Egészség

A repülőgépek zaja növeli a szívbetegségek kockázatát

A zajszintemelkedéstől 10-20 százalékkal is megugorhat az agyi érkatasztrófa és a szívbetegségek kockázata.

A világ egyik legforgalmasabb repülőtere, a londoni Heathrow környékén élő 3,6 millió lakos, valamint 89 forgalmas amerikai repülőtér közelében élő hatmillió ember vizsgálatával végzett kutatásokból meglepő eredményeket szűrtek le. Mint az angliai felmérésből kiderült, a vizsgált résztvevők 2 százaléka, a leghangosabb repülőzajban élő körülbelül 70 ezer lakos esetében növekedett mind az agyi érkatasztrófa (stroke), illetve a szív- és érrendszeri betegségek miatti kórházi kezelések, mind az ugyanezen okokból bekövetkező halálozások kockázata.

A szakértők szerint az erős lárma a vérnyomás növelésével és az éjszakai álom megzavarásával járul hozzá a betegségek kialakulásához. A hirtelen felharsanó erős zaj hatására felgyorsul a pulzus, és magasabbra szökik a vérnyomás. Ezenkívül a repülők zaja idegesíthet is egyeseket, ez pedig szintén emeli a vérnyomást, ezzel betegségeket idézhet elő.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése