Egészség

Galambürülék okozta fertőzésektől félnek a pécsiek

Kórokozót terjeszthet a városi galambok megszáradt ürüléke, ha szellőzőkön, ablakokon át bejut a lakásba. A pécsi 25 emeletes Magasház közelében élők különösen aggódnak.

Hosszú évek óta ezernyi galamb fészkel a pécsi Magasházon, és könnyen megeshet, hogy már több tonna fertőző ürülék halmozódott fel. Mivel az épületben sok helyen nincsenek ablakok, s a magasság miatt a szél is állandóan fúj, különösen aggasztónak találják a helyzetet a közelben élők – írja a Dunántúli Napló.

Egyesek attól tartanak, hogy valami bajuk lesz a porladó ürüléktől, míg mások szerint félő, hogy a sok madár és a tolluk is fertőző.

Galambürülék okozta fertőzésektől félnek a pécsiek

Helyi egészségügyi szakemberek egyelőre nem tudnak olyan megbetegedésről Pécsett és Baranyában, amelyet bizonyíthatóan galambürüléktől származó fertőzés okozott volna. A veszély azonban ettől függetlenül is valós – jegyzi meg a lap. A galambok ugyanis székletükkel együtt ürítenek bakteriális kórokozókat, leginkább szalmonellát is, ami fertőzés- és járványveszélyt jelenthet. Főként ott, ahol a megszáradt galambürülék pora közvetlenül bejuthat a lakásba, például nyílászárókon, szellőzőkön keresztül.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése