatú betegségben szenvedőknek. Emellett alapítványunk részt vállal az oktatás támogatásában, a tehetségek segítésében, kultúránk terjesztésében, és fontos számunkra az egyetemes értékek védelme és támogatása is. Évente jótékonysági estet rendezünk egy-egy jelentősebb ügy megvalósítása érdekében.

 

3.      Kinek gyűjtenek jelenleg?

Idén tavasszal a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán fekvő, daganatos betegségben, leukémiában szenvedő, kis páciensek gyógyulását segítjük. Alapítványunk az új intenzív osztály számára két életmentő műszert vásárol, és az összegyűlt adományt teljes egészében a Klinika részére ajánlja fel. Ma, Magyarországon a rosszindulatú betegségben szenvedő gyermekek több mint felét ebben az intézményben kezelik, így különösen fontosnak tartjuk, hogy segítsük munkájukat korszerű műszerek beszerzésével.

Fotó: Tóth Milán
Fotó: Tóth Milán

 

4.      Hogyan lehet adományozni Önöknek?

Több lehetőség közül választhatnak a segíteni kívánók. Ebben az évben április 25-én, csütörtöki napon rendezzük meg jótékonysági estünket. A MOM Kulturális Központot választottuk helyszínül, ahol 19:00-tól a Csillagszemű Táncegyüttes színvonalas műsorát tekinthetik meg a kedves látogatók. A jegyek árából befolyt teljes összeg az adomány részét képezi. Ezen kívül a www.beres.hu weboldalunkon és a Béres Egészségklub Facebook oldalunkon kialakítottunk egy bankkártyás fizetőrendszert, amelyen keresztül mindössze email cím és bankkártya adatainak megadásával elküldhetik a kiválasztott összeget. Azok, akik jobb szeretnének telefonos úton hozzájárulni a célhoz, 136-00 telefonszámon felhívhatják az ún. Adhat Vonalat, ahol a Béres Alapítvány 80-as kódját beütve 250 Ft-tal járulnak hozzá jótékonysági akciónkhoz.  Nem utolsósorban pedig a Béres Alapítvány számlaszámára is szívesen fogadunk támogatást: OTP 11703006-20056326.

 

5.      Hogyan válaszolna röviden a kérdésre: Önnek mit jelent a segítség?

Mások segítségére lenni csodálatos dolog, mely két irányban hasznosul egyszerre. Jó annak, aki kap, és annak is, aki ad. A jókedvű adakozót valóban szereti az Isten. Aki ad, az sok szeretet kap viszonzásul, megbecsülést, s végső soron sok erőt az élethez. A jó cselekedettel a magunk élete gazdagodik igazán. A lélek felemelkedik, az ember nemesebbé válik azáltal, hogy együtt érez másokkal. Olykor elgondolkozom azon, hogy ebben a rohanó, önző világban, ugyan hányan teszik fel ezt a kérdést maguknak: mit jelent segíteni a másik embernek? Bizonyára sokan. Mégis határozottan azt érzem, ha többen gondolkodnának el rajta, sokkal szebb lenne a világ.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top