Alvás közben is edzhetsz

nlc | 2013. Augusztus 06.
Nagyon jól hangzik, de csak akkor ér valamit, ha nem csak álmodban sportolsz.

A sportteljesítmény alvás közben is növelhető azzal, ha azt álmodjuk, hogy testmozgást végzünk – állítják a Heidelbergi Egyetem kutatói.

Sportolók számoltak be arról, hogy miután azt álmodták, hogy edzenek, a valóságban is javult a teljesítményük, illetve könnyebben tudták kivitelezni az összetettebb mozdulatokat, trükköket. A tanulmány egy balerina esetéről is beszámol, akinek nehézségei voltak egy bonyolult lépéssorozat elsajátításakor, miután azonban álmában is gyakorolta, végül a valóságban is meg tudta csinálni.

A jelenség oka a szakemberek szerint az lehet, hogy a megálmodott edzést az elme úgy érzékeli, mintha valóban sportolnál, vagyis ebből a szempontból gyakorlásnak számít.

Exit mobile version