Egészség

Megdöbbentő, de igaz: a magyarok fele nem védekezik

Amikor azt halljuk, hogy szomszédaink éppen házaséletet élnek, akkor nagy eséllyel következtethetünk arra is, hogy semmilyen fogamzásgátlót nem használnak. Egy friss, a magyar lakosság szerelmi életét és védekezési szokásait vizsgáló kutatásból kiderült, hogy miközben a magyarok kétharmada szexuálisan aktív, addig negyedük semmilyen módon nem védekezik, és majdnem ugyanennyien a kockázatos megszakított közösüléssel próbálják megelőzni a nem kívánt terhességet. Pedig felvilágosítással és tudatos családtervezéssel jelentősen csökkenthető lenne az abortuszok száma és megállítható lenne a népességfogyás.

A magyarok fele legalább hetente egyszer szerelmeskedik partnerével, és ugyanennyien elégedettnek is mondják magukat. A huszonévesek egytizede napi rendszerességgel él nemi életet, és bár negyvenéves kortól kezdve csökkenni kezd az együttlétek száma, még a 60 felé járó korosztály egyötöde is hetente többször szeretkezik. A kutatásból kiderült az is, a magyarok ritkán választanak alkalmi partnert, közel a kétharmaduk házasságban vagy tartós párkapcsolatban él. Leginkább a férfiakra jellemző az alkalmi partnerekkel való kapcsolat (6%), azon belül is a 18–29 évesekre (5%).

A kutatás a védekezésre is kitért: négyből egy magyar semmilyen módon nem szokott védekezni a szexuális együttlétek során, ha egy pár mégis odafigyel, akkor az esetek jelentős részében kizárólag a nők (38%) gondolnak a nem kívánt terhesség megelőzésére. Olyannyira fontos ez a nők számára, hogy sokan nem is tudják elengedni magukat az együttlét alatt, ha nem használnak megbízható fogamzásgátló módszert. Ezért is fontos tehát, hogy megtaláljuk a számunkra legideálisabb védekezési formát.

A legmegbízhatóbb választás, ha felkeressük orvosunkat a fogamzásgátló módszer kiválasztásához, de erre sokunknak nincs elég ideje, ráadásul a rendelési időpontok is akár hónapokra előre foglaltak. A legtöbben az interneten próbálnak megbízható információhoz jutni. Ám a keresés sok időbe telik, és egyáltalán nem biztos, hogy hiteles, orvosilag is megfelelő információhoz jutunk. Minden, amit a védekezésről tudni kell egy helyen – ezzel a céllal jött létre a fogamzasgatlas.hu weboldal, amely most megújult tartalommal várja a nőket. A honlap minden, Magyarországon is elérhető fogamzásgátló módszert bemutat, és a fogamzásgátló-választó testreszabott javaslatokat ad a legideálisabb módszer kiválasztásához. Segítségünkre lehet még az ovulációkalkulátor, a mensesnaptár, de könnyedebb, női témákkal kapcsolatos blogposztokat is olvashatunk felüdülés gyanánt. Ha mindezt egy lazább környezetben szeretnénk elérni, akkor az Eperhab Facebook-oldalt keressük, ahol a fogamzásgátlás mellett a reggeli kávé mellé is találunk szórakoztató cikkeket az egészségtudatos életmód, gasztronómia, smink, divat, párkapcsolatok témájában.

Megnézem
Összes kép (1)

 

A cikk megjelenését az MSD Pharma Hungary Kft. tette lehetővé. Az Ön egészségi állapotával vagy kezelésével kapcsolatban az elsődleges információforrás a kezelőorvosa kell, hogy legyen, ezért ha bármilyen kérdése merül fel, lépjen kapcsolatba kezelőorvosával!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top