Egészség

“Ezek a babák elképesztően akarnak élni”

"Ezek a babák élni akarnak! Olyannyira, hogy az ő heroikus küzdelmüket egy felnőtt már réges-rég feladta volna. Mindegyikük egy kész csoda!" – ezek egy koraszülöttek mellett dolgozó intenzíves nővér szavai. Ő naponta éli át azt, amivel mi talán csak egy-egy miskolcihoz hasonló tragédia kapcsán szembesülünk...

Megcsörren a telefon. Mindenki felpattan, valaki felkapja a kagylót. A szülőszobáról szólnak: menni kell, nem tudják tovább tartani a babát… Gyors ellenőrzés, a mentőtáskában benne-e minden, majd szereplőink inkubátorral együtt futnak két szinttel feljebb. Ott kikapják a 400-500 grammos, emberi szem számára szinte értelmezhetetlen apróságot, beleteszik a pindurka szájba a még kisebb csövet – intubálnak. Majd rá a ballon, vagyis átveszik a baba lélegeztetését. Közben a csapat másik fele lent készíti elő a fogadást, beállítják a párát, a monitort, lélegeztetőt, hogy mire felérnek az új „harcossal”, kész legyen a lakóhelye. Aztán fölérnek és várnak.

Erzsébet a Semmelweis Egyetem II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Koraszülött Intenzív Osztályán dolgozik.
Erzsébet a Semmelweis Egyetem
II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati
Klinika Koraszülött Intenzív
Osztályán
dolgozik. Neki is van
gyermeke. Szakmai ártalom,
vagy a természetes aggodalom?
Mindenesetre végigizgulta a kilenc
hónap minden egyes percét, hogy
babája időben jöjjön a világra.

Úgy 10-15 perc, míg rendeződik a baba keringése, légzése. Ha megnyugszik, kezdődik az ellátása. Vérnyomásmérés, mellkasröntgen, fülváladék… szóval, hogy pontos képet kapjanak a babáról. Kibélelik a kis fészket, fejére sapkát húznak, az ugyanis a legnagyobb testfelülete, ahol a kihűlés fenyegeti (mert egy ennyire picurka test pillanatok alatt elveszti a szükséges melegét). Közben elképesztő összhang kell orvos és nővér között, hogy ha lehet, egyszerre nyissák az inkubátort, fölöslegesen ne tegyék ki hidegnek a csöppnyi szervezetet. A sziszifuszi harc első, megszokott lépései. És innen kezdődik az akár hónapokig tartó küzdelem. Az izgalom, az öröm- és bánatkönnyekkel, sikerekkel, kudarcokkal és sajnos nem egyszer gyásszal kísért időszak. Csomárné Balázs Erzsébet évek óta naponta éli át a csodát és néha a szívfacsaró tragédiát. Öccse koraszülöttként jött a világra, és ő még akkor, tízévesen megfogadta: ő is ilyen csöppnyi teremtményekkel akar majd foglalkozni. Persze akkor még a koraszülöttmentés és -gyógyítás a maihoz képest gyerekcipőben járt.

410 grammnyi akaraterő

„Az első élményem a döbbenet volt. A látvány, amikor az első munkanapomon beléptem, ahogy azokkal az elképesztően icipici testekkel foglalkoztak a többiek. Egyszerűen hihetetlen volt. Majd nemsokára jött az első esetem. Egy 24 hetes ikerpárt hoztunk föl. Külön szóltak, hogy a mamának az első babáiról van szó, és nem is lehet több gyermeke. Az egyik 450, a másik épphogy 410 gramm volt… Terhességi toxémia (vagyis mérgezés) miatt kellett azonnal császármetszéssel kivenni őket” – kezdi történetét Erzsi.

„Innen indult a közös harcunk. A babák elképesztően akartak. Élni, túlélni. A nagyobbik állapota folyamatosan javult, a kisebb három hétig bírta… akkor már mindössze 350 grammot nyomott, de még mindig velünk volt. Aztán súlyos légmellet kapott, és képtelenek voltunk segíteni. Három órán át küzdöttünk, hogy a tüdeje újra működésbe lépjen. Hiába. Ez volt az első halálélményem, napokig csak azt kérdezgettem magamtól, vajon mit rontottunk el?” – folytatja a nővér, aki az elsőt, de azóta az összes tragédiát is borzasztó nehezen élte meg.

 „Megküzdöttünk érte!”
Képünk illusztráció!

Nemigen van sírás, nyöszörgés

„Aztán persze megmondani a szülőknek, hogy vége. Összetörni azt az álmot, elvenni a hitet, a reményt, azt a parányit, ami addig tartotta őket… Ilyenkor mindig behívjuk őket. Általában már akkor, amikor érezzük, hogy a babának nagyon kevés ideje van már. Mert azt látni. Látni, hogy feladta. A vérképből, a monitoron megjelenő értékekből… hogy egy-két óra, három, talán egy nap. És bejönnek. Kiadjuk nekik a picit kézbe, hagyjuk, hogy elbúcsúzzanak. Érdekes, ilyenkor, amikor itt vannak mellettük, a babák is mindig kicsit jobban lesznek. Még egyszer, utoljára. Ha egy-egy tragédia történik, arra figyelünk, hogy a hírt sohase látogatási időben mondjuk el. Vagy elmarad addig a látogatás. Beengedjük a szülőket, a fényeket levesszük, és hagyjuk, hadd gyászoljanak. Ilyenkor valahogy a többi baba is elcsendesül. Nemigen van sírás, nyöszörgés. Érzik, tökéletesen érzik, hogy mi történt. És aztán valahogy a korábbinál még nagyobb akarattal és erővel vágnak bele a harcba. Ők még küzdenek akkor is, amikor egy felnőtt már réges-rég föladta volna. Akkor is, amikor már mi sem hiszünk bennük. Valami egészen elképesztő az élni akarásuk ezeknek a csöppségeknek. Az élet minden törvényét meghazudtoló” –
meséli Erzsi, aki nemegyszer látta a bámulatos újrakezdést.

„Egyik napról a másikra tudják összekapni magukat. Van, hogy az egyik nap vért izzadunk, hogy etetni tudjuk őket, aztán egyszer csak mint a karikacsapás, megy minden. Küzdünk a lélegeztetéssel, reménytelen hosszú hetekig, aztán magától helyreáll. Hihetetlen, bámulatos és teljesen tervezhetetlen utakat járnak. Emlékszem arra a kisfiúra, aki a napokban jött látogatóba. Iszonyú vagány kis srác, hároméves, és hatalmas szövege van. A mai napig megvan a pillanat, persze ez így van mindegyik babával: A huszonötödik hétre született. Épp műszakváltás volt, stabilizáltuk még, aztán én mentem haza. Másnap jöttem, izgultam, mi vár. Küzdelem indult az életéért. Aztán »elhelyeztük«, ez a legnagyobb dolog a munkánk végén: vagyis kikerült az intenzívről. Még gyomorszondával, meggyötörten, de túl az életveszélyen. Szegényke nem úszta meg az agyvérzést, röviddel később visszakerült, »söntözni« kellett, vagyis csövet kapott az agyi víz elvezetésére. De akkor már egy igazi, baba formájú, tündéri kis csecsemőt láttunk viszont. Szépen felöltöztetve, édesdeden aludt a kiságyban. Csak néztem, és újra és újra éreztem azt a csodát, ami itt nap mint nap megtörténik. És ma? Tökéletesen egészséges kis örökmozgó. Ez lett abból az aprócska testből, amelynek az életben maradásában nem sokan hittek volna.”

Az ilyen „előéletű”, vagyis az intenzívről induló babákhoz nagyon ragaszkodnak a szülők, főleg ha valamilyen sérülése van. „Ami józan ésszel, kívülálló számára szokatlan lehet, de épp ez az elképesztő küzdelem, életösztön teszi még úgy is igazán értékessé az életet. Még ha az végül nem is lehet teljes. Valamelyik nap jött vissza hozzánk az egyik anyuka sérült kisfiával. Miközben hálálkodott, csak annyit jegyzett meg: két egészségesért sem adná ezt a kisfiút! „Ő a miénk, megküzdöttünk mindannyian érte!”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése